Jeles alkalmat ünnepeltek a Vasvári Természetjáró Sportegyesületnél (VTSE) decemberben. Két tagjuk is ekkor töltötte be kilencvenedik életévét. A két ünnepelt: Varga Jenő és Horváth János bepillantást engedett élettörténetébe, miközben meséltek a természet szeretetéről és a teljesített túrákról is.
Varga Jenő az 1968-ban alapított Természetjáró Szakosztály vezetője volt, majd az egyesületté alakulás után, 2010-től elnökségi tag lett. A természetszeretet fiatal korától jelen volt az életében. Cserkészként már korán tapasztalatot szerzett a tájékozódás, a térképolvasás, a természetjárás, a táborozás területén. Jenő bácsi érdekességként említette meg, hogy egy cserkészsegédtiszti tanfolyamon találkozott Kodály Zoltánnal, s hogy egy 1943-44-es cserkész örsi naplóját a múzeum számára fel is ajánlotta. 1940. augusztus 15-én került a vasvári járásbíróságra, mint irodagyakornok, ahol 1953-ig – egy nagyatádi kitérővel – telekkönyvvezető és ideiglenes kisegítő díjnok, irodagyakornok is volt. Mezőgazdasági technikumot végzett, ismereteit a gyakorlatban nagyon jól tudta használni. Akkoriban ugyanis Vasvárra is jellemző volt, hogy az emberek nagyrészt önellátóak voltak, megtermelték a saját szükségletükre valót, a felesleggel pedig kereskedtek. Jenő bácsinak most is van szőlője, gyümölcsfái, kertje, melyeket gondoz, művel. Közben munkájában is változás történt, rendőrnek állt, ahol 26 évet dolgozott. Elvégezte a rendőrtiszti akadémiát, s később őrnagyként ment nyugdíjba. 1954-ben, Egerben, egy továbbképzés keretében ismerkedett meg az egyik előadóval, aki nagy túrázó volt. Ő szerettette meg Jenő bácsival a természetjárást, sokat túráztak együtt, bejárták az Aggteleki-karsztot, a Pilist, a Mátrát. 1961-től a szombathelyi cipőgyár Turista Egyesületnek volt tagja. Itt a túrázás mellett a tájékozódási futást is kipróbálta, mivel akkoriban ez is az egyesület profiljába tartozott. Akkoriban ismerkedett meg a Vas Megyei Természetjáró Szövetség főtitkárával, Kubát Hugóval, akinek biztatására 1968-ban megalapították Vasváron – a sportkör keretein belül – a Természetjáró Szakosztályt. A tagság eleinte 10-20 főből állt, amely az évek során folyamatosan növekedett egészen 60-70 főig. Fontosnak tartotta, hogy képzett vezetőként irányítsa a munkát, ezért letette a természetjáró túravezető, majd 1973-ban az Ezüstjelvényes túravezető vizsgát is. Emellett aranyjelvényes természetjáró is.
Jenő bácsi elmesélte, hogy abban az időben Vasváron nagyon élénk volt a sportélet: a labdarúgás, birkózás, teke, sakk mellett természetesen a természetjárás is a város sportéletének részét képezte. Munkájukról folyamatosan küldték a túrajelentéseket a szövetség számára, melyekből kitűnik, hogy tevékenységükben élen jártak a megyében.
