Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk Vasváron, március 15-én este. A fáklyás menet a Béke úti óvodátol indult, s haladt a Március 15. térre, ahol a Városi Fúvós Zenekar játszott, Komor András vezényletével, s Németh Tamás tárogatón korhű dalokat játszott.
A Himnusz hangjait követően Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Vasvár város polgármestere mondott ünnepi beszédet. A szónok hangsúlyozta az 1848-as ifjak bátorságát. Miként Irinyi mondta, Magyarország pillanatai drágák. S a lelassult időről, amelyről azt gondolhatnánk, hogy szeszélyes, mint a március, az egyszer csak elkezdett rohanni. Az időről néha azt gondoljuk, eszeveszett száguldásba kezd, máskor meg azt, hogy cammog, és kizökken magából. Azon a napon, 1848. március 15-én felgyorsult az idő. De felgyorsult 16-án, 17-én és 18-án is, hiszen futótűzként terjedt a forradalom. Ha nem történik mindez, akkor – miként Kossuth Lajos írta egy évre rá – akkor csak egy szokványos pesti lárma marad. Nem maradt az, hisz március idusának 12 pontja,
a forradalom eszméje, a Talpra magyar eszméje száguldott tova az országban. Magáénak érezte ezt mindenki. A városi céhlegény, a drótos tóttól a fazekason át a hentesig, a falusi tanító, a jobbágy. De azonosulni tudott akkoriban vele zsidó, sváb, tót és oláh is. Szerte az országban egyenként kiáltották, hogy rabok tovább nem leszünk! És ez a kiállás a forradalom kiterjedése tette tartóssá a forradalmat.
Az akkori ifjakat azonban megszólította az idő, s megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Hogy sikerre vitték a márciusi ifjak a forradalmat, az a sok névtelen hősnek is köszönhető. Róluk nem nagyon szoktunk megemlékezni. Tegyünk most kivételt.
A Bak-korszakban a debreceni nagytemplomban a reformátusok gyűlésre jöttek össze. Épp csak elmondták az imát, mikor az ajtóban megjelent a császár megbízottja, s elkiáltotta magát. Őfelsége, a császár nevében, a gyűlést betiltom. Én meg – felelte a szószékről az ősz püspök, Balogh Péter – Isten őfelsége nevében a gyűlést megtartom. Hogy mi történt ezután, arról nem szólnak a könyvek.
A névtelen hősökről is meg kell emlékezni. Névtelenek voltak, de nem voltak arctalanok.
De nem voltak arctalanok a hősök. Forradalmat csináltak, 12 pontot szerkesztettek, sajtószabadságot, függetlenséget, nemzeti önrendelkezést álmodva és valósítva meg, s ha megszólította őket az idő, ha Kossuth Lajos azt üzente, ha kellett hát elmentek, s elvesztek. S azok, akik szinte addig falujuk határát sem lépték át, most jeltelen sírokban fekszenek, szerte szét a Kárpát-medencében.
Miért szeretjük olyannyira ezt a napot? Azért, mert ennek a történései mindmáig élet közeliek. A forradalom résztvevői szinte személyes ismerőseink, Petőfi, Kossuth, Jókai, Széchenyi, mintha itt élnének közöttünk.
Hermann Róbert történész szerint hasonlóan pozitív sorsfordító volt más is a nemzet életében. Mégis ezt szeretjük, kezdve a Honfoglalástól egészen napjainkig. 1848-hoz egyetlen esemény volt hasonlatos, 1956. Azonban a hősök, egyfelől a honfoglalástól nagyon messze állnak, másfelől ?56 hősei pedig tipikusan közel vannak.
Bizony azt kell, hogy mondjuk, a népesség többsége történelmünk nagy sorsfordulóinak inkább elszenvedője volt, mint részese. Szemben 1848-cal, amikor olyan célt tudott maga elé tűzni ez a nemzet, amellyel nagy tömegek azonosultak. Ezt soha nem tudtuk megismételni, még a rendszerváltáskor sem.
Van adósságunk. Most 158 évvel később feltehetjük újra a kérdést. Vajon mindent teljesítettünk-e abból, amit akkor eleink elhatároztak? Vajon tényleg rendjén van a sajtószabadság? Annak teljessége megadatik? Vagy éppen korlátlansága rendben van? Vajon elégedettek vagyunk-e a közteherviseléssel? Vajon 15 millió magyarért felelősséget vállalunk-e? Bizonyára van még tennivaló. Akkor járunk el helyesen, ha újra megpróbálunk kitűzni olyan nagy célt, amellyel minden magyar polgár azonosulni tud. Ha fel tudunk e mögé sorakozni, akkor mondhatjuk újra együtt és sokan. Kell a változás, kell a változtatás.
Majd szónoki kérdést intézett hallgatóságához. Hogy ez a változás milyen gyorsan következhet be, erre Németh László író szavaival válaszolt, aki a forradalmak igazáról a következőket írta: „Különösen a fokozatosságra haragudtam mindig. A mi belső fejlődésünkben sem fokozatos semmi. Ami új készül bennünk, az egyszerre csak itt van. Kirobban. A virágok egy éjszaka kinyílnak, a kis költő elalszik, és felébred a nagy.
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Ünneplő Közönség! Én hiszek abban, hogy a lelassult óra fölgyorsul, kizökken mutatóujja újra pörögni fog, és a virág is egyik napról a másikra kinyílhat – zárta beszédét Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Vasvár város polgármestere.
Ezt követően a Kenderke Néptánc Együttes mutatta be toborzó táncát, kísért a Kármentő együttes, majd az Irodalmi Klub katartikus ünnepi rádiójátékát hallhatták késő estébe nyúlóan a vasvári ünneplők.
