2017.11.21. Rangot jelent a bekerülni a Vasi Pantheonba

A megyei könyvtár a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjtemény csendéleteit mutatta be
Szombathelyen harmadszor állítottak ki válogatást a – Megyei Értéktár részét képező – Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjtemény anyagából, ezúttal csendéleteket láthatott a közönség. A Berzsenyi Dániel Könyvtár vezetése szívügyének tekinti, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon a páratlan értékű kollekciónak, amely egykori és mai, Vas megyei kötődésű képzőművészek munkáit kezeli. A megjelenteket a város nevében Tóth Balázs polgármester köszöntötte.
Nagy Éva, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója üdvözölte a szép számban megjelent érdeklődőket.
Megnyitó szavaiban Tóth Balázs örömét fejezte ki amiatt, hogy a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjtemény anyagából harmadszor nyílt kiállítás Szombathelyen. Megjegyezte: talán még sok helyi sincsen tisztában azzal, milyen óriási értéket képvisel a gyűjtemény, amely a Megyei Értéktárba is bekerült három más helyi érték mellett. Kiemelte: büszkék arra, hogy egykor Vasvár adta a nevét a megyének és egykor megyeszékhely volt. Igyekeznek visszaállítani a város hírnevét. Beszélt a gyűjteménynek helyet adó Békeházról, amely a 18. század közepén épült. (2011-ben pályázati forrásból felújították, így nyerte el mai közösségi ház funkcióját, mellyel a Vas megyei képzőművészek alkotásainak kiállító helye lett.) Tóth Csaba és Torjay Valter képzőművészek és Kovács Tilda korábbi polgármester szerencsés egymásra találása alapozta meg a gyűjteményt. Két hagyaték helyet keresett magának, míg Vasvár befogadó hellyel rendelkezett. Mint mondta, nehéz feladat a gyűjtemény fenntartása, ami méltó otthont és bemutatkozási lehetőséget kínál jeles vasi festők, művészek számára, melynek révén a művészetet kedvelő közönség Vas megye képzőművészeti életének széles palettáját ismerheti meg. Érzékelik, hogy rangot jelent a vasvári gyűjteménybe bekerülni. Megköszönte mindenkinek, aki közreműködött a létrejöttében.
A kiállításon a Munkácsy-díjas Tóth Csaba, a gyűjtemény kurátora „hozta közelebb” a gyűjtemény anyagait a megjelent érdeklődőkhöz. Sok más mellett ismertette, hogy a képzőművészeti gyűjtemény megalapozója egy aukcióról Vasvárra került festmény volt. Ez a Vasvárt ábrázoló1914-ben készült mű valószínűsíthetően Soproni Horváth József alkotása. Ezt követte dr. Szabadfi József szombathelyi belgyógyász főorvos magángyűjteménye, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak. V. Tóth László szombathelyi festőművész özvegye férje hagyatékából kisebb kollekciót helyezett letétbe itt. 2012-ben Szakács László szombathelyi festőművész örökösei, Szakács Csilla és Szakács Kinga édesapjuk életművének jelentős részét Vasvárnak adományozták. A Vasi Pantheon érdekében hozott törekvésüket siker koronázta: több idős mester érdeklődését felkeltették, így Csonka Ernőét, vagy Marosfalvy Antalét is. Ez utóbbi híres magyar festő és grafikus a tárlat megnyitóján egy képet ajánlott a hegyháti gyűjtemény gondozásába.
Széchenyi2020