Két éve írtunk arról, hogy Nagy Tamás több ezer kilométeres – emberpróbáló kerékpártúrákon vesz rész barátaival. Bejárták már Európa szebbnél szebb tájait, és akkor -2009-ben – átruccantak Afrikába is. Elbicikliztek egészen a Szahara széléig. Barangolásaik során megedződnek, kiismerték fizikai és lelki tűrő-képességük határait. Túraszervezőjük Puskás Zoltán tanár, aki alapos túratervet készít és a célokat előre megbeszélik. Száz és százötven kilométer közt mozog a napi átlag távjuk, de nem a minél több megtétele a cél, hanem így megismerni a világot.
Idén júliusban Itáliát hosszában átszelve Málta szigetéig kerekeztek el. Voltaképpen az Adriai-tenger partján fekvő Rimini városából indult a túrájuk. San Marinó után az Appenninek mentén haladva megcsodálták az Olaszország gerincét jelentő magashegység nemzeti parkjait, így a híres Gran Sassót.. Kemény hegyi szakaszokon küzdötték végig magukat, ám a látvány kárpótlást nyújtott nekik nem mindennapi fáradozásaikért. Nápoly és a Vezúv után Dél-Olaszország Tirrén-tengeri partvidékén haladtak végig. Sziklás félszigetekből és festői tengeröblökből nem volt hiány a „csizma orrán” sem, csodás partvidékeken vezetett végig az útjuk. A 14. napon érkeztek meg Szicíliába és tizenkét felejthetetlen napot töltöttek a sokszínű sziget megismerésével. Feltekertek Európa egyik legnagyobb vulkánjára, az Etnára, látogatást tettek a partközeli, szintén vulkanikus eredetű Lipari-szigetek egyikén, majd megismerkedtek Szicília belsőbb vidékeivel is. Áthajóztak Málta-szigetére, ahol egy egynapos „országjárással” fejezték be a túrát, majd harminc nap és 2700 km letekerése után repülőgéppel tértek haza.
A nem mindennapi sportteljesítményt (is) jelentő kalandos vállalkozáson négy ereje teljében lévő vasvári férfiú vett részt: Nagy Tamás (N.T), Tolnai István (T.I), Szita László (SZ.L) és Leskó István (L:I). Nem sokkal hazaérkezésük után velük beszélgettünk.
Hogyan élte meg mindezt a rokoni, munkahelyi, ismerősi kör?
N.T:- Anyukámék megszokták. A két évvel ezelőtti marokkói kalandjaim után nehéz überelni a közbejött bajok nagyságát. Nem akadtak fenn, természetesnek vették, hogy én minden évben elmegyek valahová. A barátok, ismerősök meg már kérdezik is mindig: mikor megyek, hova megyek? Szurkolnak és kissé irigykednek. Ilyenkor mindenkit bíztatok, jöjjön velünk, van még hely az úton.
T.I: – Nálunk -akik ketten Lacival egy munkahelyen, a közútnál dolgozunk- a kollégák már tavaly rácsodálkoztak. Aztán mikor Görögországból épségben hazajöttünk, s rögtön terveztük az idei utat, már egyre többen drukkoltak is.
L.I: – Az én munkahelyemen- a postánál- komoly előszervezést igényelt a három heti szabadság előteremtése, pedig már tavaly év végén előre bejelentettem.
Mi lehet az a késztetés, ami akár külön-külön, de csapatként is útnak indít benneteket évről, évre? Tegyük hozzá azt is: 30 és 45 év közti „fiatalemberek”-ről van szó esetetekben.
T.I:- Hogy magamnak bebizonyítsam; igenis meg lehet ezt csinálni! Én pár éve- már negyven fölött- kezdtem csak el biciklizni, előtte még kerékpárom sem volt. Laci és Tomi hívott el. Eleinte gyenge volt az állóképességem, és rájöttem ez egy nagyszerű dolog. Nem csak erőnlétileg, de pszichikailag is „ott kell lenni”.
N.T:- Aki meglátja abban is a szépet, hogy nomád életkörülmények közt él heteken ét, ahol ráesteledik ott rak tüzet a vacsorájához, éppenséggel akár a tűzhányó tetején, nem foglalkozik azzal, hogy esik vagy meleg van éppen, akkor egy ilyen túra minden mozzanatát tudja élvezni. Nekem ez a nyári kikapcsolódás, s ez alkat, hozzáállás kérdése is.
Hogyan készültetek fel?
N.T:- Nehéz erőnléti edzéssel rákészülni, mert időhiány és más körülmények is nehezítik ezt. Mindig csak ott derül ki mire is vállalkoztunk. Én már sok túrán részt vettem, de mondhatom ez volt eddig a legnehezebb. Volt nap, hogy 2400 m-es szintemelkedést gyűrtünk le.
Sz.L:- Igazán ez a folyamatos fölfele menetelés volt az igazi kihívás. A tavalyi görög túránkhoz képest ez adta a különösséget. Háromezer közelében azt vártam már néha, mikor kopogtatunk már be a mennyország kapuján?
Mennyiből lehet kihozni egy „ilyen” egy hónapos „kirándulást”?
N.T:- Szerény költségvetéssel. Szállásért egyszer sem fizettünk. Valójában vadkempin-geztünk, és egy csomó belépőjegyet is megúsztunk. Az élelmezés sem több, mintha itthon lennénk.
Katonai műszóval ezt tehát egyfajta „összekovácsolódási gyakorlatnak” is nevezhetnénk.
L.I: – Igen, és ami fontos, mi az elején és még a végén is röhögtünk.
T.I:- Kialakult, kinek mi a feladata, ki a szakács, és így tovább. Laci például a szerelőnk.
Sz.L:- Nem volt igazi technikai gond. Az ütés mindennek használ, ezzel lett megjavítva. A küllőtartalékaink a végére vészesen megfogytak, mert sok szakadásunk volt. Akartunk vásárolni is egyszer, de a boltos ingyen adott küllőt, mondván ha ilyen „stikkesek vagytok, hogy Magyarországtól idáig biciklivel jöttetek, megérdemlitek”.
N.T:- Biciklis nemzet az olasz, így nagyon barátságosak és segítőkészek voltak velünk végig.
Mi hagyott bennetek legmélyebb nyomot?
(Mindhárman egyszerre:)- Az Etna.
N.T:- Nulla méterről indulva 2985 m-ig biciklivel és gyalog feljutni, eléggé emlékezetes élmény. Végtelen holdbéli tájon visz az ösvény. Leírhatatlan élmény párszáz méterre lenni a füstölő, köpködő vulkán szájától.
Arra a kérdésre, hogy mit terveznek jövőre, némi hallgatás után egyikőjük kiböki, hogy korai még erről beszélni, de jó volna most már egyszer Magyarországot is keresztül-kasul bejárni.
Ebben aztán mindannyian egyetértenek?
(A túráról részletesebben olvashatunk a http://www.pusizoli.notabringa.hu/ honlapon, a fotógalériában pedig fantasztikus úti képeket találunk.)
– aus-
