Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész, múzeumigazgató kapta a Pungor Ernő-díjat
Dr. Zágorhidi Czigány Balázs PhD., a Vasvári Helytörténeti Múzeum igazgatója kapta 2019-ben a Pungor Ernő-díjat. A történészt Vasvár központú munkájáról, kutatásairól, a helytörténeti sétákról, gyermekeiről, szabadidejéről, s terveiről is kérdeztük.
– A Vas megyei tudományos élet kiemelkedő alakjai kaphatják meg a Pungor Ernő-díjat. Várta, számított a megtiszteltetésre vagy váratlanul érte a kitüntetés?
– Nem számítottam a kitüntetésre. Már csak azért sem, mivel azok közül a nagy célok közül, amelyeket évtizedekkel ezelőtt tűztem ki magam elé, igazából még jócskán maradt elvégezni való. Valójában csak részsikereim vannak, mind tudományos, mind közösségi szempontból. Azokat az ismerőseimet, akik az elmúlt években arra célozgattak, hogy most már megérdemelnék valami elismerést, ezzel a kérdéssel szoktam lehűteni: „És akkor milyen kitüntetést kapok majd, ha mindazt megvalósítottam, amit tervezek?”
– Az Ön neve összefügg Vasvárral, a múzeummal és a kolostorral. Az életútjában és a tudományos munkájában mikortól játszott igazán meghatározó szerepet a város és a domonkos gyűjtemény gondozása?
– 1991-ben kerültem Vasvárra. Akkor mind a múzeum, mind pedig a kolostor szomorú állapotban volt: a gyűjtemény teljesen szétzilálódott, az épület nagy része pedig egészen lepusztult. Talán még van, aki emlékszik ezekre az időkre: az elvadult „sikátorra”, a lecsupaszított falakra, a kiürített épületrészekre és a bezárt múzeumra. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a múzeum legértékesebb darabja maga a kolostor. Ezt az épületet kell az értékéhez illő módon felújítani és megfelelő tartalommal megtölteni. Lényegében ezen dolgozom azóta is. Volt, amikor ez a munka jobban ment, volt, amikor el sem indulhatott, vagy elakadt. Ilyenkor néhány évre kiléptem a múzeumból és a városból is: az 1990-es évek közepén doktori tanulmányaim idejére visszatértem az egyetemre, 2011-től pedig öt évig a kormányhivatalban dolgoztam. De voltak igazán sikeres évek. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy még a 2000-es évek elején sikerült összehozni a város és a domonkos rend együttműködését. Lényegében ennek köszönhető, hogy elindulhatott a kolostor rehabilitációja és az új múzeum kialakítása. De közvetve ennek – a közel sem szokványos! – közös munkának az eredménye a Kulturális Központ új épületének felépítése is.
– Számos kötete jelent meg. Melyek a főbb tudományos területek, amelyekre munkája során fókuszált? Változott ez az évek, évtizedek során?
– Kutatási területeimet is a „kolostor-projekt”-hez igazítottam. Kiss Gábor régész kollégámmal – akivel lényegében a kezdetektől együtt dolgozunk – találtuk ki, hogy legyen a vasvári múzeum a középkori Vas vármegye múzeuma. Erről szól a kiállítások egy része, és ide kapcsolódnak közös kutatásaink is, amelyek rendkívül érdekes eredményeket hoztak; nem csak a mai megyehatárok között, hanem azon túl is, pl. a Muravidéken, ahol több egykori vasi község történetével is foglalkoztunk. A másik nagy irány a domonkos rend története. Itt fontos hangsúlyozni, hogy nem csak kiállításokat, hanem egy új egyházi gyűjteményt hoztunk létre a kolostorban, amely az ország egész terültéről gyűjti a magyar domonkosok múltjához kapcsolódó történeti emlékeket, dokumentumokat és műtárgyakat. A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény ma már egy országosan ismert intézmény, amely gazdag könyvtári, levéltári és muzeális anyaggal rendelkezik. Mindezek mellett pedig ott van még Vasvár gazdag múltja, amely szintén számos izgalmas kutatási témát kínál.
– Melyek azok a feladatok, amelyeket szeretne megvalósítani a jövőben?
