Vasváron töltött július végén egy hetet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 20 fős gyermek csoportja. A diákok a Nyugat Médiacsoport, azaz a Nyugat Rádió, az ISIS Rádió Sárvár és az ISIS Rádió Körmend meghívására érkeztek a megyébe. Az erdélyi gyermekeknek a vasvári önkormányzat biztosított ingyenesen szállást Nagymákfán, az Erdei Iskolában. A diákok – akik Déváról, Nagyváradról és Nagyszalontáról érkeztek – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes pártfogoltjai. A gyermekek Vasvár mellett Ják és Szombathely nevezetességeit is megtekintették, valamint jártak Keszthelyen is. A Nyugat Médiacsoport jótékonysági táborának lakói az egy hét alatt kirándulást tettek még Sárvárra és Döröskére, valamint vadvízi evezésen, lovas programon és kalandtúrán is részt vettek.
A gyermekek fogadása Vasvár részéről idén is példaértékű volt. Az önkormányzat valamint intézmények, civil szervezetek, cégek, vállalkozások és magánszemélyek is támogatták a küldöttség városban tartózkodását: önkéntes munkával, adományokkal, anyagilag is segítették a táborozás sikeres lebonyolítását.
Épp a sokrétű összefogás miatt lehetetlen felsorolni a vasvári és a nagymákfai segítőket, mert óhatatlanul kimaradna valaki a nevesítésből, ami jogosan eshetne rosszul annak, aki szívét-lelkét adva segített önkéntes munkával, vagy felajánlásokkal, anyagiakkal a gyermekek vendégül látásában. Talán tényleg a legpontosabb, ha egész Vasvár összefogásáról beszélünk most.
Egyébként, nem először nyaraltak itt a gyermekek. Az idei már negyedik év, hogy Déváról felnőtt kísérőkkel együtt érkeznek Vasvárra és ismerkednek Vas megyével a fiatalok. A fiúk és lányok kedvesek, tisztelettudók és nem utolsó sorban mindenért hálásak. Ezt minden vasvári segítő is tapasztalhatta az egy hét során. De kik is ők? Kik azok a fiatalok, akik évről évre eljönnek Vasvárra pihenni, kikapcsolódni, maguk mögött hagyva sok mindent, ami szociális, családi hátterük miatt nehézséget, lelki fájdalmat okozott nekik a múltban, míg nem kerültek a dévai alapítvány oltalmába?
A Szent Ferenc Alapítványt erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Céljuk a honlapjukon összefoglaltak szerint az volt és máig megmaradt a cél, hogy segítsék a legkisebbeket, azokat, akik másnak nem kellenek. Céljuk a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és szociális fejlődésük segítése, szociális védelmük.
A kezdetek óta máig közel ötezer gyermeket fogadott be az alapítvány. Volt, akit csak néhány évre, de sokan voltak, akik 10-15, vagy ennél is több esztendőt töltöttek a dévai vagy Déva közeli lakóotthonokban. Jelenleg 72 településen kettőezer háromszáznál is több gyermeket nevel, gondoz az alapítvány a honlap információi szerint. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi munka során támogatja a veszélyeztetett, bajba jutott nagycsaládokat. Nem csak tanáccsal, jó szóval, hanem anyagi támogatással, tanszerrel, ruhával is segítik a szülőket, gyámokat, hogy gyermekeik szépen, egészségesen fejlődjenek. Sokszor azonban ez a segítség nem elég, ezért a bajban lévő gyermekek számára Iskolaházakat működtet az alapítvány. Ugyanis sokszor a szülők, a nagyszülők, a gyermekek gyámjai nem képesek különféle okok miatt felügyelni, irányítani a gyermek fejlődését. Ilyenkor a kiskorú magára marad. Még ha van is hol laknia, könnyen veszélybe, rossz társaságba kerülhet az elhanyagoltság miatt, valamint testi, lelki, szellemi fejlődése is visszamaradhat. Ezért a veszélyeztetett gyermekek számára napközi otthonokat is működtet a segítő szervezet. Ide iskola után mennek a diákok, és nevelők vezetésével vásárolnak be, készítik el az ebédjüket, készülnek fel a másnapi oktatásra, játszanak, tisztálkodnak, este pedig hazamennek. Az alapítvány jelenleg 46 erdélyi településen tart fenn ilyen napközi otthont, sok száz gyermek számára.
Van azonban olyan helyzet, mikor a gyermeket, a fiatalt bentlakó otthonokba kell befogadni. Amikor már semmi más megoldásra nincs lehetőség, akkor a legközelebbi vérszerinti rokon írásos kérésére fogadja be az alapítvány a gyermekeket az otthonokba. Az itt élő fiatalok tarthatják a rokonokkal a kapcsolatot, sőt a vakáció alatt haza is mehetnek, ha a rokonok tudják őket fogadni. Jelenleg 22 otthonban sok száz gyermeket oktat, nevel az alapítvány. Ezen lakóotthonok egyikéből érkeztek Vasvárra most a fiatalok, húszan és kaptak – saját elmondásuk szerint – maradandó élményeket és óriási szeretetet a vasváriaktól és nagymákfaiaktól, amit ezúton is megköszönnek.
Pogács Mónika