2020.06.04. Az Országos Kozma László Informatikai Verseny eredményei

A legfrissebb hír, hogy az Országos Kozma László Informatikai Versenyen a nyolcadikos Boromissza Anita és Piri Vivien valamint  a hetedikes Purgai Zsolt alkotta csapat az első helyen végzett” –  kezdett a közelmúlt sikereinek sorolásába Sejberné Szabó Mariann iskolaigazgató.

Érdekességként elmesélte: eddig lányok még nem indultak az iskolából  számítástechnikai versenyen. Most először mérettették meg magukat pedagógusuk, Pál Katalin felkészítésével és mindjárt a dobogó legfelső fokára állhattak.

A számítástechnikai megmérettetés több fordulós volt. A döntőn nem személyesen, hanem online, videókonferencia formájában kellett számot adniuk tudásukról a diákoknak. Ráadásul a vasváriak a sorsolás szerint elsőként mutatták be a prezentációjukat. Ez nem volt egyszerű kihívás, hiszen nem láthattak mintát arra, hogy is kellene ezt csinálni, mi a zsűri elvárása. De jó példának bizonyultak a többiek számára, igazolta ezt az első helyezésük is, amit ráadásul nem is csak néhány pont előnnyel szereztek meg a második, harmadik helyezettek előtt, hanem 21-el. Az országos jó eredmény azért is értékes Sejberné Szabó Mariann szerint, mert minden diák legkedvesebb tantárgyai között szerepel az informatika, így a megmérettetéseken is nagyszámú versenytárssal kell megküzdeni a válogatóktól a döntőig a sikerért.  A dobogó harmadik fokára is vasváriak állhattak a versenyen, az ötödikes Hermán Diána és a hatodikos Táncos Benjamin. A vasváriak a többfordulós Mozaik Országos Tanulmányi Versenyen szintén szép eredményeket értek el. A diákok biológiából, matematikából és számítástechnikából is indultak a tudáspróbán, de angolból voltak a legsikeresebbek. Korábban az öt forduló első hat helyezettjét hívták meg az országos versenyre, ez azonban idén elmaradt. A diákok az öt fordulóban nyújtott teljesítmény alapján kapták meg idén „Mozaik” helyezéseiket.

„Az országos döntőre az ismert okok miatt nem kerülhetett sor, így az addig teljesített eredmények alapján angol nyelv haladó szinten a hetedikesek, nyolcadikosok viadalában Baranyai Máté és Bíró  Adél végzett első helyen. A szintén angol, kezdő szintű versenyen az ötödikes Iván Szabolcs és Szabó Réka is első lett az öt forduló alapján. Mindegyik diák Siposné Káldi Gyöngyi tanítványa” –  sorolta tovább az eredményeket az igazgatónő.

Az Országos Honismereti Tanulmányi Verseny 4 fordulóját 13 diákunk teljesítette az idei tanévben. A legeredményesebben teljesített Kovács Noémi, aki 5. helyezést, Gergely Nóra és Sáry Dorka pedig a 6. helyezést szerezték meg.

Bognár Kincső, 6. osztályos tanuló – Sejber Mihály tanítványa – a Testvérmúzsák Megyei rajzversenyen kiemelkedően szerepelt, ezért alkotásával díjat kapott.”

 

„El tudjuk fogadni a koronavírus járvány miatti helyzetet, amely a versenyeknél is bizonyos korlátozásokkal járt, nincs is más lehetőség, de így is nagyon örülünk a sikereknek.”–  mondta büszkén az intézményvezető.

Sejberné Szabó Marianna további eredményekről is beszámolt: az iskolakert programra pályázatot adtak be, sikerrel. Az iskolakert „ügye” komplex módon indult el az iskolában. A Szülői Közösség kezdeményezte ezt korábban az iskolavezetéssel egyeztetve, együttműködve. Nagy lelkesedéssel, anyagi támogatással indították el a folyamatot a szülők. Jóvoltukból látványterv is készült, a kivitelezés elkezdődött, az építéshez szükséges faanyagok már ott vannak az iskolában. Jelenleg földmunkákra van szükség, ennek  szervezésében tevékenykednek Sáry Zoltán vezetésével a Szülői Közösség tagjai.

 

„Szívügyük, nagy köszönet érte. Az iskola pályázata a kezdeményezéshez szervesen kapcsolódhat. Az intézmény támogatást nyert az Iskolakertekért Alapítvány által meghirdetett Országos Iskolakert-fejlesztési Program keretéből.” –   részletezte az igazgatónő.

Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakerti kezdeményezéseik összehangolásaként programot indítottak az iskolakertek országos fejlesztésére. Vasvár 215 ezer forintból gazdálkodhat, vásárolhat kertészeti eszközöket, vetőmag csomagot, valamint ingyenes továbbképzésen vehet részt egy pedagógus. Egy ökológiai szemléletű kertészeti szakember pedig mentorként segíti majd a vasvári iskolakert megvalósítását. A folyamat már elindult, az iskola részéről Németh Éva pedagógus koordinálja a munkát.

„Óriási hozadéka lehet. Közelebb kerülnek a gyermekek a természethez, megismerhetik közvetlen tapasztalással is a kétkezi munka értékét és az egészséges táplálkozásról tanulhatnak a tananyag elmélete mellett  tapasztalati úton is.”–  elemezte az iskola vezetője.

 

A jó hírek sorolásából nem maradhat ki az sem, hogy az iskolában a fenntartó Szombathelyi Tankerületi Központ által finanszírozott ablakcsere munkálatai folynak. Korábban a főépületben, két etapban már megtörtént ez a fejlesztés. Most folytatódik az épületfelújítás. Most az iskola főépületét a tornacsarnokkal összekötő folyosó óriási üvegfelületének cseréjével, komplex felújításával folytatódnak a munkálatok.

 

A sikerek sorába tartozik még, hogy az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet szintén elnyerte a közelmúltban a Vasvári Általános Iskola. Az elismerést azok kapják, akik készek megosztani a már működő jó gyakorlataikat más oktatási intézményekkel. A három évenként kiosztott elismerést három jó gyakorlatáért kapta Vasvár. Az egyik az Arizona program, amely a diákoknak mentális támogatást nyújt. Az intézmény Kiválóan Akkreditált Tehetségpontként is működik már 2019 óta. A program része két tehetséggondozó tábor. Ezeket is beillesztették a jó gyakorlataik sorába, amely a címért beadott pályázati csomagba is bekerült. A harmadik jó példa egy néhány éve indított szakkör, amely  a tanulók pénzügy tudatosságát, banki ismereteit alapozza meg. A szakköri tagok egyik évben  a megyei és regionális döntőkről az országos nyolc közé is bekerültek pedagógusaik, Szakály Mónika és Kovácsné Németné Edit vezetésével. A foglakozásokon átadott ismeretek nagyon hasznosnak bizonyulnak a diákok számára már most. Azért fontos kialakítani minél korábban a pénzügyi tudatosságot a gyerekekben, mert ennek már most is hasznát veszik, és később is sokat segíthet nekik életük anyagi megalapozásában.

Széchenyi2020