– Talán a fentiekből is látszik, hogy a „kolostor-projekt” egy hosszú távú feladat, sok évre ad még munkát. Természetesen azonban van egy olyan ideális végcél, amely előttem lebeg: eszerint a kolostorépület egésze egy olyan egyházi-kulturális-közösségi központ lehet, amely a város és a Hegyhát egyik fő vonzerejévé válhat. Tehát nem csak múzeumról és tudományról van szó! Ma már azt is látom, hogy ez nem egyszemélyes feladat. Van is már számos támogatónk országszerte. Örülnék, ha minél többen lennének Vasváron is! Ezért várom mindazok jelentkezését, akik ötletekkel, önkéntes munkával, netalán anyagiakkal segítenék terveink megvalósítását. Mindehhez a keretet a domonkos rend által létrehozott és a város által is támogatott Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány adja, amely működteti a múzeumot, a domonkos gyűjteményt, a zarándokszállást és lehetőségeihez mérten gondoskodik az épület karbantartásáról.
– Sokat utazik. Mik a főbb úti céljai? Tudományos konferenciákra jár vagy saját munkájához kell felkutatnia az adott területeket.
– Alapjában nem vagyok egy utazgatós típus, jobban szeretek otthon, a múzeumban vagy a levéltárban ülni, olvasgatni vagy kutatni. Leginkább a szakmai feladatok miatt utazom: 2016-2017-ben pl. a domonkos jubileum miatt jöttem-mentem sokat. Készítettünk egy mobil kiállítást „A 800 éves domonkos rend Magyarországon” címmel, amelyet másfél év alatt Soprontól Debrecenig és Sárospataktól Gyuláig számos helyen bemutattunk. Több programban is együtt dolgozunk a Vas Megyei Levéltárral és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárral, ennek kapcsán pedig a megye legkülönböző pontjain, leginkább kis falvakban szoktam előadást tartani. De rendszeresen részt veszek az egyházi gyűjtemények különböző rendezvényein, és igyekszem őket is minél gyakrabban elcsábítani Vasvárra. A kutatás miatt kell a legkevesebbet utaznom. Abban a szerencsés helyzetben vagyok ugyanis, hogy a legfontosabb kutatási témámhoz – a középkori Vasvár és Vas vármegye történetéhez – kapcsolódó források szinte teljes egészében elérhetők az interneten.
– Kiemelkedően sikeres a Városnéző Séták sorozat. Gondolta volna, hogy ennyien fogékonyak lesznek a történelmi barangolásokra?
– Számomra is nagy meglepetés volt a vasváriak érdeklődése. De meg kell mondanom őszintén, hogy komoly feladat az érdeklődés folyamatos fenntartása is. Ehhez kellettek az elmúlt évek „szenzációi” is, ilyen volt a temetői templom kutatása vagy a káptalan és a káptalani templom történetével kapcsolatos újdonságok. De segítettek a kirándulások és a kissé kötetlenebb programok, a borkóstolók, a mézbor és a dominikáner is. Remélem, hogy az új esztendőben is lesznek szenzációk, de azért készülünk néhány izgalmas programmal és kirándulással is.
– Négy gyermek édesapja. Gyermekeinek is hasonló az érdeklődési területe?
– A gyerekek kisebb korukban szinte ösztönös módon tiltakoztak minden történelemmel kapcsolatos dolog ellen, aztán a legidősebb fiam mégiscsak régész lett, a két fiatalabb pedig legalábbis a bölcsészkaron kötött ki. Gimnazista lányom még nem döntötte el, hol tanul tovább, de aktív résztvevője és fotósa a Városnéző Séták programjainak.
– Mivel kapcsolódik ki?
– Szeretek sétálni, gyalogolni. Bejárni egy-egy települést a templomtól a temetőig, körbe gyalogolni egy falu határát. Persze leginkább a történelmi kisvárosokat szeretem, de az a tapasztalatom, hogy szinte mindenhol találhat az ember érdekességeket. Ehhez azonban „le kell szállni a lóról”! Séta közben megnézem a düledező parasztházakat, a bedeszkázott ablakú, pusztuló kastélyokat, elolvasom az útmenti keresztek és a régi sírkövek feliratait. Ilyen a történelmi kutatás is: séta a múltban.
– Mit vár 2020-tól?
Abban bízom, hogy az új esztendő fordulatot hoz a kolostor ügyében. A domonkos rend egy újabb jubileumra készül: 2021-ben lesz 800 éves a magyar rendtartomány, és ekkor emlékezünk Szent Domonkos halálának nyolcszázadik évfordulójára is. Úgy tűnik, ez a jubileum jobban megmozgatja majd a magyar domonkosokat – beleértve a férfi és női ágat, valamint a világi közösségeket is – mint a 2016-os. Már az idei évben elindultak az előkészületek, a rend különböző szinteken nyújtott be támogatási igényeket. 2020-ban döntés születhet a támogatásokról, és hova ne jutna támogatás, ha nem a vasvári kolostorra, amely a rend legrégebbi, ma is álló rendháza Magyarországon!
