2018.02.01. Nehéz évet zártak a tűzoltók

Idén jubileumot is ünnepel egyesületük
Extrém nehéz évet tudhatnak maguk mögött a város tűzoltói. 135 eseményt regisztráltak. Az elmúlt tíz esztendőben ez a szám eddig csak egy alkalommal érte el a százat. Volt nap, mikor 21-szer kellett vonulniuk. Ez utóbbi a tavaly augusztusi viharos napnak volt köszönhető. A riasztások, események egyharmada tűzeset, a többi műszaki mentés, viharkár felszámolása volt. Halálos kimenetelű és súlyos sérülésekkel járó balesetekhez és tűzesetekhez is kellett vonulniuk több esetben. Így foglalta össze a 2017-es esztendőt dióhéjban Bozzai Lajos, a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke, a Vasvári Tűzoltóság Rajparancsnoka.
Az egyesület, a tűzoltósági köztestülettel, azaz az önkormányzati tűzoltósággal közösen működik. A legtöbb, 130 riasztásra beérkező bajtársuk Jesztl Szabolcs volt. Egy másik önkéntes, Németh Imre 110-szer jött be a bázisra SMS riasztás után. Az elnök a legaktívabb önkéntesek kiemelése után elmondta: a csaknem 100 fős civil szervezetükből több olyan önkéntes van, akik elvégezték a negyven órás tűzoltó alaptanfolyamot. Közülük az orvosi alkalmasság birtokában 28-an vonulhatnak a vasvári önkéntes tűzoltóság köztestületi állományának nyolc főállású tűzoltójával. A szakmai elvárások azonosak a hívatásosokéval. Az önkéntes tűzoltók sorába továbbra is várják az új tagokat. Országos szakmai szervezeteiknek javaslatot tettek arra, hogy online módon is el lehessen végezni a kurzust. Ennek helyi megszervezése sokszor jelent gondot. Az online alaptanfolyam anyagát most tesztelik, lehet, hogy a jövőben ez így működhet majd. Vizsgázni az anyagból természetesen az elmélet mellett gyakorlatban is kell. Aggregátorok, motoros fűrész, feszítővágó, roncsvágó, emelőpárna, a szivattyú működtetésének ismeretéről kell tanúbizonyságot tenniük a leendő önkéntes vonulóknak.
Az önkéntes tűzoltók sorába tehát továbbra is várják az új tagokat. Aki kedvet érez ehhez a nem kis áldozatvállalással járó tevékenységhez szabadidejében, az először a civil szervezet munkájában vehet részt. Itt eldöntheti, szeretne-e a vonuló állományhoz is csatlakozni vagy csak a kulturális, közösségi munkából vállalna részt, ami az egyesület életében szintén meghatározó.
A tűzoltóságnak jelenleg két fecskendője van. Egyik gépkocsit két éve cserélték újabbra. Idén a remények szerint a harminc éves IFA helyett tavasztól fiatalabb járművel vonulnak már a tűzoltók. Ausztriában találták a csupán nyolcezer kilométert futott gépkocsit. A régi fecskendő azért volt kedvező a vasvári tűzoltóknak, mert a Hegyhát nehezített terepviszonyain biztonsággal közlekedtek, bárhova odaértek vele. Terepen tényleg verhetetlen volt, de a sebességgel baj volt. Télen, hideg motorral, akár öt kilométeren át is dombon felfelé haladva lassúnak bizonyult, pedig egy tűznél, balesetnél minden perc számít. Ezért döntöttek úgy, hogy egy gyorsabb járműre cserélik. A remények szerint tavasszal létrejöhet az adás-vétel. A tűzoltó egyesület június 16-án ünnepli alapításának 135. évfordulóját. Ezen szeretnék hivatalosan is bemutatni a gyorsabb vonulásokat biztosító gépkocsit. Addig azonban az állandó készenlét mellett sok tennivalója lesz az egyesületnek még. Például bált szerveznek február elején, ahol a tombola bevételéből és adományokból a kocsi vételárához gyűjthetnek pénzt. Vállalkozók és az önkormányzat is támogatja őket, az adó egy százalékából csaknem 300 ezer forint bevételük lett és a pályázati aktivitásuk is intenzív. A felszereltségről kérdezve a civil szervezet vezetőjét, azt mondta: minden előírt öltözetük, műszaki felszerelésük megvan. A kötelezőkön túl rendelkeznek szellőztető ventilátorral és egy nagy teljesítményű elektromos szivattyúval, hőkamerával is. De mindig van, ami cserére szorul, vagy elhasználódik. Most például a nehéz acél légző palackoknál komfortosabb kompozit palackokat kellene cserélni, mert lejárt a kihordási idejük. A négy cseréje akár 700 ezer forintba is lehet. Feszítő vágójuk ugyan van, de egy korszerűbb, gyorsabb eszköz öt millió forintba kerül, sorolt néhányat a cserére váró felszerelések közül Bozzai Lajos, majd hozzátette: a támogatások mellett pályázati sikerekben bíznak. Ezek tehetik lehetővé eszközparkjuk folyamatos megújítását.
Széchenyi2020