2010.03.01. Pályázati felhívás civil szervezetek számára

P Á L Y Á Z A T

Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetésben elkülönítésre kerülő pénzalapjára.

A pályázat célja: a városban működő – különböző civil szervezetek, közösségek rendezvényei, programjai bizonyos költségeinek megtérítése, hatékony részvételük elősegítése a település életében, ezzel is hozzájárulva a város közéletének gazdagításához.

Pályázatot nyújthatnak be:

Helyi – elsősorban civil – közösségek, szervezetek, csoportok, intézményeken belüli csoportok.
A pályázatot pályázati űrlapon kell benyújtani. Pályázati űrlap a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályán szerezhető be.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • A pályázó nevét, vezetője vagy cégjegyzésre jogosult képviselője nevét, címét, telefonszámát, a pályázó rövid bemutatását.
  • A pályázó nyilatkozatát az összeférhetetlenséggel kapcsolatosan.
  • A pályázó személyét, szervezet esetén működési formáját.
  • A tagok, vagy a foglalkozásokon, rendezvényeken rendszeresen résztvevők számát, azok gyakoriságát.
  • A pályázati célt és feladatleírást (rendezvények, programok, tömegsport stb.)
  • A pályázati cél megvalósításához szükséges költségvetést, programtervezetet
  • A pályázó bankszámláját (amennyiben rendelkezik vele).
  • A pályázó nyilatkozatát a pályázati összeggel határidőben történő elszámolásról.

A pályázat benyújtásának határideje:

2010. március 17. melyet a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályára Baán Erika vezető főtanácsos részére kérünk eljuttatni.
A beérkezett pályázatokról Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete legkésőbb 2010. évi április havi ülésén dönt.

A megítélt támogatás kifizetésére csak az erre vonatkozó írásbeli szerződés megkötése után, akkor kerülhet sor, ha a pályázó az előző évi megvalósult rendezvény, program költségeiről bizonylati fegyelem szerint számlákkal elszámolt.

A támogatási szerződésben a civil szervezetek számadásánál a pénzügyi elszámolások összegszerűségén túl ellenőrizni kell a benyújtott számlákat tartalmi és formai követelmények szerint is.
A támogatás felhasználásának jogszerűségét a helyszínen (a támogatott szervezetnél) a támogatást nyújtó ellenőrizheti.

Elszámolni a támogatásban részesített szervezet nevére kiállított számlamásolat becsatolásával kell.

A céltól eltérő felhasználás, valamint a szabálytalan elszámolás, továbbá a számla adási kötelezettség elmulasztása visszafizetési kötelezettséggel jár, továbbá a támogatott kizárja magát az önkormányzat következő évi pályázati támogatásából.

Letölthető dokumentumok:

Pályázati adatlap 

Nyilatkozat.

Vasvár, 2010. február 25.

V. Németh Zsolt
polgármester

Széchenyi2020