Hatodik alkalommal rendeztek
Szombathelyi, zalaegerszegi és a vasvári kórusok adtak egymásnak szakmai randevút május 21-én. Dévay Géza karnagy emlékére hatodik alkalommal tartottak kórustalálkozót. A Kardos László Általános Iskola aulájában szervezték az emlékhangversenyt. A zalaegerszegi Liszt Ferenc Kórus első alkalommal volt a rendezvény vendége. A szombathelyi Erkel Kamarakórus több alkalommal is bemutatkozott már az egykori, vasvári karnagyra emlékező zenei programban. A Vasvár Városi Kórus is pódiumra lépett. Emellett házigazda szerepet is vállaltak a délutánban.
Először a zalaegerszegi Liszt Ferenc Kórus mutatta be műsorát. A Liszt Ferenc Általános Iskola egykori tanítványaiból álló felnőtt énekkar három éve dolgozik együtt. Számos koncertet, jótékonysági esten, városi rendezvényen léptek fel. Két hete épp az Erkel Színházban működtek közre egy hangversenyben. Vasvárra a többi közt Praetorius kora barokk zeneszerző és kortárs komponisták dalait hozták.
A zalaegerszegiek után a szombathelyi Erkel Kamarakórus lépett színre. A műsorukban az volt a különleges, hogy csupán egyetlen szerző néhány művét járták körül jelképesen, zenés formában. Ráadásul olyan zeneszerzőét, aki nem elsősorban kórusműveiről volt ismert. Monteverdi madrigálokat énekelt az öttagú kamarakórus. A Monteverdi keresztmetszetben az éneklés után és közben hegedűt, fuvolát és csemballóként funkcionáló szintetizátort is ragadtak az együttes tagok és adták elő a szerző által komponált dalokat.
Harmadikként Vasvár város Kórusa énekelt. Karl Jenkins kortárs szerző három tételes műve hangzott el tolmácsolásukban, amit nevezhetnénk a béke himnuszának is.
Végül a kórusok együtt álltak pódiumra: Az öröméneklés tárgyául Bach: Már nyugosznak a völgyek című dalát választották. A programot fehér asztal melletti beszélgetéssel zárták a művészeti együttesek.
Szubjektív
Összeszorult a szívem, miközben a koncert helyszínére, a Kardos László Általános Iskola aulájába igyekeztem. Dévay Gézára gondoltam, amiatt. Máig elevenen él bennem az elhivatottsága. Az, hogy szakmai kérdésekben nem ismert kompromisszumokat. A vasvári munkahely, a világ pici pontja épp olyan szigorú, minőségi munkát diktált számára, mintha a Milánói Scala vagy a New Yorki Metropolitan vezető karnagya lenne. A zene, a hangzás minőségi, hibátlan megszólalása volt a mérce számára. Ez volt a szakmai minimuma. Ennél lejjebb nem adta. Emlékszem, egyszer egy interjúban, arról beszéltünk: Hisz abban, hogy egyszer a vasvári kórust professzionálissá sikerül fejlesztenie. Ezt a benne éneklők státuszára értette akkor. Vagyis, bármilyen lehetetlennek is tűnt, hosszú távú cél volt, hogy olyan pályázatot, szponzorációt, lehetőséget szerezzen, amiből állás, fizetés adható a kórustagoknak. Akkor a nap 8 órájában lehetett volna kizárólag csak a zenére, az újabb és újabb darabok megtanulására, csiszolására, finomítására koncentrálni. Ez volt a nagy álom. Beteljesületlen maradt. De az a szellemiség, amit Géza a leírtak alapján képviselt, tovább hagyományozódott, él. Épp ez volt számomra a megható a rendezvényen is. Hihetetlen minőséget hoztak, mutattak be Vasváron a kórusok: Egyszerűen élmény volt mindhárom csoportot hallgatni és hagyni magamat, hogy a zene kioldjon a mindennapokból. A professzionalítás tehát mindhárom éneklő közösségre jellemző volt. Mint ahogy az egykori vasvári karnagyra Dévay Gézára is. A szakember 2010-ben tudta utoljára vezényelni kórusát. Ő kezdte el a kórustalálkozók szervezését is egykor.
Pogács Mónika
