Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművésznek október 23-án nyílt tárlata Vasváron, a Művelődési Ház Folyosó galériáján. A vendégeket, a művész barátait és a művészet pártolóit, a Vasvárról elszármazott egykori diákot, művészt tisztelõi, barátai karéja vette körül ezen az estén. A megjelenteket és a képzőművészt Kovács Tilda alpolgármester köszöntötte. A tárlatot az 1983-ban köttetett barátság jegyében Ilon Gábor régész ajánlotta a nagyközönségnek.
Megnyitó beszédében utalt arra az emberi, alkotói útra, amely innen, Vasvárról indult még a hatvanas években. Marosits István e városban végezte általános és középiskoláit, gyerekkori élményei – nagybátyja süteményillatú péksége, a csúszkáló és szánkózó helyek, s az ötvenes évek élménye máig kitörölhetetlen nyomokat hagyott az alkotóban.
Az ötvenes években kiskereskedõ édesapját internálták. Így az anya fogalom nála mást, többet jelent, mint a hétköznapok emberének. Kohéziós erõt, odaadást, hitet, szeretetet, ami nélkül elképzelhetetlen lett volna a négy gyermek felnevelése – avatta be a művészetpártolókat a művész barátja e családtörténeti fejezetbe.
Marosits István kora ifjúságát itt töltötte Vasváron. Majd fiatalon elhatározza, szobrász lesz. Ezért 1961-ben Budapestre költözött, ahol tudatosan készül a művészi pályára. Ám miként akkoriban vélekedtek errõl sokan – elõször egy kenyérkeresõ foglalkozást válasz?tott. Így 1963-tól 1965-ig az Állatorvostudományi Egyetem hallhatója. Két év elvégzését követõen pedig sikeresen felvételizik a Képzőművészeti Egyetemre, ahol 1972-ben elvégzi a mesterképzõt, majd elkezdõdik a napjainkig tartó, páratlan gazdagságú művészpálya. A széles műveltségű, hallatlanul nyitott és érzékeny alkotó szinte minden műfajban otthon érzi magát. Ezt a műfaji otthonosságot és mesterségbeli zsenialitást Ilon Gábor így jellemezte megnyitójában: „Ezért én nem magyarázom műveit, művészetét, csak az õskori idolok jutnak eszembe kisplasztikáiról, ahogy Õ nevezi – marokszobrairól – az emberi értelem és a Golgota tragikuma a számtalan kiállított fejrõl, s Jézus áttetszõ acél-drót feje… „a fejek hely- és helyzetváltoztatásaival, vagyis a paradigmában mind-mind a gondolatiságot, érzelmek tömegét sugározzák, ezek feltolulását, elszabadulását segítik. A szegénység, a „sorstalanság, kompországiság, Mózes, Petõfi, Ady vagy József Attila szobra.” Festõként, grafikusként, szobrászként, költõként az alkotó e kézjegyekkel nagyon is bejárható utat jelöl ki számunkra. Úgy, ahogyan az méltó egy reneszánsz típusú alkotóhoz. Marosits István ebben a kompországú mában hídverésre szegõdik. Szellemi, esztétikai, erkölcsi hídverésre, amely nélkül kaotikus világ vesz bennünket körül, amelyet írásában így jellemez: Ma mindent manipulálnak, ezért is sokasodtak meg az új meg új „találmányok”, izmusok, irányzatok, teóriák, hogy mára szinte mindenbõl egyidejűleg megtalálhassunk mindent. Absztraktot és figuratívot, érthetõt és katartikust, meg annak látszót.
Mindent. Ezt a mindenséget lázas igyekezettel ostromolja Marosits István. Miközben apokaliptikus szobraiból, plasztikáiból sugárzik, átizzik, hidat ver alkotó és betérõ közé valami megfoghatatlan érzés, a katarzis, amelyet annyira nélkülözünk. A kiállítási térben, a Folyosó galérián végigzarándokolva e Marosits-Golgotát, csak József Attilát idézhetjük. „A mindenséggel mérd magad!” – e mérhetetlen tehetség és energia láttán – bármely közhelyesnek is tűnik, Michelangelóra és Ikaroszra asszociálunk, meg Prométheuszra, aki ellopta a lángot, és arra a kétezer éves keresztény kultúrkörre, amely mind sajátja ennek az ízig-vérig reneszánsz szellemiségű és hevületű alkotónak, aki érezhetõen otthon van abban a világban, amelynek történéseit, életélményeit alkotásaiban esztétikai mértékegységekké transzponálva jeleníti meg.
A szobrok, a kisplasztikák, a tenyérnyi idolok, a grafikák és vázlatok, maga a tárlat, az élet ünnepélyességének lenyomata.
Érdemes a kiállítótér nyújtotta utat végigjárni azért a szellemi élményért, amelyben alkotó és a művészetpártoló vasváriak egymásra találtak 2004 õszén. S nem túlzás, ha azt mondjuk, e tárlat az elmúlt évtized legjelentõsebb művészeti élményével ajándékoz meg bennünket.
-bodorkós-
Vasvári Újság
XIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
