Nagy Tamás túrabeszámolója a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárban
Nagy Tamás és Puskás Zoltán világjáró kerékpártúráiról már többször beszámoltunk itt a Vasvári Újság hasábjain. Lelkes, elszánt és kalandvágyó csapatukkal az előző években megfordultak már – hogy csak az elmúlt néhány esztendő túráit említsük – az Ibériai-félszigeten, Marokkóban, a Balkánon át Kréta szigetén, Itáliában, Máltán, Törökországban, az USA-ban, Nyugat-Európa számos országában. Zolival közösen már 12, minimum négyhetes időtartamú bringatúra van a lábukban, érintve több mint 40 országot, a kisebb „kirándulásokról” nem is beszélve. Az idei nyáron is olyan terepre vágytak, ahol ismét kiléphetnek komfortzónájukból, keresve az új kihívásokat, és extrém körülményeket. Ezen vágyaiktól hajtva repültek az aktuális túra helyszínéül választott Norvégiába, egészen a Sarkkörön túlra, Troms? városába, az éjféli Nap birodalmába, hogy onnan kezdjék meg „ereszkedésüket” dél felé, egészen Oslóig.
Nagy Tamás túrájukról a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárban tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Az idei megmérettetést is a jól bevált alapcsapatra tervezték: Tomi mellett a két éve az USA-t átszelt Puskás Zoli és felesége, Dia voltak a „startolók”, kiegészülve Marton Krisztiánnal (Szombathely), Zsigovics Tamással (Kőszeg), Gyűrűs Boldizsárral és Rucska Gergővel (Budapest).
A régi túratársak az idei kalandot – talán az extrémitása miatt – kihagyták. Egyikük némi humorral arra hivatkozott, hogy azért nem megy, mert Tomiék addig tekernek, amíg nem megy le a Nap, és ez a Sarkkörön túl, ahol 24 órán át fent van az égitest, „kicsit más megvilágításba kerül”.
És hogy miért pont a hideg északra mentek idén? A cél az volt, hogy olyan helyen bringázhassanak, ahol a természeti szépségek vannak előnyben, és nem az épített környezet. Ennek Norvégia tökéletesen megfelelt, igaz, kicsit hideg van és az időjárás is gyakran esős.
Tomi a közös felkészülésben idén nem tudott részt venni, de a többiek több 100-120 kilométeres „felhozó túrán” hozták formába magukat. A rajt Troms?-ben volt, és a terv szerint Norvégia nyugati partja mentén, majd a túra vége felé dél-kelelti irányba fordulva, 2783 kilométer teljesítése után érkeznek meg Oslóba. Troms? városa az Északi-sarkkör felett 400 kilométerre található, s noha rekordhőmérsékletként 30 Celsius fokot mértek, de az átlag csupán 12 fok. A túra tervezési időszakában utánajártak a jellemző időjárásnak, s kiderült, hogy tavaly ilyenkor 25-27 fok volt a hőmérséklet, így enyhébb időre készültek ők is, azonban – mint ahogy az majd a későbbiekben kiderül – messze zordabb körülmények között kellett tekerniük.
Megismerhettünk néhány adatot az országról. Norvégia lakossága 5,1 millió fő, ez 13 fő/m2-es népsűrűséget jelent (Magyarországon ez a szám 106 fő/m2, New York-ban pedig 26700 fő/m2). Az országot a rengeteg fjord jellemzi,aminek köszönhetően nyugati partja 25000 km hosszú, szemben a keleti határvonal 2542 km hosszúságával. Jellemzően hegyvidéki terület, államformája pedig alkotmányos monarchia.
