A július eleji tizenegyedik Golghelóghi az erdei utakon békés-nyaralós, majd a kigyorsításokban vágtató, fesztiválhangulatos élményekkel pörgette fel a piknikezőket.
Csütörtökön az új közösségi térben Gergye Rezsőék játszottak, Csöpi kutya improvizált, a budapesti Nemzeti Színház színművésze, Szarvas József beszélt fűnyírásról, gyümölcsfákról, élhető kisközösségről. Szombaton a „Luigi-birtokon” folyt a szó és a sör, csurgott naptej és szaft, rúgták a port és bőrt együtt vasváriak, kőszegiek, kiegészítő játékosok a Dunántúl másik feléről. Még aznap este a Spin Bacters koncertje váltott sebességet, kapcsolta fel a reflektorokat, s száguldott bele az éjszakába.
Ezek voltak az idei Mákfai Piknik kiplakátozható, archiválandó programjai.
Van azonban egy bensőbb, rejtettebb varázsa a Golghelóghinak, Nagymákfának, az ott élő, létező közösségnek. Ennek mindent tudó leírását nem győzik se plakátok, se adattárak, de még kincses térképek sem.Keresni alázatos figyelemmel, udvarias közeledéssel, széles mosolyokkal illik.
Talán a porták nyitott kapuiban van. Talán a házak előtt, az utcákra néző „csüccs-padokon”, amelyeken beszélgetni jó, vagy a fák koronáiban, a vaddisznó-csapások nyomaiban, a közeli gombaszedő helyek aljnövényzetében, az évről-évre újuló, erőre kapó akaratban, amely minden körülmények között létrehozza a Mákfai Napokat.
Az előre megvetett vendégágyban, a „szeretettel várlak” meghívásban, vagy a jéghideg fröccs buborékaiban, esetleg a közösen készített lecsóban, a tűzrakásban, a bájosan ívelt focipálya mészcsíkjaiban, a gólszerzés mámorában, a helyben készülő kopjafa erezeteiben, a kemencében sült kenyérlángosban. Vagy mégis inkább Lajos bácsi saját maga kínálta házi vörösborában, netán abban az alkoholmentes részegségben, amely annak látásától születik, hogy az ő borát isszák.
Vagy a visszatérő vendégek örömében, a vidék szeretetében, az egymáshoz forduló érdeklődésben, a lélekben magyarrá lett őszszakállú osztrák bácsi elektromos autójában, a játékban, az elkészült fonalbabákban, a „tessék”-ben, a „köszönöm”-ben, abban, hogy szívesen adják. Vagy egy piknikező édesapa szőke kislányának kérésében: „röptess meg!”
Ez év októberében is ezt a varázslatot keressük majd újra: az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulóját megelőző napokban (2016. október 20-22.) a Nagymákfáért Egyesület, a HírBeleBumm Szociális Szövetkezet, a Kákics együttes, a Csutora Banda, Vas megyei fiatalok, történészek, óriás lyukas zászlót készítő önkéntesek és még persze sokan mások is, akik megtisztelnek jelenlétükkel, együtt emlékeznek majd a Nagymákfai forradalmi napok című rendezvényen a hősökre. A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.
Az eseménysorozat csütörtöki és pénteki napján középiskolás diákokat fogad majd Nagymákfa, akik egy rendhagyó, ötvenhatos osztálykiránduláson vesznek részt. Majd péntek és szombat délután, este beszélgetések, előadások, vetítések, koncertek szólnak majd a mákfaiknak és a vendégeknek.
A pontos, plakátra való programokról később. Most maradjunk még a varázsnál. Szeretnénk, hogy a Nagymákfai forradalmi napok ötvenhatos történelmi megemlékezései ugyanezzel a varázzsal legyenek átitatva.
Majer Tamás
HírBeleBumm
