Július 17-én érkezett Vasvárra, a Nagy Gáspár Kulturális Központ szervezésében, Kimia Packdaman, amerikai diáklány. Három héten keresztül különböző korosztályú csoportoknak segített elsajátítani az angol nyelv sajátosságait, és erre az időre a Winkelbauer-család adott otthont a vendégnek. Az utolsó napok egyik borongósabb délutánján, tanítás után beszélgettünk vele tanulmányairól, magyarországi élményeiről és természetesen a városunkban töltött időről.
– Kérlek, beszélj egy kicsit magadról, honnan érkeztél, mit tanulsz, és hogy egyáltalán hogy kerültél ide, Magyarországra.
– Az Egyesült Államokból, egész pontosan Kalifornia államból érkeztem, de tanulmányaimat az ország fővárosában, Washington DC -ben folytatom, a George Washington Egyetemen. Nemzetközi Kapcsolatok a főszakirányom, mellette történelmet, illetve következő szemesztertől antropológiát is hallgatók. Magyarországra egy országos egyetemi, önkéntes program révén kerültem, tíz másik, az ország különböző egyetemeiről érkező hallgatótársammal együtt.
– Volt-e másik választható ország, és ha volt, akkor miért éppen a mi országunk? Voltak már ismereteid Magyarországról az önkéntes programba való bekerülésed előtt?
– Igen, volt több lehetőség is: Kína, Lengyelország, vagy például egy afrikai ország. Tanulmányim során az európai történelemmel, az európai kapcsolatokkal többször találkoztam. A Közép-Kelet európai országokkal azonban jóval kevesebbet, és ekkor is elsősorban a szovjet tömbbe való tartozásuk miatt. Ezen kívül Magyarországról csak az Ausztriához fűződő kapcsolatit ismertem meg. Ezek az ismeretek többnyire egyoldalú nézőpontot közvetíttek számomra, és nem került sor ezen országok kultúrájának vagy előzetes történelmének megismerésére. És miért pont Magyarország? Talán éppen az előzetes ismeretek miatt: ahhoz kevés volt, hogy jobban megismerjem Európának ezt a részét, de ahhoz elég, hogy érdekessé váljon számomra.
– Nem Vasvár az első állomásod az országban, merre jártál, hogy teltek az első napok-hetek?
– Az első napokat még a csoport többi tagjával együtt Budapesten töltöttem. Gyönyörű város, nagyon tetszett, mindenképp szeretnék még eljutni oda. Ezt követően, immár mindenki egyedül, 10 napra, különböző zalai falvakba került angol nyelvet tanítani. Én Magyarszentmiklóson töltöttem le tíz napot.
– Milyen elvárásokkal, célokkal érkeztél ide s ezek, hogy valósultak meg, illetve általában milyen tapasztalatokat szereztél?
– Elvárásaim igazából nem voltak, sokkal inkább céljaim. Ez egy önkénteses program, én pedig a tanítást választottam feladatul. Korábban még soha nem tanítottam, angolt külföldieknek meg még inkább nem. Komoly kihívás volt, a célom természetesen az volt, hogy ebben megálljam a helyem, hogy minél jobban, minél többet átadjak a tanulóknak. Hivatásos tanár igazából soha nem akartam lenni, de az önkéntességen belül sem gondolkodtam ebben igazán. Az itteni élményeim és tapasztalataim után viszont megfordult a fejemben, hogy komolyabban foglalkozom ezzel a tevékenységgel. Ami a tapasztalatokat illeti: néha kissé bátortalannak éreztem „diákjaimat”, nehezen akarnak megszólalni angolul, még akkor sem, ha egész jól beszélnek. Természetesen ez idővel változott, és nyitottabbak lettek, jó lett volna több időt együtt tölteni velük.
– És hogy érzed, Magyarországot, a magyar embereket, szokásokat sikerült megismerned jobban, akár a különböző kirándulásokon, akár az embereken keresztül?
