Az „Üss a hasadra!” Színpad kiadványa a kortárs költészet népszerűsítése érdekében jött létre
„A fölösleges fájdalmak kora” Költők háborúról és családról – női szemmel címmel jelentetett meg nívós kiadványt a vasvári „Üss a hasadra!” Színpad. A kortárs költészet népszerűsítése érdekében íródott füzet létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pályázata támogatta. A színpad tagjai a költeményeket műsorba is fűzték, amit számos rendhagyó irodalomórán, valamint februárban a NGKK világháborús tárlatának megnyitóján is előadtak. A kiadvány nem csak verseket, hanem diákoknak készült feladatsort és óravázlatot is tartalmaz. Szerkesztőjével, Rajner Ágotával, a színpad vezetőjével beszélgettünk.
A pályázat tavalyi kiírásának több apropója is volt. Ekkor emlékeztünk meg az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról, s tavaly ünnepeltük a család évét is. Így a család, a nők és a háború kaptak központi szerepet a kiadványban, amelynek elsősorban a kortárs költészet népszerűsítése a célja. Plusz apropó volt, hogy Hervay Gizella ekkor lett volna 80 éves. A füzetet az MMA, a Nagy Gáspár Kulturális Központ, a vasvári és a pinkamindszenti önkormányzat támogatta. A kiadványt Hollósi Bernadett, Gellérfi Zsuzsanna, Németh Anita, Márton Hajnalka, Varga Evelin és Rajner Ágota állította össze. A hozzá kapcsolódó előadáshoz ők öten adják nevüket, s egész lényüket.
– Mennyi munkátok van a kiadvány létrejöttében? –kérdezzük Rajner Ágotától.
– Augusztus elején voltunk táborban, ekkor válogattuk ki a verseket. De már októberben rendhagyó irodalomórákat tartottunk, vittük magunkkal a kiadványunkat. A szombathelyi Hermann Ottó szakképző volt a referencia iskolánk, ahol minden évfolyamon előadtuk a verseket, majd jött az óra. Ők vállalták be, hogy átvariálják az órarendet.
– Mi volt a diákok reakciója egy ilyen komoly témával kapcsolatban?
– Szerintem a gyerekek bírták és imádták – jegyzi meg Németh Anita.
– Hogyan állt össze a füzet szerkezete?
– A cél az volt, hogy közel hozzuk a fiatalokhoz a kortárs költészetet – viszi tovább a gondolatmenetet Rajner Ágota. – Ennek érdekében játékos, könnyed feladatokon keresztül jutottunk el a versek lényegéig. Az órákon eddig 300 diákkal találkoztunk. Voltunk Zalaegerszegen, emellett a Nagy Lajos Gimnáziumban, de még Kőszegen, a Jurisich Miklós Gimnáziumban is.
– Miért pont ezeket a szerzőket választottátok? (Hervay Gizellát, Károlyi Amy-t, Szécsi Margitot, Mezey Katalint, Rakovszky Zsuzsát, Szabó T. Annát, Tóth Erzsébetet?
– Ők írtak a világháború borzalmairól, s az ehhez kötődő tipikus női érzelmekről is. Szülők, nagyszülők részéről átélték az eseményeket, de mindannyian még mai szerzők. Volt egy súgónk is, akit dr. Nagy Gábor költőnek, irodalomtörténésznek hívnak. Ő segített abban, hogy ne az egész magyar irodalmat kellett átolvasni. Szécsi Margit és Károlyi Amy nagyon filozofikus verseket írt, amiket először nekünk is mélyen értelmezünk kellett a hiteles átadás érdekében. Először tartottuk az előadást, utána az órát. A feladatok pedig visszacsatoltak az elhangzott költeményekhez. Voltak sztenderd témák, amelyek megmaradtak a diákokban. Nehéz mérlegelni, hogy mi az az idő, amit a diákok bírnak. Időt kellett adni arra, hogy ráhangolódjanak, Volt, aki sírt…
– Hogyan jutott időtök minderre munka mellett?
