Erdélyben a hetedik osztályosok
A Határtalanul program célja a nemzeti összetartozás érzésének megtapasztaltatása, az anyaországi és a mai országhatárokon túl élő magyar fiatalok közötti személyes kapcsolatok építése, elmélyítése.
A Kardos László Általános Iskola hetedikesei idén negyedik alkalommal utazhattak a pályázat segítségével külhoni magyarlakta területre. Ady Endrétől kölcsönöztük erdélyi utazásunk címét: „Séta bölcsőhelyem körül”. Három napot (május 18-20) töltöttünk a magyar irodalom és kultúra bölcsőhelye körüli kirándulással, de az átélt élmények mennyisége és intenzitása miatt akár heteknek is tűnhet ez az utazás.
A nagyszalontai Csonka torony ódon falai közt közösen elmondott Toldi-sorok, Csucsán a Boncza-kastély előtt szemerkélő esőben megidézett Ady-vers (Őrizem a szemed), a koltói kastély teraszától szemlélve a távoli hegyeket s közben Petőfi Sándor nászútján írt gyönyörű versének elmondása „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok?” mind irodalmi, mind közösségi élmény tekintetében felbecsülhetetlenek.
Városnéző sétáink is felejthetetlen élményekkel gazdagítottak bennünket, Nagyváradon, ahol minden Ady Endre lába nyomát őrzi, vagy éppen Szent László királyunkat idézi; Kolozsváron, ahol nemcsak a Házsongárdi temető őrzi a magyar kultúra számos kiemelkedő alakjának emlékét, hanem a híres szoborcsoport, a Szent Mihály templom és Mátyás király szülőháza is; Nagykárolyban, ahol Petőfi és Ady életének is fontos eseményei zajlottak. Minden városnézéshez feladatok kapcsolódtak, melyek megoldása során a gyerekek kapcsolatokat teremtettek és közösen dolgoztak a problémák megoldásán.
A pályázat legfőbb célkitűzése azonban akkor valósult meg a legteljesebben, amikor a vasvári tanulók együtt tevékenykedtek az erdélyiekkel: Nagyszalontán közös éneklés és focimeccs, közös játék; Torockón kötetlen beszélgetés és sport; Vicén ajándékozás, közös éneklés, játék és címcsere.
A földrajz és biológia órákon elsajátított ismereteket az elénk táruló táj és élővilága tette szemléletessé. A Tordai-hasadékban a természeti erők elképesztő szépségű tájat alakítottak ki, formálták a hegyeket, völgyeket. Ez a látvány örökre belevésődött a gyerekek emlékezetébe elmélyítve a tankönyvek szavait, mondanivalóját.
A Tordai sóbányában a hallott információk – a sótömb mérete – elképesztett mindannyiunkat. A kémiaórákon tanultakat, most a valóságban szemlélhettük meg (lecsapódás, kiválás). Természettudományos kompetenciák fejlesztésére legjobb a megtapasztalás a személyes élmény.
Reményeink szerint az átélt élmények, a megszerzett ismeretek, tapasztalatok ereje kitörölhetetlenül benne marad gyermekeink lelkében és emlékezetében.
Sejberné Szabó Marianna, Siposné Káldy Gyöngyi és Jakabné Varga Ildikó, a kirándulás szervezői és a gyereket kísérő pedagógusok.
Az utazás előtti héten már mindnyájan ráhangolódtunk Erdélyre, miközben a meglátogatandó helyekről készítettünk bemutatókat osztály-, illetve évfolyamtársainknak.
Első állomásunk Nagyszalonta. Nagyon jó volt hallani és részt venni a zengő szavalásban, amikor Arany Toldijának előhangját mondtuk el közösen. A nagy múltú Nagyvárad következett Ady Endrére kihegyezve. A város épp felújítás alatt volt, de így is láttuk szépségeit és Fő terén sétálva meg tudtam érteni, miért is szerette annyira Ady ezt a várost. Az EMKE kávéház gyönyörű színekben pompázott, bár a Sas palotát tatarozták, így csak pár métert járhattunk a szecessziós különlegességben. A Körös partja káprázatos volt.
A Királyhágón a Székely himnusz zengett fel a vasvári hetedikesek és tanáraik ajkáról. A hágó egy nagy részét sajnos letérkövezték és éttermeket, boltokat húztak fel, ami a csodálatos tájképet rontotta, viszont annak így sem lehetett ellenállni.
Csucsán szinte hihetetlen volt számomra, hogy előttem állt a látvány, amelyről irodalomórán tanultunk: a domboldalon a kastély, szemben vele a vasúti sín. Lenyűgözött az érzés, hogy e helyen élt és alkotott Ady az első világháború idején, többek között egyik kedvenc versemet, az Emlékezés egy nyár-éjszakára címűt.
