2019.02.08. Országosan kiemelkedő intézmény

A Nagy Gáspár Kulturális Központ harmadik alkalommal kapta meg a Minősített Közművelődési Intézmény Címet
A Nagy Gáspár Kulturális Központ – a magyar kultúra napjához kapcsolódóan – január 22-én, Budapesten immár harmadik alkalommal kapta meg a Minősített Közművelődési Intézmény Címet. Az országban ezt a nívós szakmai elismerést a vasvári intézményen kívül csak a székesfehérvárinak ítélték oda harmadszor. A helyi intézmény a nyolc beadott pályázati tevékenységére kapta meg újabb három évre a címet, amely országosan is kiemelkedő teljesítmény. A Nagy Gáspár Kulturális Központ munkatársai közösen – partnereikkel együttműködve – érték el a kimagasló eredményt.
Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója a cím elnyerését követően arról nyújtott tájékoztatót, hogy a cím elnyeréséhez szükséges dokumentáció a múlt évre koncentráltan jelentett nagy munkát. Az állandó naprakész adatszolgáltatás és adminisztráció azonban nem volt öncélú, mert nagyon sokat tanultak ezekből, az ismereteket tovább is adták. Az auditorok az ősz folyamán személyesen vizsgálták és pontozták az intézmény tevékenységét. Az elért eredmény újabb inspirációként szolgál a további kihívások területén. Ismertette: a szervezet szívesen adja át az ismereteit, tapasztalatait mások számára, hogy minél többen legyenek részesei a minőségfejlesztő folyamatoknak.
„A Nagy Gáspár Kulturális Központ köszöni a csoportoknak, a kisközségeknek, az önkéntes segítőknek, a partner szolgáltatóknak, a bérlőknek, és minden kedves használónak, hogy ezt az eredményt elérte harmadik alkalommal, ami nélkülük nem sikerülhetett volna. Az intézmény tagja a Magyar Fesztiválszövetségnek, és mint ilyen a legjobb rendezvényei az Európai Fesztivállistára is felkerülhetnek egy szigorú rostálást követően. A nagyvilág számára is egyre ismertebb lesz a Vasvár, és a városban is egyre gyakrabban jelenik meg a nagyvilág.”
Az első minősített cím elnyerése után Gergye Rezső ezt írta a Szín 2013-mas számában a „Racionális szenvedéllyel a minőségért” című cikkében. Először Einstein gondolatait idézte: „Vannak dolgok, amelyek megszámlálhatók, de nem számítanak, és vannak dolgok, amelyek nem számolhatók meg, de számítanak” Majd így folytatta: „A cím paradox. Ugyanakkor tételezzük fel, hogy aki a közművelődésben napról-napra mindig jobb és jobb megoldásokon töri a fejét, az szenvedélyesen szereti a hivatását. Annyira szenvedélyesen, hogy a racionalitást ennek a szolgálatába állítja. Minden a közösségért, annak a jobbításáért történik. Amint képes vagyok a számokat, az indikátorokat, a mérhetőséget, az összehasonlíthatóságot a napi munkám javítására fordítani, nem kétséges, hogy megvan a motiváció a szenvedélyes emberek számára is a minőségfejlesztésben”.
Budapesten, a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Hagyományok Házában kapta meg a Minősített Közművelődési Intézmény címre jogosító tanúsítványt a vasvári intézmény. Gergye Rezső igazgató Fekete Pétertől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától vette át a díjat.
A díjra pályázni kellett. Az intézmény munkatársai az igazgató mellett: Gergyéné Szakály Georgia, Orbán Ildikó, Halmosi Tamás nagyon komoly, csaknem 70 oldalas szakmai anyagot állítottak össze. Az intézmény múltjának, jelenének, életének és filozófiájának bemutatását követően sorra vették az eredményeket a közösségi művelődés és a közösségfejlesztés területén. Kiemelték a Vasi Őrtüzek Irodalmi Vándor Konferencia, a Bárány Fesztivál megszervezését, eredményként jelölték meg a vidék erőteljesebb megjelenését a Színjátszó Fesztiválon. Az intézmény nevéhez fűződik a Zenét a templomokért sorozat, a könyvkóstolók, a vidéki könyves rendezvények (Csehimindszenten, Nagymákfán). Tájékoztattak a vizuális kultúra alkotó táborról, a nemzetközi kapcsolatok (Georgia, Szlovénia, Románia,) erősödéséről, a Vas/V/árnapi Matiné Filmvetítésekről, a megyei műsorellátás (színjátszó csoportok, zeneiskola, fúvósok, kiállítások, technika, falunapok) erősödő szerepéről, valamint a szintén az NGKK-hoz kapcsolódó Aprók Táncáról. Kiemelt szerepet kapott a pályázatban a színházi kultúra fejlesztése, „A Költő Hazatér” rendezvény, amelyet sikerült még jobban ismertté tenni az országhatáron is túl. Épültek a kapcsolatok a román Parcium (Köröstárkány) és a Szilágyság (Szilágycseh, Zilah, Kraszna) közösségeivel is a versmondás kapcsán. Irodalmi táborok zajlottak a Bérbaltavári Emlékházban, amelyek szervezésében az intézmény is részt vett. Az iskolások látogatásai – névadójuk – Nagy Gáspár emlékháznál megszaporodtak a kezdeményezéseikre és ajánlásaikra. Szó volt a Közkincs Kerekasztalról, a Hegyháti Toborzóról.
Szinte felsorolni, számba venni is képtelenség a Nagy Gáspár Kulturális Központ szerteágazó munkáját.
Az intézmény partnerkapcsolatai, társadalmi környezetre való hatás eredményei részben ez olvasható:
„A társadalmi változások törvényszerű következményeként a hagyományos közművelődési értékek mellett folyamatosan megjelennek újak is. E változásoknak a létjogosultsága akkor igazolódik vissza a napi közművelődési tevékenységben, ha szerves fejlődés eredményeként valósulnak meg. Az elmúlt évek szakmai gyakorlatában kialakult rendezvényi struktúra megfelelő alapot szolgáltat a folyamatos minőségi megújulásra, fejlődésre is. A közművelődési programok és a nagyrendezvények hatással vannak a településfejlesztés, a kulturális vidékfejlesztés, a kulturális örökség feltárás, és védelem munkáinak elemeire, erősítik a helyi kulturális turizmus kínálatát. A fenntartó önkormányzattal az együttműködések jól kialakultak, iránymutatásaik segítik a napi gyakorlati munkát, a törvényesség betartását, a gazdálkodási, munkáltatói, jogi értelmezéseket. A szakbizottság szakmai önállóságunk biztosítása mellett, munkánknak erős fenntartói kontrollja. A kulturális központ szakmai együttműködései hatással vannak a kistérség kulturális rendezvényeinek színvonalára. A helyben kiépített szakmai, partneri kapcsolataink a kölcsönösség elve alapján működnek.”
Széchenyi2020