Ahogy említettük, az időjárás nem fogadta kegyeibe őket. Két társuk pár nappal korábban kiutazott, és ők már küldték az előrejelzést: havazik, és 100-200 méteres tengerszint feletti magasságon már hófoltok láthatók. Persze ez nem szegte kedvüket, úgyhogy belevágtak a kalandba. Érdekesség, hogy mindjárt elindulás után megjelentek a „Vigyázat, rénszarvas” táblák. Az állatok teljes nyugalomban közlekedtek az úttesten. Bár 90 kilométer volt a lábukban, indulási helyüktől légvonalban alig pár száz méterre voltak, ugyanis Troms? egy fjord partján fekszik, s nekik a partvonalat követve egy jó nagy „U” betűt kellet leírniuk, így jutottak el a várossal szembe, a fjord túlsó partjára. A tagolt partnak köszönhetően gyakran kellett átkelniük a fjordok feletti impozáns hidakon, vagy éppen az alattuk átvezetett alagutak valamelyikén. Már itt kiderült, hogy Norvégia rendkívül kerékpárosbarát ország. Az alagutak bejáratain külön tárolóban a bringások számára láthatósági mellényeket helyeztek el, illetve az áthaladásuk idejére az autósoknak sebességkorlátozást vezettek be. Kezdetben napközben ugyan még jó idejük volt, de az este érkeztével gyakran fagypont körülire süllyedt a hőmérséklet. Szállásukat – ahogy korábban is szokták – vadkemping formájában ejtették meg, ami itt azonban teljesen természetes, sőt, támogatott is. Ugyanis jogszabályban van lefektetve, hogy a sátrazó sátra körüli terület – amennyiben az állami tulajdon – 24 órára úgy tekintendő, mintha az a saját magánterülete lenne, illetve sok helyen tárolóban előre elkészített száraz tűzifa és tűzgyújtó eszközök várják a turistákat. A ritkán lakott és pár házas településszerkezetű északi országrészen ez teljesen természetes dolog. Az ország maga nagyon drága ugyan, de útjuk során az élelmezésüket igyekeztek a lehető leggazdaságosabban megoldani. Nagyon sok kisebb reptér eset útjukba, ugyanis – a ritka települések miatt van, hogy 10-15 km-re van a következő szomszéd – itt a kisrepülőket úgy használják, mint itthon a buszt: autóval a reptérre hajtanak, és onnan a géppel tovább a városokba, majd a munka végeztével vissza, be a kocsikba és irány haza.
A túra 4.-5. napja körül aztán kezdett igazán elromlani az idő. A hőmérséklet 10-12 Celsius fok körülire esett, és a folyamatosan zuhogó eső mindenüket kezdte átáztatni, amely úgy szakadt, hogy gyakran egymás szavát sem értették tőle. Az eső miatt nem csak a pihenők, de a sátrazások is nagyon nehézzé váltak, az eddigi évek során már többször bizonyított vízhatlan sátor is beázott. A norvég emberek egyéként nagyon vendégszeretőek: amikor meglátták őket, volt, hogy egy iskola tanári szobájába invitálták a csapatot, vagy felajánlották nekik a saját hálószobájukat éjszakára. (Ahol van külön nyári és téli szoba, ugyanis nyáron nem megy le a nap, éjjel is világosság van, és ha valakit ez zavarna az alvásban, bemegy a nyári szobába, ahol nincs ablak, így ott nyugodtan alhat a sötétben.) Útjukat folytatva tovább dél felé, bejárták az Andr?ya- és Rolla-szigeteket, majd Svolvaert, ami a legszebb hely volt az egész túrájuk során. A tájból sajnos keveset lehetett látni a felhős, párás idő miatt, de kárpótolta őket, hogy gyakran egy-egy jelentősebb látnivalóhoz érve pont kisütött a nap egy rövid időre, amíg megcsodálhatták a kilátást. Ez az egy-egy órás napütés már nagy örömöt jelentett számukra.
A hidegre készülve a szokásos túrafelszerelésük is jócskán megnövekedett. Sok meleg ruhával kellett készülni, előre tervezve egy hónapra: pulóverek, téli hálózsák, amelyeket ráadásul extra módon vízhatlanítani kellett. Azonban az előzetesen tervbe vett 15-18 Celsius fok helyett továbbra is ennél jóval hidegebb és esősebb maradt az idő. Az itthon vett jó minőségű vízhatlan ruháik is megadták magukat, és a norvég körülményekhez való felszerelés az ottani boltokban 150-180 ezer forintba került volna, úgyhogy küzdöttek tovább az elemekkel. Közben délre haladva a táj is lassan kezdett megváltozni: például már láthattak virágokat is.
Érintették a világörökség részét képező Kabelvag halászfalut – ahol a fogott halak minden részét felhasználva nagyon sokféle módon készítik el őket -, majd Ramberg homokos partját, ahol állítólag az északiak fürödni is szoktak, azonban ők egy strandolóval sem találkoztak. Áthaladtak a világ legrövidebb nevű településén: ? – n (ejtsd: Ö), majd megérkeztek a Rago Nemzei Parkba. A Vas és Zala megyék együttes területének megfelelő nagyságú nemzeti parkban egynapos túrát terveztek, 1100 méter szintemelkedéssel és ugyanennyi szintsüllyedéssel. Kevesek által járt vidék még ez is, emberrel itt is alig találkoztak. Közben az eső ismét rázendített, de ez már nem jelentett számukra különösebb újdonságot. A parkra jellemzőek voltak az olvadó hó által táplált hatalmas hegyvidéki tavak, melyek vize számtalan vízesés formájában zúdult alá a gyakran több száz méteres mélységbe. Volt, hogy egy ilyen tó „túlfolyóján” át vezető gázlón csak az éppen arra túrázó lengyelektől kölcsönkapott combcsizmákban tudtak száraz lábbal átkelni. Gore-tex vízálló cipőik sem bírták már az eső okozta terhelést.
