2018.11.02. Miénk itt a tér

A megszépült kilátó mellett mintegy 55 millió forintból épült és készült el az új közösségi tér és játszótér, valamint az edzőpark, amit hivatalosan októberben adtak át. A megnyitón kedves műsort adtak a Ficánkoló Óvoda ovisai, akik azonnal birtokba vették a teret.
Színes hinta, mászóka, mini kötélpálya, csúszda és homokozó, valamint egy esőbeálló is a vasvári gyerekek szórakozását szolgálja a kilátónál, a város legmagasabb és legszebb pontján.
A húszelemes játszótér melletti kilátó fa- és fémszerkezetének felújítása megtörtént, a téglafallal határolt alapzat kétszínű díszkő burkolatot kapott, pihenőpadok kerültek ide, föléjük árnyékoló pergolát készítettek, azt vadszőlővel futtatják majd be.
Tóth Balázs, Vasvár polgármestere az átadó ünnepségen rámutatott arra, milyen nyugalom árad a környezetből. Tamási Áront idézte, aki úgy fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Majd Seba atya prédikációjának egyik vezérvonalát elevenítette fel: mindenki az otthont keresi, a békét, a nyugalmat, s az otthon nem csak a szűk családot kell, hogy jelentse, hanem a lakókörnyezetet, a várost, ahol élünk. A polgármester megjegyezte: kellenek az igényes közterek, ennek szellemében készült el a kilátó melletti játszótér és a fitneszpark. „Aki gyerekekbe fektet, a jövőbe fektet.”, emelte ki. Majd hozzáfűzte: tisztában vannak vele, hogy a város jövője is a gyerekektől függ. Az ünnepségen megjelentek számára ismertette, hogy e tér szomszédságában halad el a Mária út, erre sétálnak a nagyszülők unokáikkal, így közösségi teret nem csupán játszóteret avatnak. Meglátása szerint számtalan lehetőséget nyúlt a tér, rajtunk múlik, milyen tartalommal telik meg. Büszkén jegyezte meg, hogy helyi vállalkozó – Németh Kft. – volt a kivitelező, az alvállalkozói is vasváriak voltak, ők készítették el a település lakói számára az egyik meghatározó teret.
Megjegyezte: az önkormányzat a Zöld város programban nyert 50 millió forintot, ahhoz négy-öt milliót tettek hozzá, ennyiből alakították át a kilátó környékét. A helyszínválasztás kapcsán hangsúlyozta: amellett, hogy a legszebb hely a városban, a rekreációs övezet széle, egyre forgalmasabb, hiszen olyan lakóövezet van itt, ahol fiatal családok laknak. A mozgás, a sport lehetősége mellett szabadidős programokat szervezhetnek ide. Azt reméli, minél több gyermeket láthatnak a többgenerációs parkban, mert akkor biztosan lesz Vasvárnak jövője.
„Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel” – idézhetik majd a gyerekek az LGT slágerét – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. Megjegyezte: az ünnepélyes avató előtt már láthatóan birtokba vették a gyerekek az eszközöket, sőt, úgy tudja, volt, aki már az építkezés közben is be-benézett, milyen lesz az új tér. Ideális lett. Messze több ez, mint egy játszótér, fogalmazott. A bölcsisektől a nagyszülőkig minden generációt megmozgathat, hiszen gyerekjátékok és felnőtteknek szánt fitneszeszközök is helyet kaptak a kilátó körül. És van olyan plusz is, amelyet nem lehet megvenni, kifizetni: ez az utánozhatatlan kilátás, méltatta a képviselő. Úgy fogalmazott, hogy kell egy ilyen hely a városnak, ahol megtalálják a helyüket a kisgyerekek. Mert itt dől el minden: játék közben már megmutatkozik, hogy később ki, milyen személyiségű emberré válik. Azt kívánta, jöjjenek minél többen, hiszen nincs annál fontosabb, hogy gyerekek szülessenek.
Harangozó Bertalan kormánymegbízott az öröm és megelégedés szavakat használta. A kilátást méltatva azt mondta, sejthető, hogy annak idején miért éppen itt jelölték ki Vasvármegye központját. Sok mindenen keresztülment azóta a város, de egyre inkább megfelel az egykori leírásoknak: bővül, fejlődik. A kormánymegbízott számokat is sorolt: az országban az úgynevezett TOP keretből Vas megyében 21 milliárd forintból folytak, folynak fejlesztések, Szombathelynek további 17 milliárd jutott. Nem mellékes, hogy a kiírás egyik megfogalmazott célja a népességmegtartás és az életminőség javítása, ami megvalósult Vasváron.
Széchenyi2020