„Az ótörök eredetű búcsú szónak többféle jelentése él a magyar nyelvben. Jelent bűnbocsánatot, búcsúvételt, zarándoklatot, átvitt értelemben sokadalmat. Így nevezik a templom védőszentjének évenként ismétlődő ünnepét is. „1 A csíksomlyói búcsú a magyar katolikus hívők által minden év pünkösdkor, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben. Óriási tömegben jönnek ide a székely, csángó és távolabbi zarándokok, Máriát dicsérni és Szent Fiánál közbenjárását kérni. Felejthetetlen lelki és közösségi élmény volt a több évvel ezelőtti zarándoklatunk a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium énekkarával, Horváth Imre karnagy úr vezetésével.
2 „A magyarság műveltségét, az ember őstudását, a csak ránk jellemzővel együtt a lehető legteljesebben még napjainkban is Erdély őrzi. Erdély, ahol az ember keltében legelőbb az Égre néz, s csak aztán tekint a földi sokféleségre, mindarra, amit, akiket a Teremtő rábízott. A gyimesi csángó némely patak mentén még ma is, minden hajnalon eképpen fogadja a Napot:
„Köszöntelek tégedet, Istennek szent igéje,
Istennek Szent eredménye,
Istennek Szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott napom,
Adj szerencsés mái napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget…”
S mert a fönt a legfontosabb számára, elfogadja, mindig is elfogadta a teremtett sokféleséget: az időhozta változások számlálhatatlan más-más ízét, csakúgy, mint a más-más fajta téri létezőt, közöttük a másik fajtájú, s szokású embert is; ha néha úgy érzi, hogy Isten megpróbálja vele „erőst”, akkor is. Erdély adta a keresztény világnak a vallás türelmi rendeletét, s gyakorlatát, s itt kötött egymással alkotmányos szövetséget három büszke nemzet: a magyar, a székely és a szász, s a románt se taposta el; amikor más vidékén a Földnek vér folyt azért – s nem életet újító, áldozati – hogy egy legyen a nyelv és a vallás. Pedig nemzetünkre a török uralom miatt rossz idők jártak ekkor; s a háromfelé szakadt hazában az önálló Erdély volt egyedül így is, és éppen így, ilyen sokszínűen maradéktalanul magyar. Európának (s talán a világnak) volt-e, van-e olyan tája, ahol annyiféle nép és vallás él együtt, megtartva ki-ki sajátosságát, mint itt, és élt – együtt! – mostoha időben is?! Talán, mert a legősibb itt őrződik, itt érthették meg igazul az emberek a Teremtő időszerű parancsát. Úgy váltak kereszténnyé, hogy minden fontos régi rítusforma megmaradt, megmaradt mind a hasznos ősi „edény”, csupán hagyták, hogy új „itallal” töltse tele azokat az Úr. Bódor Róza, idős csángó asszony Gyimesfelsőlokon az Ugra-patak mentén, az erdőhöz, s ahogyan ő mondja: az Istenhez közel még fiatalon magára maradt. Kemény sorsot szánt neki az Úr: két gyermeke közül az egyik a két évet sem érte meg, a másik, vele együtt végig kellett, hogy nézze, miképpen verik agyon az urát „kicsi magyar idő” elmúlta után a román katonák az udvaron. Megtébolyodott a kisiskolás gyermek, s nemsokára a havason lelte halálát – lavina végzett vele. Róza magára maradt, de nincs egyedül. Isten minden nap elküldi hozzá angyalát: hegyi billegető látogatja meg reggel, vele ebédel délidőn, s este is eljön a madár. Róza minden esztendőn elgyalogol Gyimes népes zarándok menetében Csíksomlyóra a csodatevő Szűzhöz, Boldogasszonyhoz, a ferences templom kegyszobrához, akit a gyimesi csángók Babba Máriának neveznek, csakúgy mint a csíki székelyek. Elgyalogol, hogy hálát adjon az angyalért, hogy lelke rendeződjék, hogy megerősödjék mindabban, ami benne, általa, az idegenné vált országban is magyar. Gyimesben és Csíkban a Holdnak is Babba a neve, a Napbaöltözött Asszonyt, Máriát a Hold idézi meg, miképpen az Ő szent fiát, Jézust a Nap „hozza el” minden hajnalon. E tájon nemcsak Róza asszony érzi, éli, hogy a keresztény embernek – Isten akaratából – részt kell vállalnia Krisztus áldozatában. Erről vall a csíksomlyói Jézus hágó egyik, a két háború között székely nemzetség állíttatta stáció kövének szövege is: „Keresztviselő Krisztusom taní(t)sd meg székely népemet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét.” Aki minden nap reggelén legelőbb az égre néz, onnan, föntről várja az időszerű parancsot, csak az írhat ilyent, s viselkedhet így – s jutalmul a legveszettebb időben is a biztonság érzetét kapja. Itt napjainkban is tudják és élik, hogy „támadat”, újult élet csak áldozatból csírázhat, s szökkenhet égre; a székelyek karácsony böjtjén, a születés előtt eképpen kántálnak erről:
„Soh’sem láttam szebb termőfát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérvel virágozik,
S Szentlélekkel gyümölcsözik.”