Közben – ahogy azt előre terve is volt véve – Bod?-ben változott a csapat összetétele: Dia, Boldizsár, Krisztián és Zsigovics Tamás hazarepültek, Rucska Gergő pedig egy hétre érkezett a helyükre. Ő nem készült sem a hidegre, sem az esőre: nem volt esőkabátja, +20 Celsius fokos nyári hálózsákkal érkezett, hőszigetelő polifoam nélkül. Ennek ellenére viszonylag könnyen megúszta a túrát, ugyanis abban az egy hétben, amíg velük volt, viszonylag jó volt az idő.
Sabstraumen településen újabb érdekességgel találkoztak. A világon itt a legnagyobb az apály-dagály jelenség, ráadásul egy szűk, három kilométer hosszú, 150 méter széles szoroson át zúdul a tengerár, 41 km/órás sebességgel, óriási örvényeket keltve.
Egyre jobban délebbre haladva kicsit azért már kezdett javulni az idő, és valamivel több turistával is találkoztak. Elérték Norvégia 1. számú főútját, ami több mint 400 kilométer hosszan kijelölve a kerékpárosok számára valóban főútvonalnak számít. A közbiztonság egyébként nagyon jó, akár magányos bringásoknak is ajánlják ezt az útvonalat.
A folyamatos tekerést időnként egy-egy kisebb-nagyobb gyalogtúrával tették változatosabbá. Különleges volt a gleccsertúrájuk, ahol akár be is lehetett mászni az óriási „jégfolyam” alá, ami a napsütés hatására csodálatos égszínkék színben pompázott. A rövid esőmentes időt ki is használták egy kis napfürdőzésre. Közben ismét áthaladtak az Északi-sarkkörön: most visszafelé hajóval, míg odafelé még repülővel. Az éjféli nap birodalmában – nyáron egész nap világos van, míg télen folyamatos sötét – a tél közeledtével a nappalok nagyon gyorsan kezdenek el rövidülni: naponta akár 8-10-15 perccel is, míg itthon naponta körülbelül két percet jelent.
Minden nap addig tekertek, amíg nem találtak megfelelő sátrazási lehetőséget. Ezt most könnyen megtehették, mivel nem kellett attól tartaniuk, hogy rájuk sötétedik. Igaz a felhős idő miatt kedvenc esti időtöltésük – a csillagok nézése – gyakran elmaradt, de mivel majdnem minden nap tenger mellett tudtak aludni, kárpótolta őket a tenger zúgása.
Változatosságot jelentett, hogy a szabdalt part, a fjordok miatt gyakran kellett kompozniuk, amelyek szinte méterekre haladtak el a sziklaszirtek és a bóják között.
A táj időközben ismét tovább változott: kezdtek megjelenni a fák, a fenyvesek, a füves vidék és a haszonnövények is. A két napos esőmentes idő és a napsütés nagyot dobott a közérzetükön is. A levegő nappal itt már 12-15 Celsius fokra „melegedett”, míg éjjel csupán 8-10 fokra hűlt le. A „jó” időt az is jelezte, hogy találkoztak helyi fürdőzőkkel is, akik vidáman pancsoltak abban a vízben, amelybe ők csak addig tudtak megmaradni, amíg gyorsan befutottak és kifutottak belőle. Nem csak ők voltak errefelé fanatikusok: beszélgettek egy ausztrál házaspárral, akik lakókocsijukkal már öt éve járják a világot.
A rövid szünet után aztán ismét visszatért az eső, ami erős széllel is párosult. Gyakran lehetett látni, hogy a klíma miatt a buszmegállók, egyéb épületek tetején a kisebb fák is megélnek.
Trondheimben aztán túratársuk hazautazott, így ketten folytatták tovább útjukat Zolival. Errefelé a nagyobb városok megjelentével a településkép is megváltozott. Mivel folyamatosan áztak, itt is igyekeztek fedett helyen felverni sátrukat,de még így sem tudták azt, s ruháikat, cipőiket kiszárítani. Az egyik szálláshelyül kiszemelt gyártelepen, ahol csak hosszas könyörgés és helyzetük ecsetelése hatására telepedhettek le, aztán megkapták az útravalót: Mesélték a helyi emberkének, hogy milyen régóta tekernek, milyen esőben és hidegben vezet útjuk, mire ő csak annyit mondott nekik: „Ez Norvégia! Mit vártál?!”
