2020.11.01. Közlemény a COVID helyzetről

Tisztelt Vasváriak!

A járvány második hulláma folyamatosan terjed, amely alól városunk sem kivétel. Településszintű konkrét számadatokat – számomra is érthetetlen módon – hivatalosan nem kapunk. Közvetett adatokból tudható, hogy Vasváron kb. 20-25 fő az igazoltan fertőződtek száma, de ez a szám napról napra nő, ezért továbbra is az egyéni felelősségen alapuló magatartás a legfontosabb megelőző eszköz. Betegen senki ne menjen közösségbe! Biztosan egyre többen lesznek fertőzöttek, de kérem, őrizzük meg higgadtságunkat, senki nem tehet arról, ha elkapja a vírust. Az esetek döntő részében otthon, enyhe tünetekkel kigyógyulnak belőle azok, akik megbetegszenek. Ha valaki mentőt lát a városban egy ház előtt, akkor általában nem kórházba visznek valakit, hanem csak tesztelik. Feleslegesen ne keltsünk pánikot!

Tavasszal sokkal kisebb esetszám mellett is leállt az ország, de akkor még semmit nem lehetett tudni a vírusról. Ma már sokkal több információval és védőfelszereléssel rendelkezünk, ezért nem cél a teljeskörű leállás.

Ezt az elvet követjük városunkban is. Intézményeink kisebb-nagyobb változtatásokkal folyamatosan működnek a biztonsági előírások betartásával.

– Könyvtár, Művelődési Központ: változatlan nyitvatartással működik.

– Óvoda és bölcsőde: rendes működési rend szerint nyitva tart.

– Polgármesteri Hivatal: változatlan nyitvatartással működik.

Az iskola (nem a város működteti és központilag döntenek a működési rendjéről) az őszi szünet után digitális oktatással kezd.

Egészségügyi ellátás

Az urológia, a diabetológia, az ideggyógyászat, a nőgyógyászat-várandósgondozás és az ultrahang szakrendelés változatlanul működik.

A vérvétel és a védőnői szolgálat elérhető minden nap.

Fizioterápia, szemészet, reumatológia, fogászat nem fogad betegeket bizonytalan ideig. Ezekre a rendelésekre előjegyzés felvétel sem történik.

Dr. Kaszás Katalin rendelése szünetel.

Dr. Kránitz Zsuzsanna és Dr. Sőth Ervin a következő rendelési időben érhető el, telefonos egyeztetést követően:

Hétfő: 8-12
Kedd: 8-12
Szerda: 13-17
Csütörtök: 8-12
Péntek: 8-12

Dr. Pataky Pál és dr. Ábrahám Marianna rendelési ideje változatlan, szintén telefonos egyeztetést követően fogadják a betegeket.

Szociális ellátás

A Vasvári Szociális és Gyermekjóléti Központ változatlan nyitvatartással és feladatellátással működik.

Kedves Vasváriak!

A vírushelyzettel még sokáig együtt kell élnünk, de akkor tudja közösségünk legkönnyebben átvészelni ezt az időszakot, ha megőrizzük nyugalmunkat, kerüljük a túlzott érzelmi megnyilvánulásokat, a pánikkeltést és nem másokat hibáztatunk, hanem betartjuk az óvintézkedéseket.

Ehhez kérem Mindenkinek az együttműködését!

Tóth Balázs
polgármester

Széchenyi2020