Jenő bácsi fontosnak tartotta a kapcsolatok kialakítását, ápolását is. Ennek keretében a 70-es 80-as években nagyon jó viszony jött létre németországi természetjárókkal. Ez a kapcsolat a mai napig is tart, igaz mostanában kevesebb a személyes találkozás. Így jutottak el többek között Drezdába, és az Elba völgyébe. Elmondta, hogy a túrázás révén az évek során rengeteg élményben volt része, számos helyre eljutott az ország határain belül és kívül egyaránt. A 70-es években évente kétszer túráztak a Magas-Tátrában. Eljutott Bulgáriába a Rila-hegységbe, a rilai kolostorba, feljutott a Maljovica csúcsra (2729 m), 50 évesen meghódította a Gerlachfalvi-csúcsot (2655 m, Tátra), az országos szövetség szervezésében túráztak a Kaukázusban. Mindig magasabbra és magasabbra szeretett eljutni. Akkoriban alakítottak ki egy Európa több országán átívelő, 3000 kilométer hosszú túraútvonal, amely a volt NSZK-ból, Eisenach-tól indulva, Csehországon, Lengyelországon és Szlovákián át egészen Magyarországig, Budapestig vezetett. Kapcsolataik révén a túraútvonal több szakaszának megnyitóján is részt vettek, valamint beneveztek a túrára is.
Végigjárt egy 2000 kilométeres, az országos szövetség szervezésében kiírt Magyarország kerékpártúrát is. A helyi általános iskolával együttműködve 14 éven keresztül vezette az intézmény vándortáborait.
Beszélgetésünk közben sorra kerültek elő az emléklapok, az oklevelek, az elismerések, a díjak. A teljesség igénye nélkül: Zala megye túrázója, Ifjúsági Természetjárásért Díj 2003., Észak-Dunántúli Kupa túrasorozat teljesítése öt alkalommal, Arany János túra, Rákóczi túra, Pannónia, Petőfi, Zalai, Pilis, Szent Márton túra, Thúry György túra (16 alkalommal).
A vitrinekben kupák, a fali tablókon, túrakalapokon és botokon megannyi kitűzők, jelvények, mind-mind sikeres túrák teljesítését, emlékét mutatják és őrzik, és ezt bizonyítják a teljesítményigazoló könyvek, füzetek sokasága is.
Jenő bácsi az Országos Kék Túrát kétszer teljesítette: 1963-1966, valamint 1978-2009 között. Az első alkalommal a 730-ik túrázó volt, aki megtette a teljes távot, a második alkalommal pedig a 4677-ik.
Jenő bácsi mindezek mellett szívesen mutatta be könyvtárát is. Mondta, nagyon érdekli, és régen is érdekelte az irodalom, az írás. A Vas Népének tudósítója volt, igazi élmény, megtiszteltetés volt beleolvasni ifjúkori fogalmazásaiba és az Országos Kék Túra teljesítéséről készült igényes naplójába. Manapság is sokat olvas, jó egészségnek örvend, végzi a ház körüli munkákat, gondozza a hegyet és a kertet, valamint természetesen továbbra is aktívan túrázik.
Horváth János, Jani bácsi, a másik ünnepelt.
Horváth János a túrázást 70 évesen kezdte el, felesége elvesztése után, Varga Jenő kezdeményezésére kezdett el az akkor még a VVSE szakosztályaként működő természetjárókkal kirándulni. Tetszett neki a természetjárás, mindig mozgékony ember volt. Jó érzéssel töltötte el, hogy egy közösséghez tartozik. Az első időszakoktól kezdve aktív volt, és a helyi túraútvonalak megismerésében is jól jött, hogy mindjárt a kezdetektől segített a környékbeli turistajelzések festésében, karbantartásában.
Jani bácsi elmondta, hogy már az ősei is vasvári származásúak voltak, édesapja 1892-ben, édesanyja 1901-ben született. Mesélt a régi Vasvárról, az itteni életről, a régi időkről. Ő maga sokfelé dolgozott, sok mindent csinált, de mindig jellemző volt rá, hogy aktívan, mozgalmasan élt. A természetet, a tájak szeretetét már gyermekkorától kezdve közel érezte magához, éppen ezért tetszett neki a cserkészet. Szeretett volna belépni közéjük – hiszen már akkor is vonzotta a táborozás, a tábori élet –, de akkoriban erre sajnos nem volt lehetősége, módja.
