Nagymákfa különleges hangulatú, csendes portái egy hétre ismét új köntöst öltöttek: a tábortűz körüli közösségi esték, baráti beszélgetések, fergeteges táncházak, kulturális sokszínűség világa költözött a városrészre, szellemi táplálékkal látva el a gondokat hátrahagyó utazót. A fellépő művészek már hazatérő vendégként érkeztek, s ismét úgy várták a június végét, mint az itt élők: emlegetve a mákfai csendet, a tiszta levegőt, az öregek szavait, a mákfai Embert és persze Lajos bácsi Izabella borát.
A mesébe illő történet éppen hat évvel ezelőtt kezdődött.
Talán már az idősebbek is alig emlékeztek arra, hogy melyik volt az utolsó ünnepség, közösségi esemény Nagymákfán, mielőtt 2001-ben átadták a Turistaházat, majd a következő években a lokálpatrióták által – Lakosi Teréz lelkes szervezésének köszönhetően – a búcsúi rendezvények is visszanyerték régi fényüket. Időközben aztán Gergye Rezső és a portatulajdonos Kiss Lajos baráti beszélgetése során egy ötletből megszületett az elhatározás: megmutatják a világnak a Csörnöc-patakot, a Fekete-eret, az Akácfa utcát, egyszóval folytatják mindazt, ami évekkel ezelőtt Golghelóghi néven a Szentkúti programokban elkezdődött. A terveket tettek követték és megint lehetett alkotni, rácsodálkozni és egymásra mosolyogni?
A városrész ébredezni kezdett.
Elsőként az Ister zenekar jött, aztán a Los Andinos, és a Mezcla. Az ismert előadókhoz csatlakoztak helyi művészeti csoportok: Karatésok, Rocky Klub, és a mindenkori mákfai rendezvények állandó résztvevői, a Vasvári Színi Egylet tagjai. Érezhető volt a levegőben, hogy valami különleges történik. A következő évben a rendezvény két naposra nőtte ki magát, a harmadik évben pedig már egy hetes fafaragótáborral egészült ki. Kovács László, Stiller Gábor és Mikó László művészek ezután minden esztendőben gazdagították a városrész utcáit egy-egy köztéri faragvánnyal. Az elmúlt években a fellépők körében köszönthették Bódi Árpád csellóművészt, Szakály Szilvi hegedűművészt, a Tarisznyásokat, a Los Andinos és a Kákics népzenei együtteseket, Jaime Caso perui sámánt, Franta Dezső restaurátorművészt, a Forrás Színházat, Sipos Mihályt, a Pepito Jam-et, a Kassai Zenekart, Dinnyés Józsefet, dr. Seregi Jánost, dr. Zágorhidi Czigány Balázst, a Slinkí és a Spin Bacters zenekarokat.
A művészek egy-egy délutánra, estére beköltöznek a vendéglátó portájára és ott szórakoztatják az érdeklődőket, de e házak kapui évről-évre nyitva állnak a távolról idelátogatók számára is. A jelenséget aztán idővel sikerült bekategorizálni, ez egy szóval: MÁKFAI.
A Nagy Gáspár Kulturális Központ csapata és Kiss Lajos időközben segítőkre talált: két éve a helyi lokálpatrióták egyesületbe szerveződtek, így a Nagymákfáért Egyesület a kulturális központtal karöltve hívja életre a Golghelóghit, melyet mára már a falu javarésze magáénak érez. S ahogy a szervezők, a résztvevő porták, úgy a támogatók köre is bővül: idén a Szombathelyi Erdészeti ZRt., Vasvár Város Önkormányzata, a Geranna Bt., és a Római Sánc Vadásztársaság is szponzorálta a programsort. Emellett külön öröm a helybeliek számára, hogy a nagymákfai búcsúhoz kapcsolódó egy hétre a távolra szakadt egykori falubeliek is hazalátogatnak.
„Ám a szervezett programok csupán csak az előzményei az igazi történéseknek, a lényeg mindig utána kezdődik. A házigazda, a fellépő, a vendég, szóval az állat és az Isten közt megrekedt világba vetett ember angyali és ördögi tévelygésének próbálkozásai most itt a kis közösségben. A próbálgatás, a próbatétel során csak utólag derül ki, az áldozatot hozó számára, hogy érdemes-e, vagy csak a keresztet cipeli, egy a Golgotára soha nemvezető úton” – véli Kiss Lajos, a főszervezők hármasának nem kis vállalására utalva. Majd a program lényegét így fogalmazta egy gondolatba: „Találkozás barátokkal, vendégekkel, ismeretlenekkel. Idézni a múltat, megélni a jelen szép pillanatait és tervezni a jövőt.”
