A Városnéző séták újabb rendezvénye is nagy érdeklődés mellett zajlott, június 18-án, vasárnap délután még a korábbinál is több érdeklődő gyűlt össze, hogy megismerkedjen a város egyik legfontosabb helyszínének – a vasvári káptalan egykori temploma és a hozzá kapcsolódó településrész, Szentmihályfalva – történetével.
A városnéző séta a buszpályaudvarról indult, ahol dr. Zágorhidi Czigány Balázs múzeumigazgató elmondta, hogy a mai Köztársaság tér lényegében az egykori káptalani birtokrész, Szentmihályfalva központja, amely a nevét a káptalan Szent Mihály-templomáról kapta, és önállóságát egészen a 19. század végéig megtartotta. A tér központi jellege ma is jól érzékelhető, a tölcséresen kiszélesedő utca a középkori piacterek tipikus formáját mutatja, amit megerősít az a tény is, hogy egészen az 1960-as évekig tartottak itt hetipiacokat.
A séta a Csipkés patak hídja felé folytatódott, ahol elhangzott, hogy egykor itt állt a vasvári prépost kastélya, ennek berendezéséhez tartozhattak azok a gyönyörű, királyi udvari jeleneteket ábrázoló középkori kályhacsempék, amelyek 1952-ben itt kerültek elő. A préposti kastély mellett, a Vörösmarty utca elején sorakozhattak egykor a káptalan tagjainak, a kanonokoknak a házai, melyek maradványairól még a 19. század eleji leírások is szólnak.
A Vörösmarty utcából a szőlőhegyre vezető út ma is ismert „Miseút” elnevezése arra utal, hogy az egykori szentmihályfalvi és vasvári polgárok erre közelítették meg a dombtetőn álló templomot. Sajnos napjainkra az épületből semmi sem maradt, területe a 19. század végén magánkézbe került, de a templom helyét 2000 óta – a tulajdonosok támogatásával – az ún. Millenniumi Emlékkereszt jelöli. A kereszt körül összegyűlő, egyre népesebb érdeklődő közönségnek Tóth Balázs polgármester elmondta, hogy a területet a közelmúltban vásárolta meg az önkormányzat azzal a céllal, hogy itt egy méltó emlékhelyet alakítsanak ki, amely aztán bekapcsolható Vasvár látványosságainak sorába.
A templom történetéről megtudhattuk, hogy a káptalan alapítása és az első templom építésének körülményei a történelem homályába vesznek. Az azonban biztosan állítható, hogy már III. Béla királyunk (1172-1196) uralkodását megelőzően működött az egyházi intézmény és állt a templom is; Béla király adományozta ugyanis a káptalannak a templomot körülvevő területet, amely a későbbi Szentmihályfalva magját képezte. A templom a török időkben indult pusztulásnak, de jelentős romjai láthatók még Vasvár 1740 körül készült látképén is. Maradványait a vasváriak hordták szét különböző építkezésekhez, olyan alapos munkát végezve, hogy a 19. század végére gyakorlatilag már nem maradtak álló falai.
A templom helyén 1948-ban végzett ásatásokat Járdányi-Paulovics István debreceni régészprofesszor, aki maga sem talált jelentősebb építészeti részleteket, csupán a kibányászott alapfalak törmelékkel feltöltődött árkai alapján tudta megszerkeszteni a templom alaprajzát. Ez alapján egy jelentős nagyságú, a jáki templomhoz hasonló, háromhajós, két zömök toronnyal ellátott románkori templomépületet képzelhetünk el a dombtetőn. A templom délkeleti sarkán egy nagyobb méretű sekrestye kapott helyet, melynek jelentőségét az adata, hogy itt őrizték egykor a káptalan levéltárát. Bár a templom elpusztult, de a levéltár anyag jórészt ma is megvan a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban, és a sok pusztulás és a török előli menekítés ellenére számos fontos dokumentumot őrzött meg Vasvár és Vas vármegye legrégebbi történetéből. Éppen a közelmúltban láthatták az érdeklődők Vasváron II. András király 800 évvel ezelőtt, 1217-ben kiadott oklevelét, amelyet egykor ennek a sekrestyének a falai között őriztek (ld. erről keretes írásunkat).
Zárszóként Zágorhidi Czigány Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy „egy jáki templom van széthordva a városunkban”, azaz figyelni kell minden kőre, ami bontáskor-építéskor előkerül, vagy egyszerűen csak a környezetünkben hányódik. Egy-egy díszesebben faragott kő vagy egy jól megmunkált építészeti elem sokat elárulhat az egykori Szent Mihály-templom építéséről vagy átalakításáról, így ezek a kövek Vasvár történetének fontos forrásai lehetnek. Házi feladatul kapták a résztvevők – és ez vonatkozik minden Vasvár története iránt érdeklődő vasvári polgárra is -, hogy figyeljenek minden kőre, és jelezzék a múzeumban, ha faragott, díszített vagy feliratos kőemlékre bukkannak!
A program végén Lukács Károly szőlősgazda látta vendégül présházában az séta résztvevőit, a bor és pogácsa mellett folytatódó közvetlen beszélgetés nagyban hozzájárult a városnéző séta sikeréhez. A sorozat július 9-én – és aztán remélhetően minden hónap második vasárnapján – folytatódik, ezúttal az Árokhegyet és a Vasvári sánc város felé eső szakaszát nézzük meg együtt