Később az ő életében is nyomot hagyott a háború. Bevonulása után a Felvidékre került, Kassától Párkányon át Esztergomig gyalog tette meg az utat, majd onnan vonult be a Soproni 104-es nehéztüzérséghez. Később hadifogságba került, hidat épített a Rajnán az angolokkal együtt. Érdekességként említette, hogy szemtől szemben látta Montgomery tábornokot is. Közben mutatja az ott használt, onnan szerzett felszereléseit, a lábszárvédőt, az övet, amelyeket amellett, hogy muzeális értéket is képviselnek, rendszeresen használ gyalogtúráin. A hadifogság három éve alatt semmit nem tudott az itthon maradt családtagjairól, ők viszont a vöröskereszt jóvoltából folyamatosan értesültek holléte és hogyléte felől. Az erről küldött értesítőket, lapokat a mai napig őrzi. Haza úgy került, hogy átszökött az amerikai zónába, majd honvágytól hajtva onnan jutott vissza Magyarországra. Kaposvárról gyalog jött Vasvárra.
Jani bácsi elmondta, hogy noha mostanában már kevesebbet járja a természetet, most is szeret mozogni, nem tétlenkedik, jól érzi magát. Az elmúlt 20 évben aktívan túrázott, és most is csak a szíve miatt kényszerült háttérbe szorítani a természetjárást. De a túrázás hiányzik neki, és – ha egészsége engedné – kisebb távokkal, sétákkal folytatná a gyaloglást. Addig pedig a ház körüli tennivalókkal tartja karban magát. Szereti a vasvári túrázó közösséget, csapatként, egymást segítve járják a természetet, jó a hangulat, és mindig számíthatnak egymásra.
Folyamatosan részt vett a szakosztály, majd később az egyesület által szervezett túrákon, melyek keretében – egyebek mellett – megszerezte az Észak-Dunántúli és a Dél-Dunántúli Kupa túrasorozat teljesítéséért (2006-2010) járó elismerést is, melyet a VTSE több tagja mellett a szintén nyugdíjas korú vasvári Takács Lászlóné is megkapott.
Jani bácsi mutatja az 1000 kilométeres Országos Kék Túra igazolófüzetét is. A távon ugyan nem tudott végigmenni, de – mint látható – csupán kevés szakasz teljesítéséről hiányzik az igazoló bélyegző. Ennek kapcsán elmondta, lehet, hogy kicsit komolyabban is vehette volna a természetjárást, de mindig annyit tett meg, amennyi jól esett neki, és amit szeretett volna.
Teljesítette a helyi szervezésű „Hegyhát” túrákat, s külön kiemelte, hogy nagyon szeretette a szomszédos Zala megye természetjárói által szervezett megmozdulásokat. Országjárásaik során sok szép és érdekes helyre eljutottak, gyakran úgy szervezték kirándulásaikat, hogy olyan tájakra menjenek, amelyek látnivalói már előzetesen felkeltették érdeklődésüket, így jobban és jobban meg tudták ismerni Magyarországot.
Közben folyamatosan kerülnek elő a különböző emlékérmek, kitűzők, elismerő oklevelek, amelyek egy-egy túra sikeres teljesítéséhez kötődnek. Jani bácsi elmondta, hogy nagyon örült, és jól esett neki az ünnepség, melyet Jenő bácsi és az ő 90-dik születésnapja alkalmából szerveztek az egyesület tagjai. Köszöni a kedvességet és a figyelmességet.
Jól érzi magát, most is frissen mozog, és szeretné folytatni még a jövőben is a gyalogtúrázást.
Varga Jenő és Horváth János nagyon jó példája annak, hogy az embernek – nem csak idős korban – nem szabad elhagyni magát, menni kell tovább. A megszerzett számtalan élettapasztalat, élmény, tanulság ma is értéket képvisel. Érdemes és érdekes odafigyelni rájuk.
Jenő bácsinak és Jani bácsinak jó egészséget, erőt, valamint további sikeres teljesített túrákat kívánunk.
Dóka Balázs
