Az óvodai nevelés 1928-tól folyik a településen.
Székhely óvoda Vasvár, Kossuth u. 2. szám alatt működik 4 vegyes életkorú, 25 fős csoportokkal.
Tagóvoda Vasvár Béke u.11. szám alatt működik 1 vegyes életkorú, 25 fős csoporttal.
A gyermekek ellátását 11 óvodapedagógus végzi (köztűk egy óvodavezető), kik valamennyien pedagógus főiskolai végzettséggel rendelkeznek, valamint 5 dajka, 1 pedagógiai asszisztens, 1 konyhai kisegítő és 1 óvodatitkár.
A fejlesztést logopédus, sajátos nevelési igényű gyermekek esetén szerződéses gyógypedagógus segíti.
Nevelési programja az „Óvodai nevelés játékkal, mesével” országos programra épül – szerzője Zilahi Józsefné és Stöckert Károlyné- saját mozgásfejlesztési programmal kiegészítve.
Óvodaképünk, gyermekképünk:
A hagyományos falusi életközösséghez hasonlító, gyermekközpontú óvodát szeretnénk, amelyben az eltérő körülmények közül jött gyermekek érzelmi biztonságban, meleg – elfogadó – derűs légkörben élnek, amelynek megteremtése, szolgálata az óvoda valamennyi dolgozójának feladata.
Ennek alapja lehet az a kölcsönös bizalom, amely alapján a szülők már a beíratásnál óvodát, óvó nénit választhatnak a maximális létszám eléréséig.
Alapelveink
• Keveset, lassan, jót, gyakran ismételve az életkor és a gyermekek egyéni igényei alapján, a követve vezetés elvét betartva.
• A szabadság és a korlátozás kellő arányával biztonságot és bizalmat, elfogadást és védelmet nyújtsunk a ránk bízott gyermekeknek, gondoskodjunk erkölcsi védelmükről.
• Óvodaképünkben érték a látszólag haszontalan együttlét, elfoglaltság.
Valljuk, hogy ebben az életkorban sok minden elkezdődik, de semmi sem fejeződik be.
• Sokoldalú tapasztalatszerzés felkínálása, olyan tudatosan kialakított feltételrendszer segítségével – különösen a játék és a szabad mozgás területén – amely a gyermekek érdeklődésére, szabad választására, aktivitására épít.
• A testi fejlődést, az egészséges életmódot és a jó lelki állapotot egyaránt fontosnak tartjuk.
• A gyermekek életkori és egyéni sajátosságaiknak megfelelően a lehető legteljesebben élhessék meg kisgyermekkorukat úgy, hogy a lehető legtágabb értelemben tanulják az őket körülvevő valóságos és mesei (transzcendentális) világot és benne saját magukat.
Az óvodai nevelés célja, feladatai:
• A család, mint elsődleges nevelő közösség erősítése. A családdal együttműködve az elemi szokások és a szocializáció megalapozása, a gyermekek civilizálása, kulturális nevelése.
• A játék, a mese és a szabad mozgás középpontba állításával oldódjanak szorongásaik, aktívan cselekedve erősödjék éntudatuk, jussanak az önállóság és egyéni képességeik minél magasabb szintjére, sajátítsák el és szeressék meg anyanyelvüket.
Az egészségesen fejlődő gyermek belső érése, a családi és az óvodai nevelés eredményeként egyéni adottságaitól függően 6 – 7 éves korára eléri az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettséget; megérik az iskolai rendre, feladatokra.
Mindkét óvodaépület külső és belső tárgyi felszereltsége jó, különösen a terápiás mozgásfejlesztő eszközök színvonala országos viszonylatban is kiemelkedő.
A városi bölcsőde is az óvoda integrált intézményegysége lett.
„Óvodás korban magyar mivoltunk épületének
mintegy földalatti alapjait kell leraknunk.
Minél mélyebbre épül a fundamentum,
annál szilárdabb lesz az épület.”
– Kodály Zoltán-
Vasvári Ficánkoló Óvoda és Mocorgó Bölcsőde,
Címe: 9800 Vasvár, Kossuth Lajos u. 2.
Tel: 94/573-097; 94/573-096
Tagóvoda címe: 9800 Vasvár, Béke u. 11.
Tel: 94/370-226
Intézményvezető: Barabás Istvánné
Mocorgó Bölcsőde:
Vasvár város önkormányzata a családban nevelkedő kisgyermekek számára, a családi nevelést segítve, gyermekek nappali felügyeletét, szakszerű gondozását–nevelését bölcsődében biztosítja.
A Vasvári Ficánkoló Óvoda és Mocorgó Bölcsőde saját nevelési-gondozási Szakmai Program szerint végzi tevékenységét, amely összhangban áll, „A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramjával.”
2018. szeptember 1-től működtetjük bölcsődénket, mely többcélú óvoda és bölcsőde.
Munkánkkal elősegítjük az édesanyák munkába állását, a család és a munka összehangolását. Bölcsődénk pótolhatatlan szerepet tölt be a kicsik szocializációjában, a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásában, a gyermekszegénység csökkentésében és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélyeinek növelésében, az intézménybe járó kisgyermekek testi-, értelmi-, érzelmi- fejlődésének elősegítésében.
A bölcsőde két csoporttal, 26 férőhellyel működik. A dolgozói létszám jelenleg 5 fő.
Az épület korszerű, újonnan kialakított, szép környezetben található.
A ránk bízott gyermekeket szakszerű nevelésben – gondozásban részesítjük.