– Azt hiszem igen. Már Vasvárra érkezés előtt több helyre sikerült eljutnom. Budapest, Győr a nagyobb városok közül, de természeten a Balatonra is. Hihetetlen volt látni, hogy a magyaroknak milyen fontos, és hogy mennyire szeretik a Balatont, hogy „magyar tengernek” nevezik. Bár az időjárás nem mindig akarta azt, amit mi, de így is rengetek dolgot tudtunk együtt csinálni. Az első napokban megismerkedtem a várossal, „host-testvérem”, Zsófi (Winkelbauer Zsófia), illetve Eszti és Máté (Gergye Eszter és Máté) vezetésével. Kibicikliztünk Gersekarátra Ágotával (Rajner Ágota) és néhány ismerősével fürödni, visszafelé megnéztük a sáncot. Gyönyörű ez az óriási erdő a város körül. A magyar „fesztivál hangulatba” is belekóstolhattam, hiszen Balázzsal (Tóth Balázs) kilátogattunk az Alterába-fesztiválra. De eljutottam Kapolcsra is a Művészetek Völgyébe, Zalaegerszegre, Szigligetre, a Balatonra, Pécsre, és a megyeközpontba, szombathelyre is. A magyar konyhával is szoros kapcsolatba kerültem: a pálinka annyira nem, de a lángos és a lecsó abszolút kedvenc lett nálam. Utóbbiakat „host-anyukámnak”, Ibi néninek köszönhetően talán már egyedül, otthon én is el tudom készíteni. A rétes is a kedvencek között van, sajnálom, a Rétes Fesztivál ideje alatt már nem leszek itt. Egyébként azt tapasztaltam, hogy vendégségbe a pálinka és az étel már nagyon korán előkerül, és hogy bizony mindkettőből illik fogyasztani. Nagyon-nagyon vendégszeretők a magyarok, a vendéglátó családom pedig különösen. Nagyon jó volt velük együtt élni, mostanra már teljesen otthonosan mozgok, és a kismacskát is én nevezhettem el. Jó részese lenni a hétköznapoknak, látni, hogy hogyan működnek a dolgok, mik a szokások, mi a fontos egy család számára. A „host-családomon” és a közös programokon keresztül rengetek dolgot megtudtam, ami azt hiszem egyszerű turistaként nem sikerült volna. Hiányozni fog.
– Ezek szerint jövőbeli terveid között szerepel egy újabb magyarországi út?
– Határozottan! És Vasvárra jövök először!
– De gondolom addig is vannak más terveid. Hogyan – merre tovább Vasvár után?
– Néhány nap Bécs, aztán irány haza. Bármennyire is jó itt, azért az otthon is hiányzik néha. Ősztől aztán ismét egyetem, immár a néprajzzal kiegészítve. Hosszú távú terveim között szerepel egy afrikai önkéntesség, illetve egy fél év tanulás Franciaországban. De Magyarország is a terveim között van.
– Kimia! Köszönjük a beszélgetést, szép utolsó napokat itt Vasváron. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy örülünk, hogy megismerhettünk, szép utat hazafelé.
– Én is nagyon-nagyon köszönöm, mindenkinek, a Kulturális Központnak, Ágotának, Balázsnak, Esztinek, Máténak. De főleg a „host-családomnak”, Winkelbauer Gábornak, hogy a családi kiadások mellett szponzorálta az én ellátásomat is, hálás vagyok, amiért befogadtak és rengeteg helyre eljutottunk együtt! Köszönöm!
Kimia hazautazása után sokat a beszélgettünk róla mi, akik kapcsolatba kerültünk vele. Winkelbauer Zsófi elmondta, hogy annak ellenére, hogy az elsőre milyen furcsa volt, hogy egy új ember „került” a családba, néhány nap múlva ez már természetes volt. Az első hét vége felé a család összes tagja „ráállt” az angolra, mindenki használni kezdett különböző szavakat, kifejezéseket. A családtagok is csak megerősíteni tudták Kimia nyitottságát: „host-anyukája” mondta róla, hogy minden érdekli, mindenre kíváncsi, és hogy nagyon életre való leányzó. Reméljük, néhány év múlva ismét találkozhatunk vele kisvárosunkban!
– Bigyó –
