Szépkorú pár házasodott össze a vasvári Idősek Otthonában
A 87 éves Takács Lajos és a 67 éves Takácsné Illa Zsuzsanna az intézményben kötöttek barátságot, bár szombathelyiként látásból már korábban is ismerték egymást. A pár a közelmúltban döntött végül úgy, hogy összeházasodik. Az idén 10 éves jubileumát tartó vasvári idősotthonban erre eddig még nem volt példa. Az esküvő megszervezését az idős emberek családjai, az intézmény vezetője és dolgozói valamit a város is segítette. Azzal, hogy összegházasodtak, nagyon jó döntést hoztak. Így összegezte a történetet Takács Lajos. Velük beszélgettünk a többi közt arról: Mi az ő „történetük” és hogy telnek mindennapjaik:
– Meséljék el, hogy emlékeznek megismerkedésük történetére?
– Rövid ismeretség után döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk.- kezdi Lajos bácsi. Szerettük volna, hogy ha már itt élünk az otthonban, egy szobában lakhassunk és ez nagyon jó döntés volt. Ismerkedésünk történetét nagyon jó, ha visszaidézzük, mert ez örömet jelent mindkettőnknek. Kint az udvaron malmoztunk. Játékóra volt. Aztán mikor vége volt az első játszmának, amit a társammal játszottam, Zsuzsa következett. Bemutatkoztunk egymásnak. Aztán Zsuzsa is beszállt a játékba. De azt mondta, hogy nem tudja ám, hogy kell játszani. Akkor felajánlottam neki, hogy majd megmutatom. Aztán az első játékot én úgy játszottam, hogy Zsuzsika megnyerje azt. Örömet kaptunk egymáshoz, aztán szóba elegyedtünk. Egyre többet beszélgettünk. Ez volt a megismerkedés története.
– Zsuzsa néni hogy emlékszik minderre?
– Tényleg a malom játéknál találkoztunk az idősotthonban. De én tudtam malmozni, hisz gyermekkoromban mindig azt játszottuk. Csak úgy tréfából mondtam, hogy nem tudok. Szóval ilyen viccelődve indult a kapcsolatunk. Aztán akkor beszélgettünk sokat. Ki hol dolgozott, honnan mentünk nyugdíjba, hogyan kerültünk ide az otthonba. Egyébként látásból mi ismertük egymást Szombathelyről. Mindketten ott laktunk, nem is messze egymástól. Sok közös ismerősünk volt. Most pedig összebarátkoztunk itt Vasváron és házasság lett belőle. Tudom, hogy nem gyakori, hogy ilyen történik, főleg idősotthonban, de mi emellett döntöttünk.
– Lajos bácsi! Mi történt az első találkozás után?
– Zsuzsa szép szavai, ahogy beszélgettünk-, kérem szépen-, meg is fogtak engem. Ez a kis hölgy olyan barátságosan fogadott engem, hogy azt gondoltam: érdemes rá figyelnem. Aztán egyre többet beszélgettünk. Jó dolgokról, örömről, betegségekről, szomorúságról. Én akkor Zsuzsát nagyon is megsajnáltam, megszerettem. Azt mondtam magamban: Ha törik, ha szakad, ennek a hölgynek gondviselője, segítője leszek. Elkísérem, akárhova megy is. Segítem őt. Aztán, ahogy összebarátkoztunk a beszélgetésekkor, egyre többet jártunk együtt az udvarra, a városba. Mindenhova elkísértem. Jól esett, hogy énbelém belém karol és támaszkodik rám.
– Jól esett Zsuzsa néninek Lajos bácsi támasza?
– Igen. Például megpróbálkoztunk ketten lemenni színházba vagy a városba is egyszer- kétszer. Sikerült. Így aztán rájöttünk, hogy ebből lehet rendszert is csinálni.
– „A Fő térre sokszor lementünk.- veszi át a szót Lajos bácsi. – Zsuzsika fagylaltot evett. Én ittam egy deci bort. Örültünk az életnek. Gyönyörködtünk a napsütésen. Így teltek a napok.
– Zsuzsa néni! Miután elhatározták, hogy összekötik életüket, hogy kellett az esküvőt megszervezni?