Aztán, miután megnézték a további napokra várható időjárási prognózist, valamint útjuk további része fent a hegyekben vezetett, 2000 méter feletti magasságban, majd terv szerint egy 3000 méteres hegy megmászásával, Tomi számára itt érkezett el az a pont, amikor úgy döntött, hogy neki már nem kellemes ez a túra, és vonattal előremegy Oslóba. Így négy nappal a tervezett idő előtt ér a célba. Zoli úgy döntött, hogy ő egyedül is nekivág a hegyes szakasznak, annak ellenére, hogy a felhők már a tengerszint felett 150 méter magasságban kezdődtek, és fent 4-5 Celsius fok volt várható. Volt, hogy neki is egy teljes napot egy múzeumban melegedve kellett eltöltenie, és a 3000 méteres hegycsúcs meghódítását is kihagyta.
Tomi útja tehát vonattal vezetett tovább, melyről Oslo előtt 80 kilométerrel leszállt, így érkezett bringával a norvég fővárosba, amelyet egy helyi kerékpáros hölgy idegenvezetésével fedezett fel. Érdekességként megtudta, hogy az elektromos autók használatát az országban támogatják, ingyenes töltőállomások állnak rendelkezésükre és sok kedvezményben részesülnek. Elmondta, hogy télen a norvégok kiveszik éves szabadságukat, és a több hónapos sötét elől a déli szigetekre utaznak. Nekik az ott töltött pár hét még annyiba sem kerül, mintha otthon maradtak volna. Így két-három hetet eltöltenek a sötétben, aztán irány egy hónap nyaralás, majd a maradék két-három hét otthon, és utána már világosodik is! Oslo körbejárásához elég volt Tominak két nap, majd egy jegycserével a tervezettekhez képest pár nappal korábban érkezett repülővel a bécsi reptérre. Úgy gondolta, hogy onnan bringával teker majd haza, azonban itt akkor voltak a nagy kánikulák, és a szervezete már annyira alkalmazkodott a körülbelül 12 Celsius fokhoz, hogy az itthoni 40 fok nagyon legyengítette, így ereje végét járva gurult be Sopronba, majd öt-hat liter folyadék elfogyasztása után onnan vonattal érkezett haza.
A fotókkal gazdagon illusztrált túrabeszámolót követően az érdeklődőknek lehetőségük volt kérdezni, melyre Tamás legjobb tudása szerint válaszolt.
Elhangzott érdekességként, hogy Norvégiában sokan túráznak, ehhez speciálisan az ottani körülményekre gyártott ruházatot és felszerelést használják.
Megtudtuk, hogy az eső intenzitását úgy kell elképzelnünk, hogy gyakran reggeltől másnap délig egy nyári zápor erejével zuhogott!
Szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy az aprófalvas területeken az oktatást úgy oldják meg, hogy a gyerekeket összegyűjtik, és központi iskolákba hozzák-viszik. Ahol egyébként esőben is kint sportoltak.
Az ország technikai felszereltségére jellemző, hogy a legkisebb településeken is van internet, szinte mindenhol. Például Tomi amikor vonatra szállt laptopon vett „jegyet”, amit e-mailban küldtek el számára, és a kalauz az okostelefon segítségével megnyitott mailból egy vonalkódolvasó segítségével ellenőrizte. Térerő és internet szinte mindenhol van, a legmagasabb hegyeken és az alagutak mélyén is. Mindenütt lehetett kártyával fizetni, készpénzt ők is alig vittek magukkal, de a helyiek például mobiltelefonjuk segítségével is vásárolhattak!
Elmondta, hogy a norvégok barátságos, nyitott emberek, szívélyes vendéglátók voltak, akik még volt, hogy a házukat is ott merték hagyni a vendégeknek.
Jellemző náluk a halászat és a halak nagyon sokféle felhasználása, feldolgozása, valamint az olajkitermelés. Mivel nagyrészt hegyes vidék, megszántják, művelik a sziklás területeiket is.
Érdekesség volt, hogy az ottani klíma miatt az aranyeső és a cseresznye július közepén még virágzott.
A következő úti céljukról elmondta: Japán túráról gondolkodnak, Tokióból kiindulva, délre haladva bejárva az országot, és esetleg kiegészítve egy taiwani kitérővel is.
Dokey