Ez történt idén is, hatodszor a Hegyhát szívében…
Miközben Kiss Lajos Akácfa utcai birtokán már napok óta folyt a munka a Kovács László és Mikó László irányította fafaragótáborban, június 29-én a turistaházban tárlatmegnyitóval kezdődött el a hatodik Nagymákfai Napok rendezvényeinek sora. Bodorkós András festő, grafikus, újságíró, költő és novellista tizennégy éven át volt a Vasvári Újság főszerkesztője, s így aktív résztvevője a város közéletének. Egy éve Oroszy Csaba művész barátjával Nagymákfán több napos festő alkotótábort tartott, mely alatt egy kiszolgált szekrényből a középkori sienai mesterek legszebb ikonfestő hagyományait újra élesztve fantasztikus szárnyas tábla-triptichont alkotott sokak szeme láttára és csodálatára. Most azonban akkori benyomásait megörökítő – maga által szponzorált – fotókiállítását hozta el, melyet barátja, Balogh László ajánlott a szép számban megjelent érdeklődők figyelmébe.
– Látható, hogy András mennyire sokoldalú művészember, az ábrázolásnak – a legősibb emberi adatközlési formának – igazi mestere. Rajztanárként másokat is tanít e tudományra, és mi hálásak vagyunk, hogy hűséges hozzánk. Itt bemutatott képei számunkra olyanok, mint családnak a fotóalbum. Tavaly nálunk készült több száz fotójának csupán egy metszete az itt látható kéttucatnyi darab – mondta.
Az alkotó műveiért 1992-ben elnyerte Vasvár város különdíját is. Most a Magyarország Kincsestára sorozatban megjelenő Szülőföld Könyvesház kiadványainak művészeti szerkesztője. A K17 alkotócsoport művészeinek Szombathelyi Képtárban látható ORNAMENTIKA című kiállításán négy grafikájával képviselteti magát. Bodorkós András úgy fogalmazott, hogy szíve csücskévé lett Nagymákfa, s már tavaly is úgy érezte; itt szélesre tárattak az égi-földi kapuk, s mindenkinek jut hely benne. Ebben a pénzszűke világban kétévente képzőművészeti biennáléban, közte pedig kiállításokban lehetne gondolkozni. Ebben ő is szívesen részt venne. Megköszönte nagymákfai barátainak a kiállításhoz nyújtott háttérsegítséget, így Kiss Lajos zenekarának közreműködését.
Majd ismét Kiss Lajos birtoka lett az események központja. Bódi Árpád és Szakály Szilvia komolyzenei műsorát követően Gergye Rezső moderálásával a Golghelóghi története került színre. Másnap a résztvevők a Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériáján szőtték tovább a valóra vált nagymákfai álmot. Szőttesek az Andok régmúltjából – ezt a címet viselte az a tárlat, mely Kiss Lajos, Franta Dezső restaurátor, valamint a Los Andinos andoki útjain gyűjtött darabjait bemutatva az andoki indián kultúra világába enged betekinteni. Az évszázados kincsek tárlatát az indián kultúra történetét idézve Bodorkós András ajánlotta a közönség figyelmébe.
A megnyitó után aztán a kulturális sokszínűség jegyében az Erdélyből érkezett Kéknefelejcs Együttes alapozta meg a hangulatot, majd a Papok hegyére, a Vincellérházba nótaszóval vonultak a résztvevők, itt a Sánc Kulturális Egyesület tagjai látták vendégül a résztvevőket. Közben fény derült az erdélyi együttes felejthetetlen mozdulatainak titkára is: a csoport vezetője a román származású Miara Sorin és felesége Miara Angela (Angyal), akinek csak az édesanyja magyar, de szívvel-lélekkel támogatják a magyarremetei magyar fiatalság néptánc oktatását.
Nem csoda, hogy hangulatfelelősnek másnap is a magyarremetei táncegyüttes, valamint a Magyarucca zenekar tagjai bizonyultak, fergeteges műsorukat örömzenélés követte Horváth Andrással, majd a Zombori Együttes moldvai táncházával. A Verebélyi-birtok pedig ezen az estén a Vasvári Színi Egylet előadásának adott otthont.
Szombaton aztán a Nagymákfa utca 63-ban folytatódott a varázslat Kereszti László birtokán. Mikor már azt hittük, a sokszínűség tovább nem fokozható, egy szeletnyi történelem is megelevenedett Nagymákfán: a Vas Megyei Huszárok Hagyományőrző Egyesületének huszárjai díszes egyenruhában lóháton idézték a dicsőséges régi idők hangulatát egy csöpp betekintést engedve a huszárok életébe. Látványos lovas karusszel és harci játék sem maradt el. A bemutatót követően Major Albert, az egyesület elnöke kalauzolta a múltba az érdeklődőket. A vitézség történeteit a tábortüzes baráti beszélgetés váltotta, miközben a Zombori Zenekar koncertje, a Verbunkosok és a Nagymákfai Hagyományőrző Csoport közös fellépése varázsolt különleges hangulatot. Dr. Zágorhidi Czigány Balázs nagyon színvonalas, gondolatébresztő előadásban vázolta fel egy lehetséges nagymákfai címer, vagy egyesületi logó motívumait.
