2018.03.05. Magyar Ápolók Napjának

Az előző évekhez hasonlóan, immár hagyományosan Vasváron került megrendezésre a Magyar Ápolók Napjának tiszteletére megrendezett ünnepi- és tudományos szakmai program, a Nagy Gáspár Kulturális központban.
A meghívott vendégeket, és a jelenlévő szakdolgozókat V. Németh Zsolt Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungaricumokért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntette. Államtitkár Úr köszöntőjében a környezettudatosság, a levegőminőség fontosságáról, valamint mindezek egészségre gyakorolt hatását emelte ki. Államtitkár Úr utalt arra is, hogy a szakdolgozók munkabérét a kormány négy lépcsőben fejleszti, az egészségügyi hivatást választókat ösztöndíj programmal támogatja.
A köszöntők sorát Majtényi László Vas Megye Közgyűlésének Elnöke folytatta, aki a megye polgárainak köszönetét a szakdolgozók felé Leonard Cohen Halleluja című dalának lejátszásával tolmácsolta.
Vasvár város képviseletében Tóth Balázs Polgármester Úr köszöntötte a résztvevőket, és köszöntőjében ő is Kossuth Zsuzsanna emlékét, személyét méltatta.
Megtisztelte rendezvényünket és jelen volt Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos elnöke is. Köszöntőjében említette az ápolók, a szakdolgozók fontosságát az egészségügyi ellátásban. Elnök Úr beszédében kitért a hulladékkezelés fontosságára, a lakosság körében felhalmozódott gyógyszermaradvány, inkontinenciabetét mind-mind veszélyes hulladéknak minősül.
A rendezvényen köszöntőt mondott, és Kossuth Zsuzsanna emlékét felidézve, az egészségügyi szakdolgozók fontosságát kiemelve Szabó Péterné a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Vas Megye Területi Elnöke, Iszak Péterné Vas Megye Vezető ápolónője, Vígh Andrea a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Ápolási Igazgató Helyettese, és nem utolsó sorban Wágner Vilmosné a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Elnöke.
A délelőtti program Kossuth Zsuzsannáról készült festmény felavatásával folytatódott. A festményt Medveczki Noémi Szonja a PTE SZESZI Szent-Györgyi Albert Tagintézmény 10. E szakgimnáziumi tanuló készítette. A festmény a vasvári Egészségházban kerül a későbbiekben kihelyezésre, melyről a későbbiekben beszámolunk.
Az idén először került sor az Ápolók Napi rendezvény keretében életműdíj átadásra. Ezt az idén Tóth Margit a Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház nyugalmazott vezető ápolója kapta. Mindenki Manci nénije nagyon szereti a verseket, ezért az életműdíjon túl verssel kedveskedtünk neki. Simon Ágnes ápolónőkről szóló versét Kovacsics Imre tolmácsolásában hallhattuk.
A vers után a program Kossuth Zsuzsanna életét bemutató műsorral folytatódott, melyet a szombathelyi PTE SZESZI Szent-Györgyi Albert Tagintézmény 10. E szakgimnáziumi tanulók mutattak be, ezzel is színesítve a délelőttöt. Felkészítő tanáruk Gyöngyösi Péterné Kemény Katalin volt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is jótékony célú felajánlás keretében, a MESZK Vas Megye Területi Szervezete a vasvári Egészségháznak szemléletformáló célzattal, szelektív hulladékgyűjtött adományozott.
Az ebédszünet után a tudományos szakmai programmal folytatódott a rendezvény. Az idei Ápolók Napja mottója „Hulladékkezelés-Prevenció-Egészségmegőrzés kapcsolata az egészségügyben”, ehhez kapcsolódva a színvonalas szakmai előadások is mind erről szóltak.
Az ápolók feltöltődését az esti Ápolók Napi bál zárta, ahol a jó hangulathoz hozzájárult a Kócos Ördögök zenekar, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészei Both Gábor és Debrei Zsuzsanna. A finoman és ízlésesen elkészített vacsorát a Csörnöc Gyöngye étterem biztosította a vendégek számára.
Ezúton szeretnénk, megköszöni mindenkinek az irántuk tanúsított önzetlen támogatását, hogy az idén is színvonalas napot rendezhettünk az egészségügyi szakdolgozók számára Vasváron a Nagy Gáspár Kulturális Központban.
Viszlát Vasvár! Jövőre ugyanekkor, ugyanitt.
Támogatóink: Földművelésügyi Minisztérium, Dr. Tiborcz Sándor Egészségügyi Szakdolgozók Önképzését Támogató Alapítvány, Vasvár Város Önkormányzata, MESZK Vas Megye Területi Szervezete, CO-OP Hungary Zrt., Nagy Gáspár Kulturális Központ, Kiss Gábor, Vasvár Városi Könyvtár, Tóth Balázs Polgármester, Sejber Mihály Alpolgármester, Patyi Gábor, KR-COLOR Kft., Hevesi Sándor Színház, Csörnöc Gyöngye étterem, Kócos Ördögök, Gourmet pizzéria, Tűzoltó Egyesület Vasvár, Jóna Tibor Trans Kft., Polgár Lakatos és Gumiipari Kft., Giczy Győzőné, Optiris Optika, Szentháromság gyógyszertár, Tündi virágszalon, Kiss Tiborné virágbolt, Edit Szaküzlet, Józsáné Mészáros Zsuzsanna, Mihályfi és Társa Kft., Trenkwalder Kft. Vasvár, Pinki Szépségszalon, Gyógy- és Wellnessfürdő Sárvár, Danubius Health Spa Resort Bük, Takács Géza, Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás, Richter Gedeon Nyrt., Hartman Group, Aladin Kft., ADA Hungária Kft., Fukszberger Méhészet Vasvár, Varga Andrea Crystal Nails, Oszkó Tamás Sárvár, Gallen Attila, Horváth Sándorné Csillagvirág virágbolt, Nick-Szent Anna Alapítvány.
Széchenyi2020