– Arra gondoltunk: Jó lenne az Otthonban megszervezni az ünnepséget. Akkor kezdtem erről az intézmény vezetőjével beszélni, hogy szeretnénk itt kapni egy közös szobát. Az igazgatónő olyan kedvesen fogadott és megígérte, hogy megpróbálja megoldani. Úgy mellénk álltak, mintha családtagjaink lennének. Azt mondta az igazgatónő, hogy ez a miénk ritka nagy szeretet. Az otthonban esküvő még nem is volt. De most a zászlók ki fognak világosodni. Nagy szó lesz, ha most ketten mi összeházasodunk.
–Mi erősítette meg Zsuzsa néniékben az elhatározást?
– Sárváron voltunk rehabilitációs kezelésen. Ott még inkább egymásra voltunk utalva és rájöttünk, hogy milyen nagy segítsége vagyunk egymásnak. Főleg Lajos bácsi nekem, mert én nehezebben boldogultam a dolgaimmal. Aztán mikor hazajöttünk Vasvárra,
sajnálatos esemény történt. Meghalt a szobatársam. Át kellett csoportosítani a szobákat. De úgy alakult, hogy Lajos bácsiék szobájában is változás történt, ott is épp készültek átszervezni az intézmény munkatársai, ki hova kerüljön onnan. Akkor azt mondta a családom, hogy mi lenne, ha egybeköltöznénk. Ez nekünk sem volt ellenükre. Lajos bácsi ötlete volt, hogy akkor házasodjunk össze. Ezt elmondtuk az igazgatónőnek, aki örült az elhatározásnak és mondta, hogy mindenben segítenek. A családjaink is ebben erősíttettek bennünket.
–Hogy zajlott az esküvő szervezése, Lajos bácsi?
– Az időpont egyeztetéssel az elején voltak nehézségek. De végül a harmadik időpont jó volt mindenkinek. Az anyakönyvvezető és a helyi káplán, Szilárd Atya is el tudott jönni az otthonba aznap. Mi is felkértük a tanúinkat, mindegyikünk saját családtagjait. Most röviden mondtam el, de azért izgultunk ám nagyon. Hogy minden jól sikerüljön. Aztán az időpontot tudattuk a családokkal, Zsuzsika két lányával is. Mindenki nagyon örült neki. Nagyon boldogok voltunk.
– Zsuzsa néninek két lánya van?
– Igen. Két lányom van és három unokám. Az egyik fiú 24 éves, a kislány 22, a legkisebb unoka pedig 20 esztendős. Ők is örültek a döntésünknek kivétel nélkül. Nem volt ismeretlen nekik Lajos bácsi. Nagyon megszerette őket és ők is Lajos bácsit.
– Lajos bácsinak vannak gyermekei?
– Nincsenek. Nem szülhetett a feleségem. De én világ életemben szerettem a gyermekeket. Azt hiszem, ezt amiatt is lehetett, hogy édesanyám háziasságra tanított és engem kért régen, hogy a családban segítsek a húgaim és öcséim gondozásában, vagy a házimunkában. Sőt a főzés sem volt ismeretlen előttem. Rétest vagy dödöllét is tudtam csinálni, mert édesanyám megtanította.
– Hogy zajlott az esküvő, Lajos bácsi?
– Az otthonban történhetett meg a szertartás is. Az anyakönyvvezető feljött ide, meg Szilárd Atya is vállalta, hogy itt ad össze bennünket. A hivatalos rész után estebéd következett. Az intézmény és családtagjaink biztosították a hidegtálas étkezést, melyen vendégül láttuk családjainkat, barátainkat. Az édességet a rokonoktól, a menyasszonyi tortát az otthontól kaptuk ajándékba. Ez nekünk nagyon jól esett. A vacsora után volt egy kis tánc is. Szép volt.
– Zsuzsa néni. Úgy hallottam, lányai nagyon sokat tettek azért, hogy az esküvő szép lehessen.
– A dekoráció, a szervezés a lányaimnak,valamint az otthon mentálhigiénés csoportja munkatársainak köszönhető. Az otthon vezetője és munkatársai is megadták a maximális segítséget, amit nekik is, családjainknak is nagyon köszönünk!
(Az esküvői fotókat a szombathelyi Horváth Lívia fényképészet munkatársai készítették térítésmentesen. Felajánlásuk magába foglalt egy, a házaspár számára összeállított albumot, az otthon számára előhívott fényképeket, valamint digitális formában minden fotót.)