– Nagy egyeztetést igényelt. Minden szerdán két órát találkoztunk. A színpad nyolc éve működik, s 15 tagunk van. Ebben a projektben öten vettünk részt. Évente egy-két nagyobb darabot szoktunk összeállítani. Ez plusz volt. Szabadságot is kellett kivennünk. Megyünk még Iszkázra és Bükre is. A Magyar Művészeti Akadémia a honlapján ajánlja az előadásunkat és az órát, így onnan is elérhet minket bárki.
– Ez a műsor már távol áll a „hasra ütős” jellegtől.
– Az „Üss a hasadra!” a nevünk, erről nem mondunk el. A nyolc év munka pedig remélhetőleg meglátszik rajtunk.
– Hol tudtok fejlődni? Versmondó versenyeken is megmérettettetek.
– Játékkal és improvizatív darabokkal kezdtük, aztán nagyobb előadásokkal folytattuk. Rájöttünk arra, hogy két felvonásos művet időhiány miatt nagyon nem tudunk színpadra alkalmazni. Verset eddig nem igazán mondtunk. Most került előtérbe. A tavaly Nagy Gáspár versmondó versenyen a színpad öt-hat tagja is megmérettette magát.
-A cél az, hogy minél több helyre eljussatok?
-A lényeg, hogy a kortárs költészet terjedjen. Hervay az én szerelmem. Méltatlanul nem beszélnek róla, pedig az életműve fantasztikus. Érdekes, hogy Szilágyi Domokost ugyan olvassák az emberek, de Hervay hiába volt a párja, valahogy kimarad…
-Mikor alakult ki a színpad iránti elhivatottságod?
– Anyukám magyartanár volt, így a versek természetesek voltak. Apukám civil szakmáját tekintve közgazdász, de félig zenész, versmondó. Körmenden a kastélyszínházban kezdetem el játszani, onnan a színpad szeretete. Először március 15-ei ünnepségre készültünk. Aztán rávettek, hogy rendezzek is. Civil pályán, munka mellett mindez együtt nem könnyű. De nagyon élvezzük.
sna
Fotók: Laki László
„A fölösleges fájdalmak kora”
A XX. század a történészek egybehangzó álláspontja szerint az I. világháborúval kezdődött. Az első világégés számtalan súlyos következményei közül a legfájdalmasabb, hogy Európa az újrafelosztás ellenére (és következtében) szinte megállíthatatlanul sodródott az újabb, még súlyosabb világháborúba s az azt követő hidegháborús atomkorba.
A korábban elképzelhetetlennek tartott, ipari szintű öldöklés és következményei nem csupán az azt közvetlenül átélők emlékezetében, hanem a későbbi nemzedékek gondolataiban is kitörölhetetlenül nyomot hagyott.
Az irodalom számára is meghatározó érvényű témává vált a háborúk borzalma. Számtalan antológiát állítottak össze erről, s ma is kimeríthetetlen a téma. Ez az összeállítás azt próbálja szemügyre venni, hogyan jelenik meg a háborúk világa kortárs költőink verseiben – női szemmel; a háború (sokáig) elsősorban a férfiak „dolga” volt, a szenvedés pokláról is ők tudtak a legtöbbet. A frontok hátországában hagyott nők azonban legalább annyit szenvedtek, és számot is adtak erről. Nyilván nem a katonák nézőszögéből közelítettek a témához, hanem feleségként, anyaként egyszerre érezték és élték át testközelből nemzetek és családok szenvedését, széthullását, pusztulását.
A „Leltár 1914/1934/2014” születése
Visszagondolok gyermek- és ifjúkorom iskolapadjaira, nevelőire, életemet meghatározó pedagógusaira. Eszembe jut, amikor először értettem meg egy mesét, amikor először kellett hangosan, mások előtt beszámolnom az általam elsajátított tudományról, amikor először tanultam meg kívülről egy prózát vagy verset, és azt, amikor először álltam színpadon. Felidézem azt az örömöt is, amikor először egyedül fejtettem meg verset, drámát, és soha nem felejtem el azt, amikor 13-14 éves kiskamaszokkal, illetve 18-20 éves fiatal felnőttekkel oszthattam meg az olvasás, az értelmezés, a játék, az előadás, a továbbadás élményét.
