2018.02.01. Nyugdíjasok munkában

Egyelőre egy közérdekű szövetkezet gyűjti a dolgozni vágyók adatbázisát a megyében és helyezi el partnereinél a nyugdíjasokat. Az országban hálózattá szerveződött, a Dunántúlon öt megyét összefogó Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Nonprofit Kft. szombathelyi területi képviselőjétől kérdeztük meg a legfontosabb tudnivalókat azok számára, akik fontolgatják a nyugdíj utáni munkavállalást. Temesi György nagy jövőt jósol az újszerű munkaformának. Tavaly augusztus óta adott a lehetőség, hogy a nyugdíjasok szervezett formában oszthatják meg a tapasztalataikat illetve adhatják át tudásukat a pályakezdő fiataloknak vagy a munkahelyeken több éve dolgozó középkorúaknak. A nyugdíjas munkavállalás egyik legfontosabb hasznának ezt tartja a foglakoztatási szakember.
A dolgozni akaró nyugdíjasoknak természetesen a számukra kedvező munkaidőben és feltételekkel kaphatnak munkát. Mielőtt megalakult az országos közérdekű szövetkezet, készült egy felmérés az érintett korosztály körében. A válaszokból az derült ki, hogy a nyugdíjasok a délelőtti órákban vállalnának leginkább munkát, heti kettő, három és akár négy alkalommal is. Erre alapozták a cégekkel a tárgyalásaikat a szövetkezet szakemberei. A délelőtt munkálkodók mellett természetesen vannak délután dolgozók. Temesi György példát is mondott. Egy multinacionális lakberendezési áruháznak Vasból van beszállító partnere. A cégnél a lámpa összeszerelési munkát például délután három és este kilenc közt végzik a nyugdíjasok. Van, aki két napot, de van, aki négyet is vállal. A szövetkezetekhez való a csatlakozáshoz feltétele, hogy a belépő igazolja  nyugdíjas státuszát a nyugdíjazonosító kártyájával, valamint ezer forintért vesz szövetkezeti részjegyet. Ezzel megváltja a tagságát, nem egy évre, hanem ameddig munkaképes, ameddig dolgozni szeretne. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy ez a lehetőség csak a nyugdíj korhatárt betöltött időseknek szól. A fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek, például a megváltozott munkaképességűeknek, a fogyatékossági ellátásban részesülőknek vagy például az özvegyi nyugdíjasoknak nem tudnak munkát kínálni a szövetkezetek. Vas megyében Szombathelyen, a Kőszegi utcai irodában intézik az adminisztrációt. A kérdésre, hogy úgy is működik – e a szövetkezeti rendszer, hogy nem csak a munkaadók által kínált lehetőségek közt válogathatnak az idősek, hanem a képzettségük, végzettségük alapján is keresnek számukra munkát, igennel válaszolt a szakember. Gyakorlat például a visszafoglalkoztatás. Ahol korábban dolgozott a már nyugdíjba vonult idős, akár például irodai munkában, megkeresi a szövetkezet a céget a visszafoglalkoztatás kérdésével, ajánlatával. A nyugdíjas szövetkezeteknek járó adó -, és járulékkedvezmények miatt tényleg jó ajánlatot tud tenni a foglalkoztatóknak a nyugdíjas szövetkezet. A szövetkezeti, szervezett munkaforma a nyugdíjasnak is vonzó. A nyugdíjellátásuk megmarad. Mellette bruttó keresetük 85 százalékát megkapják a munkájuk után, szintén a közérdekű nyugdíjas szövetkezeteknek járó adó-, és járulék kedvezmények miatt. Pénztárosként, bolti kisegítőként, csokoládé csomagolóként, alkatrész összeszerelőként valamint logisztikai vállalatnál, húsipari, tejipari cégeknél végeznek munkát jellemzően a térségben, a megyében a nyugdíjasok. Aki tehát vasváriként, heghátiként kedvet, erőt érez még, nyugdíjba vonulása után, hogy továbbra is munkát vállaljon a munkaerő-piacon, feltétlenül érdemes felkeresnie a vasi nyugdíjas szövetkezet irodáját, akik segítenek számára az elhelyezkedésben, a biztonságos munkavállalásban.
pm
Széchenyi2020