Amatőr színjátszás. A fogalom után rögtön a mérleg egyik serpenyőjébe kerülhet az egymásrautaltság, az idő- és eszközhiány, a modern világ betegségei, velük az értékrendek felborulása. Ám a Vasvári Játékszín tagjai úgy látják, a mérleg másik nyelve is megtelhet ezekkel a dolgokkal: az egymásrautaltság mély emberi kapcsolatokat, barátságokat szül, az idő- és eszközhiány elmélyíti a tenni akarás vágyát, korunk betegségei pedig kijelölik az utat az esztétikumközpontúság felé. Ma csak így lehet széllel szemben célba érni, s negyed évszázadot színpadon tölteni.
Hétfő este hat óra. A Nagy Gáspár Kulturális Központ színpadán a játékszín próbál. Ezúttal egy olyan darabot, amely még a negyed évszázadot megélt csoport történetében is különleges: e mesejáték rájuk íródott. Repkednek a Hegyháton jól ismert településnevek és történetek, fülbe mászik a vidám pörgős zene. Úgy játszanak, ahogy mindig: szabadsággal, szenvedéllyel. Hallgatnám még, de Gergye Rezső, aki a játékszín motorja, csendet int. Körbeülünk és elkezdődik egy negyed évszázados történet, mert hát, ahogy fogalmaz, „soha nem velünk kezdődnek a dolgok”. S bár az előzmények messzebbre nyúlnak vissza, ez a história 1989. augusztus 11-én öltött valóban testet egy szentkúti bemutatóban. A 11-es szám azóta is nagy jelentőséggel bír a csoport életében: a háború utáni első próba, premierek, bemutatók és az alakulás is erre a napra esett – mondja Rezső, majd pörögnek a személyes történetek, mosolyogtató emlékek. Hamar kiderül, a jelenlegi csapatból Tóth Zsanett az, aki csaknem a kezdetektől a játékszín tagja. – Én szó szerint az iskolapadból érkezetem a csoportba, méghozzá Sógor Béláné tanárnő ajánlásával 1988-ban. A Lola volt az első darabom – emlékszik vissza Zsanett. Ugyancsak az alakulás pillanatától a csapat tagja Rumi Gabi és G. Szakály Gerorgina, aki ha kell rendezőként, ha kell a színpad mögött áll helyet. A Giczi család háza táján kicsit más a helyzet: náluk generációk léptek színpadra a játékszín kötelékében. –Édesapám játszott először, aztán a fiam, Máté állt be a Mákszem Színpadba, engem pedig öt évvel ezelőtt hívtak a játékszínbe, ahol ma már két fiammal együtt állhatok a színpadon – meséli Rita, majd hozzáteszi: férje is kiveszi a részét a csapat munkájából, hiszen akárhova mennek fellépni, velük tart, mindenben segíti őket, így a Vasvári Játékszín előadásai náluk családi programokká váltak. Család nélkül nehéz is lenne – biztosítanak mindannyian – a munka, a napi gondok mellett a maximális támogatásukkal is sok energia összeszervezni a próbákat, fellépéseket. – Ezért is indultunk el a könnyebben „eladható”, rövidebb, kevés szereplőt felvonultató darabok irányába. Ráadásul egy-egy szerepet többen is megtanulnak, így cserélhetőek a színpadon lévők, mobilisabbak vagyunk – emeli ki Rezső, miközben kiderül, bizony van olyan nyári hétvége, hogy naponta három helyen is bemutatkoznak, így évente csaknem 20-25 helyszínen fordul meg a csoport határon innen és túl. Erdélyben a 90-es évek elejétől visszatérő vendégek, ez a kapcsolat úgy alakult ki, hogy kilencventől három éven keresztül erdélyi szerzők műveit vitték színre. Ezek, az egyenként több mint két órás darabok voltak a barátság alapjai. – Mára pedig olyan is előfordul, hogy egy település padokat csináltat, csak azért, ha visszatérünk, akkor mindenki kényelmesen követhesse az előadást – teszi hozzá Zsanett. – Erdély mellett gyakori vendégek vagyunk Szlovákiában, de Vas, Zala és Veszprém megye egyes települései is rendszeresen visszahívnak minket – egészíti ki a helyszínek felsorolását Zalka Péter, majd kiderül, a helyszínek közül a szombathelyi börtön volt a legkülönlegesebb, s ez adta talán a legtöbb örömöt is. – A börtönben három éve vagyunk visszatérő vendégek, nagyon különleges és hálás közönség az ottani, rögtön veszik a lapot, látszik, hogy élvezik a darabot, szeretettel fogadnak minket – veszi át a szót Rita, arra a kérdésre is megadva a választ, hogy milyen a jó közönség. – Ugyanakkor nem keressük a néző kegyét. Azt szeretnénk, hogy a játékunkban a lehetetlenség valósággá váljon, még akkor is, ha ez nagyon nehéz. A színház örültségre is csábítja az emberi szellemet, de akkor is jótékony hatású, mert az embereket arra kényszeríti, hogy olyannak lássák magukat amilyenek, leleplezve a hazugságot. Ezért a legegyszerűbb komédiában is a szabadságot és az igazságot keressük, méghozzá szenvedéllyel – teszi hozzá Rezső. S színjátszók egyetértenek abban is, hogy a színházak igazi értéke, hogy valódi találkozások jönnek létre, találkozások kultúrával, eszmékkel, színjátszókkal, színházlátogatókkal, s talán ezért is egyre inkább tendencia az az elmélet, miszerint a közönséget nem érdekli, hogy a színész profi-e vagy sem, ő a színjátszó lelkét akarja – ha ezt megkapja, újra és újra visszatér.
