November 2-án 600 zsömlét osztott ki a vasvári Mérték Egyesület, amelyet saját maga vásárolt. Hogy ez sok vagy kevés, azt ki-ki maga döntse el. Az egyesület kihangsúlyozta, ily módon akart tiltakozni egy esetleges kenyérgyár-bezárás ellen. Újabb gyárral leszünk szegényebbek, s újabb munkahelyek szűnnek meg Vasváron? – kérdezte az utca embere. Ugyanis ezt a figyelemfelhívó tiltakozást közülük sokan már kész tényként adták tovább. Mondván: bezár a kenyérgyár.
Így e havi aktuális kérdésünket maga a hétköznapi valóság generálta. Bezár-e a vasvári üzem? – kérdeztük a Ferrosüt ügyvezetõjét, Horváth Tibor ügyvezetõ-igazgató urat.
Az ismert gazdasági vezetõt a cégnél kapott mobilszámon értük el. Kérdésünk elõl nem tért ki, sõt készségesen válaszolt: – Hát ez még nekem is új – kezdte mondandóját a vasi gazdasági egység elsõ embere, majd így folytatta: – Kicsit hasonlatos ez a tiltakozási történet a pásztorfiúról szóló meséhez. Mint tudjuk, a pásztorfiú, nyáját legeltetvén úgy múlatta az idõt, hogy közben kiabálta – jön a farkas, jön a farkas – aminek ugye az lett a következménye, hogy miután a segíteni szándékozók látták a vaklármát, akkor nem segítettek, amikor valóban jött a farkas.
De a kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy a vasvári üzem bezárását senki nem tervezi a Ferrosütnél.
? No igen, de mint tudjuk, a mai gazdasági és piaci versengésben a kenyérgyárak helyzete több mint aggasztó. A piacon nehezen állják az árversenyt. Mindenki a megnövekedett termelõi árakra hivatkozik, s mindenki fogyasztói árat szeretne emelni, kivéve a hipermarketek, amelyekrõl köztudott, hogy péktermékeik fogyasztói árát azért tudják alacsonyan tartani, mert a differenciát más termékek bevételébõl kompenzálják.
– Ez igaz, de cégünk, a Ferrosüt sem áremelésrõl, sem bezárásról nem tud most hírt adni. Még akkor sem, ha esetleg egyesek ezt szeretnék hallani. Bár nem hinném, hogy ilyen ember lenne akár csak egy is Vasváron. Hogy megszüntetnénk a vasvári üzemet? Ilyen szándékunk nincsen. Jelenleg 30-an dolgoznak Vasváron, s a térség ellátásában jelentõs szerepet játszanak. Gyakorlatilag egy csoport reggelre és egy délelõttre állítja elõ megrendelõinknek a kiszállításra szánt és sütött finomárut és kenyeret. Ez a napi kétszeri kiszállítást biztosító termelési forma igazán nem is nevezhetõ két műszaknak. A napjainkban annyit hangoztatott gazdaságosság kapcsán pedig annyit mondhatok, hogy a tavalyi eredmény ismeretében nem veszteséges a cég. Az elõállított érték mintegy 170 millió forint évente.
Majd zárszóként megjegyzi az ügyvezetõ igazgató: – Ha bármi változás állna be, elsõ kézbõl tájékoztatja a sajtót. Idõben és korrekt módon. De a cég üzleti politikáját jelenleg nem a leépítések határozzák meg. Ám a vasvári kenyérgyár megszűnésének hallatán ki kell mondani: ezt a problémát, a megszüntetést gyakran a munkások generálják, õk azok, akik ennek valótlan hírét terjesztik. S azt sem értem, hogy akik ez ellen a valótlan állítás ellen tiltakoztak, azok miért nem az ebben illetékes cégvezetést kérdezték meg. Ugyanis most is szívesen adtam tájékoztatást, s válaszoltam az élet szülte „aktuális” kérdésre. Ezt szívesen megtettem volna az õ esetükben is.
-sok-
Vasvári Újság
XIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
