2019.02.08. Mintaértékű együttműködés a vasvári szülői közösségek között

Látszólag két külön korosztály, világ, külön problémákkal, külön feladatokkal és külön intézményben. Az óvodában és általános iskolában folyó oktatási-nevelési munka valóban jól elkülöníthető feladatot ró a pedagógusokra, ovo-pedagógusokra. De közben vannak közös pontok is. Nem csak az, hogy az óvodások nagy része később az iskolában tanul majd, hanem az a kézenfekvő tény, hogy a családokból több iskolás és óvodás gyermekeket egyaránt nevel. Ez csak néhány közös szál. De a szülői közösségek elnökei még többre is rátaláltak. Együttműködést kezdeményeztek, egy rendezvényt közösen szerveztek, siker övezte a közös munkát. Laki Edina a Ficánkoló Óvoda és Mocorgó Bölcsőde szülői közösségének elnöke azt mesélte: tavaly merült fel az ötlet több program kapcsán, hogy a két szervezet együtt is rendezhetné ezeket. Az általános iskola szülői közösségének elnöke Sáry Zoltán ugyanezt a szemléletet képviseli. Hisz benne, hogy együtt könnyebb és többre mehetnek így a partnerek. Nem véletlenül indította el az „Együtt lehetséges” mozgalmat az iskola berkein belül korábban, ami nagyon sikeresnek bizonyult. Az agilis szervező, nyitott volt a javaslatra, kezdeményezésre. Ezzel az „Együtt lehetséges” mozgalom is újabb utakat talált az iskola falain kívül a város más intézményével együttműködve. Az iskola szülői szervezetének kezdeményezései erősítik és színesítik a város civil életét. A két elnök közös programtervezésbe kezdett, megteremtették mindehhez a közös alapokat és tavaly novemberben együtt retro discot szervezett a két szülői szervezet az általános iskolában. A befolyt bevételt elfelezték, mindkét szülői közösség saját intézményére költhette a pénzt, amivel az óvoda és az iskola számára szükséges dolgokat vásároltak. A feladatmegosztásban törekedtek az egyensúly megtalálására, hogy mindenki egyformán és azt adja mindebbe, amit a legjobban tud. Laki Edina szerint az egyensúly ugyan megvolt, mindenki dolgozott a sikerért, de Sáry Zoltánnak több munka jutott, ugyanis a szervezési feladatok mellett a retro disco zenei kiszolgálásáról is ő gondoskodott. Nem véletlenül, hiszen a régmúltban népszerű DJ volt. Emiatt szívesen vállalta a zenei részben az előkészületek oroszlánrészét. Sáry Zoltán is kiemelte: együtt a két szervezet sokkal hatékonyabb volt a szervezésben, a bevétel nagyságrendjén is ez látszott. A szervezés kezdetén azt mondták, ha 200 vendég érkezik, már elégedettek lesznek ezzel. Azonban a retro partin aznap este csaknem 300 ember szórakozott és több mint 300 jegyvásárló volt. Ugyanis támogatói jegyet is lehetett venni, de nem minden jegyvásárló ment el magára a rendezvényre. Sáry Zoltán úgy summázta mindezt: jó volt az összefogás, együtt többre jutottak, hatékonyabbak voltak. Ugyanakkor meglepte, mekkora igény van a városban erre a nosztalgikus szórakozási formára. Az iskolai szülői közösség elnöke úgy véli, feltétlenül folytatni kell ezt az utat, amin elindultak, a továbbiakban is közösen. Sáry Zoltán azt is elmesélte, hogy van egy álma. Szerinte összefogással minden jó ügy sikerülhet. Elindította a cikk elején említett „Együtt lehetséges” mozgalmat ennek érdekében. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a pedagógusok, diákok és szülők a tanórán kívül közös tevékenységekben, az iskoláért végzett munkákban is együttműködnek, ezzel egyre szorosabb közösséggé válnak, az egyes résztvevők megérzik annak biztonságát, hogy számíthatnak egymásra. Hogy ez a mozgalom a közös programszervezés okán az iskola falain kívül is folytatódhat, az külön öröm Sáry Zoltán számára. De a szülői közösség alapfeladatait is szem előtt tartja a szülői közösség tagjaival együtt: A pedagógusokkal való együttműködés, az iskola fejlesztéseinek támogatása fontos cél a szülői közösség számára. Hagyományos, a szülői közösségre háruló feladat az iskolabál szervezése is, amelynek bevétele misem természetesebb, hogy szintén az iskolafejlesztésre, a diákok számára hasznosul. Kell, szükség van erre, hisz valamennyi pénz a gyermekekre száll vissza. A bált idén február 16-án tartják. A szülői közösségek terveire, sikereire következő lapszámainkban is visszatérünk és beszámolunk ezekről.
Széchenyi2020