2019.03.19. László Gyula Kollégium – szakirányú képzés

A lakiteleki Népfőiskola László Gyula Kollégium elnevezéssel 2019 áprilisában szakirányú képzést indít, amelynek fő célja a magyar őstörténet és honfoglalás kori időszak régészeti, természettudományi, néprajzi, történeti, nyelvi és kulturális ismereteinek bemutatása László Gyula régészprofesszor tudós munkásságának hagyományait követve. Ezzel kívánjuk a jövő kutatóit ösztönözni a kreatív, ám ugyanakkor felelős és mértékadó gondolkodásra, a régmúlt komplex szemléletére, a tudományközi együttműködés iránti fogékonyságra.
Célcsoport: Olyan, 35 év alatti, felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve a terület iránt érdeklődő fiatal felnőttek a Kárpát-medence területéről, akik jelenlegi vagy későbbi tanulmányaik, valamint munkájuk kapcsán szeretnének mélyebb ismereteket szerezni a magyar őstörténetről.
A képzés formája és az előadók: A kollégium hallgatói részt vehetnek olyan történeti, régészeti, antropológiai, archeogenetikai, nyelvészeti és néprajztudományi előadásokon, ahol a szakma neves képviselői előadásaikkal, szakmai tapasztalataik és kutatási eredményeik bemutatásával, régészeti terepmunkával segítik őket a magyarság korai történetének mélyebb megismerésében. A kollégium hallgatói lehetőséget kapnak, hogy munkacsoportokban tevékenykedve, a megszerzett elméleti tudást a gyakorlati képességekkel ötvözve elsajátítsák a területtel összefüggő korszerű ismereteket, őstörténet-kutatási módszereket.
A képzés időtartama: 2019 áprilisa és 2020 decembere között nyolc alkalommal, negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvége a lakiteleki Népfőiskolán. Ezen felül 2019 júliusában nyári szabadegyetemet tartunk a kollégium hallgatói részére.
A képzés tematikája:
-A népvándorlás kori és honfoglalás kori Kárpát-medence története, régészete;
-A Kárpát-medence és a sztyeppe kapcsolatának történeti és régészeti vetületei;
-A népvándorlás kori és honfoglalás kori Kárpát-medence embertani és genetikai jellemzői, kitekintéssel az eurázsiai területekre;
-A magyar monda- és hagyományvilág eurázsiai kapcsolatrendszere;
-Közép-ázsiai nyelvek és kultúrák;
-A magyar őstörténet XIX-XX. századi kutatástörténete és helye a közművelődésben.
A képzés sajátossága és célja: A kollégium tagjai egyedülálló, korszerű elméleti és gyakorlati tudásanyagra tehetnek szert a magyar őstörténet kutatásában. A kollégium által biztosított tudás lehetőséget teremt arra, hogy a tagok a jövőben sikeres szakmai munkát végezzenek a tudományág területén.
Jelentkezés és további információ:
Jelentkezés a kitöltött jelentkezési lappal és annak csatolt mellékleteivel 2019. március 25-ig a csingerandrea@nepfolakitelek.hu e-mail címen.
Lakitelek, 2019. február 25.
Lezsák Sándor
a Magyar Országgyűlés alelnöke
a képzés védnöke, felelőse
Széchenyi2020