Mindezen túl – véli Rezső – amatőröknek van egy nagy előnye a profikkal szemben, nevezetesen, hogy az amatőr nem kényszerből játszik, hanem kedvtelésből. Ugyanakkor, attól a pillanattól, mikor a játszók szövetkeztek egy munkára szigorúan meg kell felelniük a maguk által elvárt erkölcsi normáknak, talán éppen azért, mert önként vállalták, kényszer nélkül. Nagy lehetőség ez mindenkinek, de nagy felelősség is – teszi hozzá. S a körkérdésből rögtön ki is derül, ez valóban így van: Zsanettet például a játék öröme, Ritát a jó közösség, Gábort pedig némi egészséges exhibicionizmus tartja színpadon – ezt igazolja az is, hogy Ő a legleterheltebb az összes játszó közül: minden repertoáron tartott darabban szerepel és időnként egy víg monológgal is a színpadra lép. S bár a színpadon magabiztosnak látszanak, bevallják: akadnak darabok, melyek előtt ugyanolyan idegesek, mintha első alkalommal lépnének a deszkákra. Ilyen például Az ellopott kakas című komédia is, annak ellenére, hogy ebben verhetetlen a csapat – mint mondják: e komédiával játékuk bárhol, bármikor, bárkivel összemérve megállja a helyét. E darabban is megmutatkozik a Vasvári Játékszín egy védjegye: jelzésszerű jelmezben, saját készítésű háttérrel és minimális díszlettel állnak a közönség elé. – Ez pedig így még nehezebb is, mintha többszázezres díszlet erősíteni játékukat. Emellett nagy erősségük, hogy mindig az adott helyszínre tudják formálni a játékot, bevonva abba a közönséget is – vélekedik Giczi Szabolcs, aki a háttérből segíti a színpadi munkát. Helyesel Rezső is, majd hozzáteszi: ha úgy teremtődik meg az érték, hogy egy csapat megkapja a pénzt, s abból valósítja meg a terveket, a későbbiekben nem válik képessé arra, hogy anyagiak nélkül is fennmaradjon, míg fordítva a dolog nem reménytelen, mert nincs kiszolgáltatott helyzet. Ezért is viselte a vasvári színjátszás történetét összefoglaló 2002–ben megjelent kiadvány a Szabad Szegények címet. Hasonlót terveznek most is, a 25 éves jubileumra, videofilmmel, portrékkal kiegészítve. A tervek már megvannak, az erő is, a hangsúly már csak az anyagiakon van. Egy álom is megszületett: összehozni mindazokat, akik e negyed évszázadban a Vasvári Játékszín vagy jogelődjei égisze alatt színpadra léptek – ez lesz a nehezebb feladat, értenek egyet, majd újra a próbára és a közelgő előadásra terelődnek a gondolatok. Nem is csoda, hiszen hiába pipálhatják ki a premiert, próbára továbbra is nagy szükség van, a darab ugyanis az elmúlt hetekben jócskán átíródott, mert egy jó helyi szerzővel még ez is lehetséges. A jubileumi Bolond király és a Fót Úr című darabot Kiss Lajos vetette papírra, méghozzá hegyháti történetekkel tarkítva, a játékszín szereplőire kidolgozva azt. – Épp a reneszánsz évében keresett meg Rezső azzal, hogy találjunk ki egy történetet, így adottá vált Mátyás király, no meg a Hegyhát. Először a zenék készültek el, aztán a történet – a kérésnek megfelelően gyerekekre kiélezve – mondja Kiss Lajos (Luigi) – s hozzáteszi, „szívet melengető számomra, hogy emberek azzal foglalkoznak, hogy a firkálmányomat megtanulják és előadják”. Az elmúlt hetek próbái során aztán kiderült, hogy a történet kimeríthetetlen: újabb szereplők íródtak hozzá, így június 22-én, Mákfán már a Csutora Színház kis tagjaival kiegészülve mutatja be a darabot a Vasvári Játékszín. Úgy, ahogy azt tőlük várjuk: mosollyal, humorral, szabadon és szenvedéllyel, megadva azt, amiért a néző színpad elé ült: lelkük kitárását. –vv –
Huszonöt esztendő dióhéjban, avagy a Területi Színpadtól a Vasvári Játékszínig
Vasvár amatőr színjátszása jó pár évtizedes múltra tekint vissza, a Területi Színpad 1987. szeptember 11-én debütált VITAmin? színpad néven, jogutódja a színi egylet, ma már újra Vasvári Játékszín néven, 18 esztendeje működik hivatalosan.