A bölcsőde létrehozásával azoknak a kisgyermekes szülőknek szeretnénk az igényeit kielégíteni, akik gyermekeiket bölcsődékben kívánják elhelyezni, akiknek szükségük van arra, hogy napközben mások gondoskodjanak gyermekeikről, elsődlegesen a dolgozó, hivatásukat gyakorló szülők a GYES mellett munkát vállaló, gyermeküket egyedül nevelő, a tanuló szülők, valamint egyéb szociális indok hátrányos helyzet alapján.
Szeretnénk a szülőkkel együtt szolgálni azt a célt, hogy gyermekeik zavartalanul, testileg – lelkileg kiegyensúlyozottan fejlődjenek mindenki örömére.
Bölcsődénk a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő – 20 hetes – 3 éves korú – gyermekek napközbeni ellátását szakszerű nevelését és gondozását végző intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte a bölcsődei nevelési és gondozási év végéig maradhat a bölcsődében. Amennyiben még nem érett az óvodai nevelésre a negyedik életévének betöltését követő augusztus 31-ig tovább nevelhető, gondozható a bölcsődében.
A bölcsőde végezheti a sajátos nevelési igényű gyermekek gondozását a gyermek 6 éves koráig.
A feladatunk, hogy a szülők számára megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk gyermekeink nevelése-gondozása érdekében, biztosítsuk az intézmények közti átlépést, intézményeink fenntarthatóságát. Ezzel azonban nem csak a meglévő gyereklétszám megtarthatóságára törekszünk, hanem létszámának növelésére is.
Nagyon fontos a nevelési-oktatási intézmények egymásra épülése, valamennyi szint biztosíthatósága és igénybevétele a családok szempontjából.
Bölcsődénk pedagógiai hitvallása:
• Biztonságérzetet nyújtó, érzelem-gazdag környezet kialakítása, melyben a gyermek saját képességei szerint fejlődhet, megízlelheti az önfeledt aktív játék örömét, mely képessé teszi a későbbi élet során a kreatív tovább fejlődésre, élmény és fantázia világa gazdagodhat, és kialakulhat az esztétikum iránti érzékenysége.
• A bölcsődei nevelésben nagyon fontos a személyre szóló bánásmód, mely a gyermekek egyéni sajátosságához és igényeihez igazodó nevelést és gondozást jelenti.
Arra törekszünk, hogy a gondjainkra bízott gyermekekből a körül ölelő világra nyitott, érdeklődő, fogékony, önállóan gondolkodni tudó emberek váljanak. Ezen tulajdonságok megszerzése közben sajátíthatják el a társadalmi együttélés alapvető szabályait, mely a későbbiekben segíti a társadalomba való beilleszkedésüket. Az élet első éveiben ezt csak az egyéni fejlődési ütemükhöz igazodó fejlesztéssel lehet elérni.
A bölcsődei nevelés- gondozás célja:
A gyermek testi-lelki szükségleteinek kielégítése, személyiségfejlődésének elősegítése, mely a tevékenységek által és a tevékenységeken keresztül történik.
A hátrányos helyzetű, a szegény és a periférián élő családok gyermekei esetében a hátrányoknak és következményeiknek enyhítésére törekvés, szükség esetén más intézményekkel, szervezetekkel, szakemberekkel együttműködve. A valamilyen kisebbséghez tartozó gyermekek esetében fontos a nemzetiségi/etnikai hovatartozás tiszteletben tartása, az identitástudat kialakulásának segítése. Mindezek segítik az egyenlő esélyekhez jutást, a társadalmi beilleszkedést.
A nevelés, mint „tudatos értékválasztás” a gondozási és nevelési helyzetekbe beépített tevékenységek által valósítható meg, hiszen a gyermek állandó tevékenykedés közben fejlődik. A bölcsődei nevelés célja még, hogy a kisgyermekek elsajátítsák azokat a készségeket, képességeket, amelyek segítik őket abban, hogy hatékonyan és kiegyensúlyozottan viselkedjenek saját kulturális környezetükben, sikeresen alkalmazkodjanak annak változásaihoz. A bölcsődei nevelés mindezt olyan szemlélettel és módszerekkel teszi, amelyek segítik a családi nevelés elsődlegességének tiszteletét.
A bölcsődei nevelés további célja, hogy a koragyermekkori intervenció szemléletének széles körű értelmezésével összhangban minden kisgyermekre és családjára kiterjedő prevenciós tevékenységet folytasson. A bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató családbarát intézményként, szolgáltatásként hozzájárul a családok életminőségének javításához, a szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez.
A bölcsődei nevelés – gondozás alapelvei:
• A család rendszerszemléletű megközelítése
• A koragyermekkori intervenciós szemlélet befogadása
• A családi nevelés elsődleges tisztelete
• A kisgyermeki személyiség tisztelete
• A kisgyermeknevelő személyiségének meghatározó szerepe
• A biztonság és a stabilitás megteremtése
• Fokozatosság megvalósítása
• Egyéni bánásmód érvényesítése
• Gondozási helyzetek kiemelt jelentősége
• A gyermeki kompetenciakésztetés támogatása
Vasvári Ficánkoló Óvoda és Mocorgó Bölcsőde
Címe: 9800 Vasvár, Béke u. 11.
Tel: 94/370-226
Intézményvezető: Barabás Istvánné
Bölcsődei szakmai vezető: Keskeny Viktória
Honlapunk: https://www.ficankolomocorgo.hu/