November 05-én, pénteken este tartotta ötéves jubileumi fellépését a vasvári Kenderke néptánc együttes. Amikor öt évvel ezelõtt még a délelõtti órákon próbálták elsajátítani a tánclépéseket, aligha gondoltuk, mily messzire is jutnak. Most pedig már határon innen és túl ismerik õket, hála vezetõjüknek, Sejberné Szabó Mariannak, akivel délutánonként „repetáztak”, majd egyre fergetegesebb tempóban fejlõdni kezdtek. Az akkori apróságok ráéreztek a zene, a tánc, az együttlét örömére. S a kis csoportnak eddigi 150 fellépésén már nemcsak Vasváron, hanem Erdélyben és Ausztriában is tapsolnak. Erdélyben már háromszor kápráztatták el vendéglátóikat. Így nõttek fel a szemünk láttára, és lettek apró szertelen, visongó lurkókból jó táncosokká – s kis túlzással mondható – szárnyára vette a hírnév is a Kenderkét. Idõközben még a szerkesztõ úr is megtanulta az együttes nevét, s ma már becézõ és kicsinyítõ képzõ nélkül írja le. Sõt. Mára már illik csupa nagybetűvel leírni nevüket. KENDERKE.
A sikerhez vezetõ úton jelentõs lépésnek bizonyult, hogy három éve csatlakoztak a szombathelyi Horváth János Alapfokú Néptánciskolához, ez ma a Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
A jubileumi koncerten vasi, rábaközi, dél-alföldi táncokat jártak fergeteges tempóban. S szólt közben a zene. Hol Ghymes-zenére táncoltak, hol meg a Kármentõ húzta a talpalávalót.
S a táncház jelleggel megkoreografált est igazi kulturális csemegével is szolgált. Fotókiállítás mutatta be az együttes 5 évét, és Káldy Lajos akvarelljeiben is gyönyörködhettünk (az ismert vasi alkotó Erdélybe is elkísérte a Kenderkét.) A jubileumra kapott pólón pedig Lajos bácsi székely kapuja is látható.
A gyermekek pedig, hogy valóban ünnepi és felejthetetlen legyen az est, a szülõktõl 3-emele-tes tortát kaptak, gyermekpezsgõt a képviselõtestülettõl, s emblémával ellátott pólót.
S nem múlhatott el a jubileum meglepetés nélkül. Így hát a szülõk is táncoltak a gyermekeiknek, majd felkérték a gyerekeket egy polgári táncra.
A szombathelyi Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, Csollányné Horváth Krisztina és az Ungaresca vasvári születésű vezetõje, Horváth János „Gedi” is megajándékozta a Kenderkét.
Elmondható, valóban ünnep volt Vasváron. A Kenderke, a néptánc, a néptánc-tanítás és a sikeres népi táncolás ünnepe. Az ünnepségen a vastaps mindazoknak szólt, akik ennek teremtõ részesei évek óta. Azoknak tapsolt a publikum, akik nemcsak hittek a néptánc jövõjében, de képesek voltak e hithez tánctudást, a táncolás örömét is adni, ezt átörökíteni gyermekbe, szülõbe. Mindezt tették azért, hogy a következõ ötven-száz évben is legyen a Hegyháton olyan nagyszülõ, szülõ, aki az ezredfordulón tanulta e lépéseket, s nem felejtvén azokat, majdan felnõtt, sõt idõsödõ fejjel gyermekeinek, majd unokáinak adja át a lépések ritmusát, a táncolás örömét. Azért, hogy a konzervkultúrát képesek legyünk ellensúlyozni, hogy esténként ne csak a televízió kékes fénye mellett melegedjenek a családok. Hogy másfajta érzés is melengesse a
szívüket. Lehessenek részesei olyan élménynek, amilyen a táncolás öröme, amelyben a legény azt kérdi majd jövendõ párjától: Jöszte táncolni? S erre a leány tüzes arccal így felel: Hogyne mennék! – majd együtt ropják a táncot. Táncházban, lakodalomban, népzenei esten, miközben magyarul beszélnek egymással, és magyarul dalolnak.
Ebbõl a katartikus élménybõl ezen az estén mindenki kaphatott útravalóul. Szép volt Kenderke, szép volt Mariann, szép volt Spiegel Zoltán és Móricz Iván, hisz a táncot tõlük tanulják a vasvári gyerekek! És ne feledjük, jó volt a Kármentõ Népzenei Együttes, s az általuk húzott talpalávaló, az élõ népzene. A fellépõk igazi fiesta
hangulatot varázsoltak a Kenderkének. A Fülemüle, a Kalinkó Népdalstúdió, a volt Palotás néptánccsoport megadta a módját, s szépek voltak leánykáink, s határozott lépésű legény-kéink is. Mert a néptánc olyan népzene, leány és fiú nélkül, mint kenyér kovász nélkül.
– sok –