Csíksomlyó Erdély magyar népének, s a moldvai csángóknak is a Teremtő adta biztonság. E település, amely Székelyföld kellős közepén létesült, ma már Csíkszeredához tartozik. Kegytemplomát minden esztendő pünkösdjén zarándokok tízezrei keresik föl. A diktatúra bukását követő esztendőkben egy-egy alkalommal több, mint százezer ember kapta itt megerősödését hitében, magyarságában. Az Arad melletti Máriaradna szeptember 8-án, Mária születése ünnepén Erdély különböző népeinek és vallásainak találkozóhelye, s Erdélyen túlról is zarándokolnak ide magyarok, szlovákok, csehek, németek, horvátok, szerbek és bolgárok, de jönnek Moldvából is a románok és a csángók. Csíksomlyó pünkösd ünneperejével, a ferences templom Babba Mária kegyszobrával a magyarokat hívja. A zarándoklatot a gyergyóalfalusiak vezetik mais. Gyalog jönnek ők is, mint számos falu közössége kereszt és zászlók alatt, s az emberek többsége székely viseletben, s jönnek lovon is, miképpen a régiek. Oka pedig kitüntetett szerepüknek a régmúltba visz. 1567-ben János Zsigmond a gyergyói és a csíki székelyeket erőszakkal unitáriussá akarja „téríteni”. Pünkösd előtt sereggel jön Csíkba, hogy akaratának érvényt szerezzen. Gyergyóalfaluban István pap szervezi ellene a székelyeket; jönnek az asszonyok, a gyermekek és az öregek is – ez utóbbiak a csíksomlyói templomban imádkoznak, kérik Babba Mária közbenjárását, segítségét. Az István pap vezette székelyek János Zsigmond seregével a Nagyerdőn csapnak össze, s győznek. E győzelem, Babba Mária pünkösdi ereje ettől kezdve minden esztendőben hívta és hívja a környék magyarjait. A gyergyóiak után jönnek a székely falvak zarándokmenetei sorban, s jönnek a mezőségi magyarok, s Erdély más tájáról is, s kicsi hazánkból számosan, de jönnek régtől a gyimesi és a moldvai csángók. Gyimesben a széphavasi kápolna romnál (a hagyomány Szent László kápolnájaként tartja számon, s pogány őseink itt a Hadúrnak áldoztak vala) találkoztak hajdan a moldvai és a gyimesi csángók, s a csíki székelyek, amikor a püspöki búcsúra mentek; s visszafelé, itt köszöntek el egymástól. Egybetartozásukat a táltos király eleven emlékezete is erősítette itt. Moldvából azok is jönnek, akik már elfelejtették a magyar beszédet; amint mennek föl Jézus hágóján, stációt járva az előimádkozó magyarul mondja a szót, a „kórus” románul ismétli meg. Hitük és Csíksomlyó pünkösdi ereje megtartja őket, a nyelvét-vesztettet is magyarnak. A székelyek szerint Babba Mária csodája ez. Ez is. A kegyszobor, miképpen a kéttornyú ferences templom elődje, a régi templom, középkori eredetű. Középkori eredetű a Kis-Somlyón a Salvator kápolna is, bár a legenda ezt az angyal-építette csodát Szent István korából eredezteti. Babba Mária, a Napbaöltözött Asszony tizenkét csillaggal ékes festett faszobra Losteiner szerint (ferences krónikása volt e kegyhelynek) a mohácsi vész után az égből szállott alá. E kegyszobor kezdettől fogva csodákat tett: vakok látnak, bénák járnak, halálos betegek gyógyulnak meg közbenjárására. A régiek szerint minden veszély előtt könnyezett.
A gyimesbükki csángók pünkösd előtti pénteken gyalog, kereszt, s zászlók alatt indulnak útnak – Gyimesfelsőlokon a templomban éjszakáznak, s onnan a közép- és felsőlokiakkal indulnak szombat reggel együtt Csíksomlyóra. Az egyik esztendőn zápor verte őket végig a hosszú úton, s esett a „kerülésnél” is. Az éjszakát a templomban töltötték, s Babba Máriához fohászkodtak – reggelre valamennyiük gúnyája megszáradt; pedig, mint mondták, ha otthon áznak eképpen bőrig, egy hét is kell, amíg bakancs, csizma, s bőrgúnya szárazzá lesz.
A moldvai csángók a Salvator kápolnában, s a kápolna körül virrasztanak. Bent a kápolnában megcsókolják sorba a feszületet és térden, napirányban háromszor körbe járják az oltárt (sokan a meredek Jézus hágón is térden csúszva jönnek fel!). A kápolnában és kint is gyertyák száza ég, s eleven hitük… Hajnalban valamennyien a keleti eget nézik, várják, hogy fölkeljen az „áldott”. Sokan csak nézik a Napot, de még többen látják tüzes aranyában a Madarat, s látják, hogy piros rózsaszirmok hullanak alá, a mennyégbe távozott, az Atya jobbján trónoló világbíró Krisztus „hét ajándéka” a pünkösdi biztatás. Isten tenyerére emeli ilyenkor a megtisztult szívű embert, a látót, hogy ereje adódjék embernek, magyarnak maradni az ordas idők kíméletlen fergetegében is.
Babba Mária minden esztendőben körbeszól a világban. Csöndes anyai szavát, hogy „gyertek látásomra!” meghallja mind ki magyar; s jönnek a tengerentúltól, Európa országaiból, s jönnek a kárpátaljaiak, a felvidéki keresztaljak és Csíksomlyón találkozik a bánáti testvérünk a burgenlandival, de ott vannak a csonka hazából is egyre többen, nemcsak a katolikusok, e szenthelyen együtt az erdélyi magyarokkal, s a székely és a csángó hűséges népével. Mária, aki Szent István fölajánlása okán örökös királynéja a Kárpát-hazának a tér e magasztos helyén összegyűjti a népét minden pünkösdön…” A csíksomlyói kegytemplom 1930-as levelezőlapon
1 (Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság …
vmek.oszk.hu/02100/02152/html/07/216.html)
2 Molnár V. József: Örökség c. kötetében. Örökség könyvműhely, Budapest, 2001.,146-149.old.
Gergye Eszter PTE BTK. Romológia-Néprajz Szak,Pécs- Vasvár, 2012-05-15
