2003. nyarán Erdélyben találkozott a német Bad Sackingen-i és vasvári Kenderke néptáncegyüttes. A németeknek nagyon megtetszett a magyar népzene és néptánc. Már akkor jelezték, hogy szeretnének bennünket meghívni Németországba. Egy évvel később ez a német tánccsoport Magyarországon vendégeskedett, felléptek a nemzetközi folklórfesztiválon, megmutattuk kisvárosunkat, ami nagyon tetszett nekik, kirándultunk együtt. Egy évvel ezelőtt a német és a magyar csoportvezetők el kezdték szervezni a közös hetet, amit a magyar csoport Németországban tölt.
2006. augusztus 1-én hajnalban elindult a Kenderke néptáncegyüttes és a Kármentő népzenei együttes az egy hetes turnéjukra.
A Rábafüzesei átkelő után Grazon, Münchenen, Salzburgon át az első hosszabb megállónk Svájcban, Szt. Gallenben volt. A következő állomás pedig a Schaffhausen-i vízesésnél. A gyönyörű látványt, a képek kevésbé tudják visszaadni, de legalábbis Csontváry ecsetje kell hozzá. Közben Sejber Mihály beszélt a magyarok egykori hadjáratairól és a reformkorban keletkezett magyar kártyáról, mely a svájciak habsburgellenes szabadságküzdelmét dolgozza fel. Fél hétkor megérkeztünk úticélunkba, Bad Sackingenbe (ahol németország csücske Franciaországgal és Svájccal találkozik). Vendéglátóink a városba érkezésünknél vártak bennünket és vezettek azonnal a szálláshelyre.
Ott aztán a régi ismerősök üdvözölték egymást, Ralf Stengritt a csoportvezető köszöntötte a csoportot. Minden gyerek kapott ajándékba egy-egy hálózsákot, melyben alhatott a tornatermi matracokon. E szálláshelynél jobbat sem lehetett volni kitalálni, a gyerekek nagy ovációval fogadták.
Másnap reggel a helyi kastélypark nagytermében köszöntött bennünket az ottani polgármester, s természetesen Németh Zsolt vasvári polgármester is átadta a csoport ajándékát, majd bemutatták a város néhány nevezetességét. Többek között a legnagyobb részében rokokó stílusú templomot (többször átépítettek, mert leégett) és Európa leghosszabb fahídját, aminek érdekessége, hogy a híd közepén tábla jelzi a határvonalat a két ország között.
Aztán egy hegyi túrára indultunk a Bergsee nevű hegyi tó mellől. Az 500 méterrel magasabban lévő kilátónál Röthekopf hegyen fogyasztottuk el az ebédünket a német gulyást. Azt tudják, hogy a magyar gulyásnál nincs jobb, de kérték, kóstoljuk meg az ottanit is. A túra után Weil-be mentünk, egy termálvizes fürdőbe, amit a gyerekek borzasztóan élveztek. A nap utolsó helyszíne Schlosshof volt: ahogy majdnem minden este, von Schönau báró rezidenciáján. Minden este ott sütötték a különböző húsokat, kolbászokat, az asztalok tele voltak salátákkal, öntetekkel, természetesen innivalóval, süteményekkel.
A vacsora után a magyar népzene és tánc elkápráztatta a vendéglátókat. De hogy ezt még tetőzzük, a gyerekek ostoros bemutatót tartottak, Amit aztán többen a németek közül is kipróbáltak több-kevesebb sikerrel. Éjfél körül indultunk haza a néhány km-re lévő Bad Sackingenbe. A sportcsarnok látványa reflexszerűen indította be az éjszakai kosárlabda derbit.
A következő nap – az előre elkészített étkek felpakolása után – útunk Svájcba Basel-be vezetett. Délelőtt az állatkertben gyönyörködhettünk, délután pedig a városban. Az estét az előzőhöz hasonlóan Schlosshofban töltöttük beszélgetéssel, zenével, tánccal.
Pénteken a reggeli után – amit mindig helyben, a Szt Fridolin gyermekotthon étkezdéjében kaptunk – egymás táncának megismerése volt a fő programunk. Először Ralf Stengritt, a német csoportvezető, majd pedig Sejberné Szabó Mariann, a magyar csoportvezető tanította táncolni a német és a magyar fiatalokat. A talpalávalót a magyar táncokhoz természetesen a Kármentő népzenei együttes húzta. Ezután következett a nagy focimérkőzés a szabadtéri műanyagborítású nagypályán.