A Területi Színpad színes repertoárt kínált: Csete-paté, avagy vígjáték a hídon, Vértelen véres hurkák, Rózsa és Ibolya, Liola, vagy ahogy élni szeretnénk. Mesejátékok, abszurd játékok, vígjátékok színesítették a palettát, s értek meg több tíz helyszínen számos előadást. 1989-ben aztán megalakult a Vasvári Játékszín. Ennek tagjai között helyet kaptak a Területi Színpad tagjai is, de a megye más csoportjaiból is számos résztvevő kapcsolódott be a munkába. A játékszín függetlenül működött a művelődési háztól, míg a Területi Színpad továbbra is annak égisze alatt tevékenykedett. Júdás az ember, Profán Passió állt az 1990-es esztendő repertoárjában, a társulat Erdélyben is bemutatkozott. Sütő András Káin és Ábel című drámája 28 előadást ért meg, két és fél évig maradt repertoáron. 1991-től Pajtaszínház néven nyaranként egy komédiákra szakosodott formáció is működött egészen a Vasvári Színi Egylet megalakulásáig.
A Vasvári Színi Egylet a folyamatosságot képviseli a vasvári színjátszás történetében. A szervezetet 1994 februárjában vette nyilvántartásba a Vas Megyei Bíróság, első előadása Versek a békéről címmel 1994 májusában volt. Június elsején felavatták az egylet próbatermét, a pártbizottság épületében azonban a téli hideg megnehezítette a tagok dolgát, így időnkét az egylet egy-egy tagjának lakásába szorultak, végül az akkor még Vasvári Művelődési Ház fogadta be a próbákat. A Szerelem komédiái, Vakok, Akárki, Karnyóné, Gyilkosság a Maxime utcában, A fráter komédiák – néhány nagy sikerrel bemutatott darab. Eközben az egylet az ismertség útjára lépett: bemutatkoztak Kárpátalján, Beregszászon, Munkácson, Ungváron, megjárták a Vereckei-hágót is. A kilencvenes évek végén nagy sikerrel vitték színpadra Börsönyi Béla: Árpád-házi Szent Erzsébet című darabját. 1997-től a vasvári színjátszók állandó szereplőivé váltak a szombathelyi Szent György-napi vásárnak, majd később a Márton-napinak is. Aztán színpadra került Székely János Dózsa című darabja, Aludj el, Dinamit, majd az ezredfordulón komédiákat mutattak be: Asszonyok, akik újraöntötték férjüket. 1999-ben indította útjára az egylet A haza szép című előadás-sorozatot, amelynek keretében művészeket, közéleti személyeket, írókat láttak vendégül. A játékszín átlagosan 25 alkalommal áll színpadra évente, miközben határon túli kapcsolatokat is ápol, rendszeresen látogatja Erdély, Kárpátalja, Szlovénia magyarlakta vidékeit. Állandó résztvevője, segítője a Nagy Gáspár Kulturális Központban szervezett színjátszó fesztiválnak is.
Az egykori Vasvári Játékszín részben a negyed évszázados jubileum apropóján, részben a múlt értékei előtt tisztelegve ma már újra Vasvári Játékszín néven lép a közönség elé. Napjainkban a Nagy Gáspár Kulturális Központ biztosítja próbahelyét szerződésben rögzített megállapodás alapján. A játékszín repertoáron tartja: a Vérkötelék, a Nyílt tengeren, az Ilyen a világ című darabokat, valamint Komédiakosárként egy négy darabból álló vásári komédiacsokrot. A jubileumi esztendőben pedig zenészekkel, ifjú színjátszókkal kiegészülve Kiss Lajos: A Bolond Király és a Fót Úr című vígjátékát vitték színre.