Majd vásári komédiák vették át a főszerepet. Az „Üss a hasadra!” Színpad szívvel-lélekkel készült, s szívesen vitte Mákfára A zördög, és az Ördögöt idéz a diák című előadását, míg a Vasvári Színi Egylet Az ellopott kakas című darabot mutatta be.
Vasárnap aztán újabb különleges értékkel gyarapodott a városrész: megáldották a temető haragját és felavatták a hét során elkészült haranglábat, melynek terveit Balogh László nyugalmazott építészmérnök álmodta meg, s Kovács László és Mikó László fafaragók munkájának köszönhetően öltött testet. Az ünneplőket Lakosi Teréz, az egyesület elnöke köszöntötte. Mint mondta: egyesületük céljai között szerepel új szellemi és anyagi érték létrehozása is, így fogalmazódott meg bennük az elhatározás, hogy a festői környezetben lévő, sok-sok éves fenyőkkel övezett temető akkor lesz teljes, ha a hely szelleméhez méltó szakrális jelkép, harang is lesz benne. A haranggal a temetési szertartások is kiegészülnek, teljessé válnak.
Szándékukat támogatásra méltónak tartotta a falu lakossága, segítettek az elszármazottak, így egy év elteltével megvalósíthatták elképzelésüket. A harang készíttetése az elmúlt év búcsúi szentmiséjének perselypénzéből, helyiek és elszármazottak adományaiból, támogatásából történt. Adományozók voltak: Dala család, dr. Kiss Attila, Gallen Attila, Kiss Attila, Nyul László. A 22 kilogrammos harangot Gombos Miklós harangöntő mester öntötte őrbottyáni műhelyében, míg a haranglábhoz szükséges faanyagot Vasvár önkormányzata biztosította. Az összegyűlt támogatás kiegészült helyiek, egyesületi tagok természetbeni felajánlásával, magánszemélyek és vállalkozások önkéntes, önzetlen munkavégzésével.
A harangláb összeállításának kivitelezését és az ácsmunkát Gaál Zoltán végezte, Vajda Ödön erős, segítő keze pedig a formálódó rönk mozgatásában volt nélkülözhetetlen.
„Az összetartozás ezen kifejezése az élet hídját építi ki az elmúlás fájdalma fölött. Mi, nagymákfaiak, itt állva a harangláb mellett, hallani véljük e fenyők csöndbe belehasító sustorgó, susogó hangját, s a nehéz percekre gondolunk, melyeket a szertarásokon élünk át, illetve az emlékezéssel eltöltünk szeretteink sírjánál. De ma szívünket, lelkünket egy pici öröm is töltse el.” – hangzott el.
Majd Kovács Tilda, Vasvár polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, ünnepi beszédében kiemelte annak az összefogásnak az erejét, mely lehetővé tette a harang felállítását. Mint mondta: az egyesület tagjai továbbviszik azt az értékrendet, mely ősink életében egykor oly természetes volt. Megannyi közösségépítő tevékenységüknek csak egy állmása a rendezvénysorozat és a harang felállítása. Hozzátette: az összefogásból született harang első feladatát máris teljesítette, hiszen összehívta az itt élőket. Hajdanán a harangok szerepe rendkívül fontos volt: ébresztett, imára szólított, jelezte az este közeledtét, a hazatérés idejét. Hallatára leemelték a fejfedőket, imára kulcsolták a kezeket. Megszólalt az élet fontos pillanataiban is: keresztelőkor, házasságkötéskor, de az utolsó úton is elkísért, elsiratott a hangja. A mákfai harangnak is ez a feladat jutott. Mint mondta, bízik abban, hogy a gyász nehéz perceiben vigaszt nyújt majd a hozzátartozóknak.
Huszár Balázs káplán egyházi áldását követően az ünnepség legszebb pillanataként Dala Imre, a település legidősebb polgára kondította meg a harangot, melynek dallama vasárnap óta szintén része a nagymákfai csodának.
Vasárnap délután aztán az idei Golghelóghi véget ért, zárásaként a Tarisznyások zenéltek. A derűs délutánon aztán a mosolyok mellett előkerültek az emlékképek: az elszármazottak és a helyiek együtt idézték a múltat és s tervezték a jövőt, hogy egy év múlva Nagymákfa néhány napra ismét a Mennyország egyik sarka lehessen.
– aus, vv –
Fotó: Laki László