16 órakor indultunk Lenzkirch-be. A Fekete-erdőn keresztül, egy óriási kőből megformázott Attila kard mellett elhaladva (azt jelképezve, „eddig jutottak el” a hunok) értünk oda, ahol mindig 8-10 fokkal hidegebb van. (Előtte két nappal havaseső esett.) A kora esti vacsora után bő kétórás műsort adtunk 2 német csoporttal közösen. A magyar vírtusból adódóan a Kenderke néptáncegyüttes és a Kármentő népzenei együttes műsora alatt az eső ellenére is izzott a levegő. E településen az első sorból tapsolt az a család, akinek egyik tagja Bérbaltavárról származott. (Egyébként megtaláltak mindenhol a magyarok és szeretettel üdvözöltek bennünket.) A fellépés után indultunk vissza Bad Sackingenbe Ralf otthonába. A késő este (11 óra) ellenére még egy vacsorát kaptunk, majd pedig Németh Zsolt a város polgármestereként átadta a „magyar ízes” ajándékcsomagot. A jó hangulat ellenére a késő éjszaka miatt hazaindultunk. Az éjszakai „sportfoglalkozás” a trambulin segítségével történő szaltózás gyakorlása volt.
Szombaton a délelőtti Bad Sackingen-i városnézés és ebéd után délután helyben léptünk fel a templom előtti téren ismét óriási sikerrel. Az este az előzőkhöz hasonlóan hol németül, hol angolul, hol magyarul beszélgetéssel, sok nevetéssel, zenével, ostorozással, evéssel, ivással zajlott. Nyugovóra térés előtt természetesen nem maradhatott el most sem a kosárlabdaderbi.
Vasárnap nehéz nap elé néztünk, három fellépés várt ránk. Délelőtt a Bad Sackingen-i kastélyparkban, az eső ellenére rengeteg néző előtt (sátorban). A siker most sem maradt el. A félórára tervezett műsoridőnk megnövekedett 50 percre. (Egy budapesti család is jelen volt fellépésünkkor.) Innen nagyon gyorsan utaztunk tovább a kb. másfélórányi távolságra lévő Löffingen-i 11. városi fesztiválra és felvonulásra (kb. 30 német csoport és a mi magyar csoportunk) majd pedig 15.30 órakor Donaueschingenben a Duna-forrás fesztiválon léptünk fel másfél órás műsorunkkal a németekkel közösen. A magyar néző és a vastaps itt sem maradt el. A nap legnagyobb érdekessége: megnézhettük, ott lehettünk ahol a Duna ered (sz. kép).
7 óra után ismét elindultunk a báró rezidenciájára, hogy egy utolsót vacsorázzunk, beszélgessünk. Schönau bárója sajnálkozott, hogy a idő miatt nem tudtuk kipóbálni a Rajna-i csónakázást, pedig előkészítette a csónakokat is (a kastély mellett folyt a Rajna). A vacsora, néhány szavas több nyelvű szótár elkészítése (a német tánccsoport és pártoló tagsága között volt szlovák, skót, orosz, mauritiusi) és a címek kicserélése után nagy nehezen visszatértünk a szálláshelyünkre.
Másnap a reggeli után elköszöntünk a gyermekotthon vezetőjétől, egy kedves apácától, aki nagy lelkesedéssel tapsolt a helyi szereplésünkön is. A busznál már vártak a táncosok és segítőik egy hétre való élelemmel, innivalóval, amit az útra szántak nekünk. Apró ajándékok (pl. trombitás jelvény, ami Bad Sackingen jelképe, az egy hét alatt készített képek gyűjteménye DVD-n?) átadása után nagy nehezen elköszöntünk vendéglátóinktól és egyben meghívtuk őket Magyarországra. Jó szolgálatot tett az angol nyelvtudásunk, hisz állandó tolmácsunk a német csoport magyar származású tagja Fehér Zoltán nem lehetett ott mindig mindenhol.
Útunk Svájcba vezetett, Zürich-be egy városnézésre, majd pedig a pici városállam Liechteinstein fővárosába Vadúzba. Innsbruck – Salzburg – Grazon és 38 alagúton keresztül a szívünkben teli jó érzésekkel, szép élményekkel az indulástól számítva 15 óra múlva megérkeztünk kedves kisvárosunkba Vasvárra.