Hervay Gizella 80 éves lenne 2014-ben. Szintén ebben az esztendőben emlékezünk meg az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára. A család éve is az idei év. Mind Hervay költészetét, mind pedig a világháború történéseit, okait, összefüggéseit ma is kutatjuk, keressük. Nem értünk mindent. Mégis meg tudja érinteni az ember lelkét a költészetében kifejtett világlátás, családjaink személyes történetei, hazánk sorsa. Szomorú, de csodálatos pillanatoknak lehetünk szemtanúi, amiket kortárs lírikusaink idéznek meg. Emlékeznek és emlékeztetnek, értelmeznek és kérdőjeleket rajzolnak a világ homokjába, hogy mi is kérdezhessünk.
Szerzőink írásaikban megidézték, felelevenítették azokat az érzéseket, amelyeket a háború keltett nemzedékeken át személyes sorsokban és egy nemzet sorsában egyaránt. Mindezt női szemmel tették: néhol tudomásul véve sorsukat, néha ítélkezve, néha zokogva, egyszer lágyan, máskor keményen. Az otthon maradottak, a búcsúzók, a tiltakozók, a féltő szívűek, a várakozók, a családból egy kapcsot elengedők hangján, világgá kürtölve az örökre válasz nélküli „miért”-et.
Az „Üss a hasadra!” Színpad hóna alatt a kötetekkel, életrajzokkal, világháborús filmekkel, történelemkönyvekkel és Nagy Gábor költővel négynapos tréningre (táborba) indult. Mindenki olvasott és olvasott és olvasott. Aztán bejelölt, listát készített, kihúzott, hozzáírt, újra kihúzott, visszaírt. Kérdezett. Hangosan olvasott, s a művek elkezdtek egymáshoz viszonyulni, illetve megkeresni „gazdájukat”, akinek „jól állnak”. Újabb olvasások, értelmezések, gondolat-labirintusok, illeszkedések és taszítások következtek. Végül összeállt a 45 percnyi anyag. Abból pedig forgatókönyv lett, és kiegészült a nélkülözhetetlen melléklettel.
Életre keltek a versek. Egy hang, két hang, párbeszéd, tömegmondás. Tablóképek és mozgások.
Mit kíván egy vers a színpadon? Mi a versszínház? Mozdulatlan vagy mozgó? Mennyit bír el egy néző figyelme? Csend vagy sikoly, monotónia vagy szélsőségesség? A folyton változó előadás, ami majd a közönséggel válik teljessé.
Az alkotóközösség már nyert. Gyönyörűséges magyar versek lettek az övék, mert „Ha egy vers közel kerül egy olvasóhoz, vagyis átéli, magáévá teszi, akár úgy is tekinthet rá, mintha ő írta volna, hiszen ilyenkor a munkát legalább felerészben az olvasó végezte el, ő hozta létre az élményt saját lelkében.” (Ottlik Géza)
A füzet csupán ajánlás, segítség ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a kortárs költők lírájához, egyben próbál utat mutatni a művek feldolgozásához. A benne szereplő feladatok példák. Arra szeretnénk ösztönözni vele pedagógust és diákot, de bárkit, aki forgatja ezeket a lapokat, hogy a felnövekvő generációk számára sok ehhez hasonlót találjon ki. Érvényes egészet az előadással együtt alkot. Abban az egységben, mely megszólaltat, elolvastat, értelmeztet és visszacsatoltat, és amely időt hagy az észrevételtől a figyelmen át a gondolkozásig.
A Leltár így teljes, gyermek-szeretetből, kamasz-megértésből, vers- és színház iránti szeretetből született a magyar nyelv, az emberismeret, a gondolkozás koordinátái mentén. Fogadja olyan érzéssel, amilyennel mi adjuk Önnek!
Rajner Ágota
