2017.11.02. Októberi testületi ülés

Beszámoló a Vasi Triász Kft. működéséről
A tájékoztatásból kiderült, hogy a kft. tevékenyégében a korábbiakhoz képest változás nem következett be. A szolgáltatási volumen kis mértékben növekedett. Feladatuk: hőszolgáltatás a RÉGIÓHŐ Kft. részére, termálvíz szolgáltatás a fürdőnek és termálvíz eladás az ALLMETAL Kft. részére fűtési céllal. A cég gazdasági helyzetéről Németh István ügyvezető írásos dokumentumban is tájékoztatta a képviselőket. Eszerint a három szolgáltatásból származó árbevétel fedezi a működés költségeit, amelyek között meghatározó a villamos energia, a bérleti díj és az üzemeltetés költsége. Összességében a kft. gazdasági helyzete stabil, a működés, a szolgáltatás folyamatossága biztosított.
Rendelet a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól
Minderre azért volt szükség, mert a Vas Megyei Kormányhivatal jelezte, hogy 2017. szeptember 1-jétől van felhatalmazó rendelkezés a partnerségi rendeletek megalkotására, így a korábban elfogadott rendeletet most hatályon kívül kell helyezni, mivel annak bevezető részét nem lehet módosítani. Az új felhatalmazó rendelkezés alapján pedig egy új rendeletet kell elfogadni. Kiderült, hogy a partnerség az alapja a településképi arculati könyvnek is.
Véleményezték a Vasvári Ficánkoló Óvoda munkatervét
Az alapos, részletes írásos összefoglalóban az óvoda kiemelt céljai és feladatai is szerepeltek:
„A gyermekek mindenekfelett álló érdekeinek tiszteletben tartásával a nyugodt, és kiegyensúlyozott légkör kialakítása. Törvényes és színvonalas intézményműködés biztosítása. Alvási szokások, zavartalan pihenőidő biztosítása, az óvodás relaxáció megtanítása, gyakorlása, stressz kezelés. A szülőkben a relaxáció fontosságának tudatosítása. A mindennapi nagymozgások folytatólagos megvalósítása. Az egyéni és egyenlő bánásmód összhangjának fenntartása. Mozgás által való fejlesztés (észlelés, tapasztalatszerzés, magasabb gondolkodási funkciók, beszédfejlesztés, stresszhelyzetek kezelése, önbizalom, beilleszkedés erősítése.) Az erkölcsi nevelés, azon belül az érzelmi intelligencia fejlesztése. A művészi élmény befogadására való igény és képesség fejlesztése. A nyelvi kreativitás fejlesztése.”
Barabás Istvánné óvodavezetőt az ülésen a képviselők is kérdezték. A programokkal kapcsolatban a vezető elmondta, hogy intézményükben sok a két és fél éves, három éves gyermek, akikkel hosszabb útra, tartalmasabb programra még nehéz kimozdulni, de ebben lesz majd segítségükre a most készülő bölcsőde. Mint mondta, folyamatosan emelkedik, immár 116-ra nőtt az óvoda létszáma. Dr. Pataky Pál tanácsnok megjegyezte: alapos és színvonalas tervet mutattak be, s elnyerték tetszésüket az állatokkal, lovaglással kapcsolatos fejlesztő-nevelő programok. Megítélése szerint a nevelési idő 40 százalékát óvodában töltik a gyerekek, a többit pedig otthon, ezért is fontos az intézményben folyó nevelés, amely hagyományos metodika alapján építkezik. Problémaként jelent meg, hogy a Béke utcai óvoda építkezési munkálatai miatt a Kossuth utcai óvodát „kitöltik” a gyerekek. A szükséges karbantartások, felújítások kapcsán Tóth Balázs polgármester jelezte az intézmény vezetőnek, hogy bátran jelezze a feladatokat a hivatal felé, azokat megoldják. A feltételek biztosítása nem a szülők, hanem az önkormányzat feladata.
Előtérbe kerül a temetői templom és a kálvária felújítása is
Vasvár Város Önkormányzata a temetői templom felújításával együtt a kálvária  rendbe hozatalát is tervezi. Az épület rossz műszaki állapotban van, a fal megrepedt, a héjalás hiányos, még kisebb fa kinövések is található rajta. Az épületen nincs ereszcsatorna, így a tetőről lefolyó csapadék a falszerkezetet áztatja. Az épület közvetlen közelében facsoport található, ágai a tetőszerkezet fölé hajolnak, mindez károsító hatással van a homlokzatra. A közbeszerzési eljáráshoz szükséges kiviteli tervdokumentáció a tervezetthez képest sokkal később, de végre elkészült. Az építőiparban sajnos mindenki túlvállalja magát, így mind a tervezők, mind a kivitelezők jelentős késéssel dolgoznak. A beruházás várhatóan csaknem ötven millió forintba fog kerülni. A temetői templom felújítására és az utak, járdák rendbetételére a kormány V. Németh Zsolt államtitkár úrnak köszönhetően 210 millió forintot adott a városnak. A templom felújítását támogatásból, a kálvária felújítását saját erőből oldja meg a város. Mindemellett a képviselők a „Csapadékvíz-elvezetés Vasváron I. ütem” építési munka műszaki ellenőri feladatait ellátó gazdasági szereplő kiválasztásának felhatalmazásáról is tárgyaltak.
Széchenyi2020