Szürke háttér, esőcsepp-kopogás, friss levegőszag. Megcsörren a telefon. „Mami” megyünk? Így is elindulunk? Mi lesz, ha nagyon elkezd esni? Pár másodperc szünet a vonal innenső végén. Megyünk! Ne felejtsd el a pumpát, az első és hátsó lámpát, az esőkabátot, stb?.
Kerekek fékeződnek az ajtó előtti sárban, kicsit csúsznak, kicsit nyekeregnek, de jönnek a vasparipát hajtók. A szendvicskészítés után elindul a két-kerekű „karaván” a Városi Művelődési Ház elől. A „Vasvár vége” tábláig sikerül összerendeződni egy oszlopba, és innen felvenni egy utazó tempót. 6 fiatal teker Ják felé -az első úticél- ,de már Rábahidvégig befuccsol az egyik járgány. Kísérőnk Gergye Rezső felveszi autójába a pórul járt utazót. Útközben nótaszó kezdődik, a falvakban 5-5 perc pihenő, az elfáradt tagok kimozgatása történik. Végre megérkezünk Jákra, fel a dombtetőre, a templomhoz, ahol a Magyar Kultúra Lovagjai várnak bennünket. Szempillantás alatt elfogy 4-5 üveg ásványvíz és a szőlőcukorra is nagy szükség van. Az első nagyobb pihenőnél pumpálás, szerelés, ruhaigazítás és természetesen koszorúzás. Hiszen a program címe is jelezte, hogy miért is kerekedtünk fel a nagy útra: „Két keréken Vas megye hőseiért”. Erre az állomáshelyre érkezik meg Őriszentpéterről is egy fiatalember. Csatlakozik hozzánk, majd együtt indulunk Szombathely felé. Ezen a szakaszon nem tudjuk, hogy hátra vagy előrefelé haladunk-e többet, ugyanis a szembeszél erejével és hangjával félelmetessé teszi az enyhe, de hosszú emelkedőket. A megyeszékhely előtt felvezető rendőrautó mutatja az utat egészen a Savaria Múzeum kertjéig, ahol ismét koszorúzásra kerül sor, miután meghallgattuk Torony polgármesterének hőseinkre emlékező, illetve hozzánk intézett szavait. Ajándékba tőle kapott képeslapjainkkal indulunk az ebédlő felé immáron még két, a csapathoz csatlakozott kerekezővel. Mostanra mindenki megtanulta saját eszközét kezelni (több, mint a fele kölcsönjármű volt), sőt cserék is történtek.
Nagy sóhajtásokkal, fájó popókkal indulunk tovább Acsádra, a következő emlékhelyre. Az újabb ásványvíz adag és a friss alma után betérünk az italboltba és felmelegedünk egy picikét.
Innen egy kisebb gyermekcsapat is csatlakozik és immáron kb.: 25-en tartunk Csepreg városa, a szervezők otthona felé. A kollégium előtt még egy koszorúzás, főhajtás és egy hatalmas megkönnyebbülő néma sikoly a 80 km emlékére. Irány a forró víz, 10 perc vízszintes pihenés (ülni ugyanis már nem tudunk), egy rövid próba és már a tornacsarnok felé tartunk, ahol még egy szál gitárral ketten elénekeljük József Attila „Kertész leszek” című megzenésített versét és a „Mert a haza” című dalt. A váratlanul ért nagy taps megtelíti szívünket. Evvel az érzéssel hagyjuk el a „kultúra” csarnokát és indulunk a vacsora illata felé. Az éjszaka csendjét még megtöri a lovagok éneke és átvezet bennünket a következő napba. Ezen a napon bebarangoljuk Csepreget, megnézzük a templomot, az emléktáblákat és a múzeumot, ahol a koszorúzás ránk marad. Ebéd után két keréken indulunk útnak, majd Büktől vonatra rakjuk a kerékpárokat Szombathelyig. Az itt élőktől elbúcsúzunk, a megfáradtakat tovább küldjük a vasúton és 3-an nekivágunk az autóútnak két keréken visszafelé is A falvakban pihenőt tartunk most is és nyújtózkodunk egyet. Ezen a szakaszon már senki nem megy elől, hátul, most már szinte egymáshoz láncolva, egymást húzva (lelkileg) haladunk. A sebváltók a legkisebb fokozaton, de begurulunk Vasvárra, ahol éppen a búcsúra készülődnek. Bekerekezünk a forgatagba, az ismerősök nyakába borulunk anélkül, hogy leszállnánk a bicikliről és nevetve fázunk, fázva nevetünk. Megcsináltuk!
Megcsináltuk, mi egyedüli csoportként Vasvárról őriszentpéteri barátunkkal együtt. A többi csoport ugyanis az időjárás viszontagságai miatt nem indult el. Büszkék lehetünk és azok is vagyunk. Ki-ki a maga által megtett kilométereire. És arra az összetartozásra, ami a csapatot jellemezte a „nagy utazás” alatt. Köszönet érte Halmosi Tamásnak, aki a program felelőse volt, a teker(G)őknek -Csárdi Jánosnak, Halmosi Tamásnak, Kiss Dánielnek, Kósa Jánosnak, Novák Rolandnak, Talabér Katalinnak és elsősorban Varga Evelinnek, aki 12 évesen, a legfiatalabbként zokszó nélkül hajtott végig, akkor is, mikor mi már attól féltettük (Katit is), hogy a szélvész elnyeli (őket). Gratulálok!
Rajner „Mami” Ágota
Ui.: Jövőre 200 km-re megyünk túlélő csomaggal együtt!
Indulás a Kultúra Magyar Városából.