Torockó a Székely-kővel illetve egységes színekben pompázó házaival és 100% magyarságával nagyon pozitívan hatott mindenkire.
Kolozsváron A Mátyás szobor teljes nagyságában magyar nemzeti színű szalagokkal (amiket nyílván nem az ottaniak helyeztek el) mindenkiben a haza iránti szeretetét ébresztette fel. A Babes-Bolyai Tudományegyetem is lenyűgözött még inkább az, hogy még magyarul is tanítanak. A Házsongárdi temető gyönyörű fekvése, szép sírkövei mindenkit meggyőztek: a nagy magyarok jó nyugvóhelyet kaptak. Mátyás szülőházára a magyar zászló illett volna, ám csak románt láttunk rajta.
A Tordai-hasadékban sétálva gyönyörű táj mutatkozott meg, és ahogy megígértem földrajz tanáromnak, szedtem is mészkövet a hasadékból. Sok volt a séta, de szerintem ennyi kellett is a sok buszozás mellé.
A Tordai sóbánya hatalmas tárnáival, só folyosóival és római kori történelmével elképesztő volt.
Vicén mindnyájunk nevében mondhatom, hogy megtanultuk megbecsülni azt, ami van és nem mindig a jobbat nézni. A vicei iskolában szerencsém volt egy elképesztő emberrel megismerkedni, Konrádi Sándorral, aki földrajz tanár, ám elmondása szerint nagyon gyorsan átcsapnak azok a föci órák töribe. Velünk is tartott Koltóra és út közben sokat beszéltem vele Románia, Magyarország, a magyarság és a románság dolgairól. Mesélte a történeteit, amelybe néha úgy bele tudta élni magát, hogy mondta: egy perc türelmet, mert ez most nagyon dühbe hozott. Koltón elbúcsúztunk tőle de még előtte ismét szavalásra nyitottuk a szánkat. Ezúttal Petőfi „Szeptember végén” című versének első versszaka csendült fel. Ismét számomra hihetetlen volt, azon a helyen lenni, ahol Petőfi ezt a versét írta. Végül elindultunk haza, s hamarosan mindenki aludt, rajtam kívül, mert én voltam olyan merész és végig ébren voltam a buszsofőrökkel együtt. Nagyon jól telt ez a több mint egy hétnek tűnő három napunk.
Tóth Andor 7.b
A hetedikesek nevében állíthatom, hogy nagyon élveztük a kirándulást. Igaz, néhányan enyhe gyomorgörccsel szálltunk fel a buszra, mert aggódtunk, hogy valami „baleset” történik. Hosszú-hosszú órákig utaztunk, azt hittük, soha nem érjük el az úti célunkat, de kisebb fennakadásokkal odaértünk.
Talán az első nap volt a legsűrűbb, de akkor is jó volt. Elvégre, az ember nem minden nap sportolhat Nagyszalontán a Csonka torony előtt, és fényképezkedhet idegen (esetleg más nyelven beszélő) emberekkel. Őszinte leszek, azt hittem meg sem tudok majd szólalni, amikor a nagyváradi sétáló utcán kellett ismeretlen embereket megszólítanom és közös fotóra hívni. De tévedtem, mert remekül sikerült: ha nem beszéltek magyarul, akkor angolul. A szemerkélő eső ellenére is fantasztikus volt a székely himnuszt énekelni a Király-hágón és meglátogatni Csucsán a Boncza-kastélyt. Már késő volt, amikor a torockói szállásra érkeztünk. Míg tanáraink eldöntötték, hogy ki melyik szobában lesz, mi felfedeztük a szállás környékét. A focisták rendelkezésére állt egy focipálya, a többieknek pedig (akik nem őket figyelték), egy kisebb játszótér szolgált pihenő helynek. Nekem, és a szobatársaimnak nem volt semmi kifogásunk a szállással kapcsolatban (ki utálná a padlófűtést).
A második napot szerintem mindenki imádta. Körbesétálni Kolozsvár főterét fantasztikus volt. Szabadidőnket kihasználva, legtöbben egy gyorsbüfében próbáltunk angolul ebédet kérni. Életemben először, két napon is használhattam az angoltudásomat, de nem csak én kamatoztattam tanulmányaimat. Azonban életemben nem láttam annyi lépcsőt, mint Tordán a sóbányában. A nap utolsó megállója, a Tordai-hasadék volt. Ajánlom mindenkinek, aki ki akarja szellőztetni a fejét. Gyönyörű, ahogy a nap eltűnik a hasadékban.
Harmadik napunk első állomása, a vicei Bástya Egyesület gyermekotthonába vezetett, ahol az ott élő gyerekeknek adtunk adományokat. Ezután egy újabb hosszú út után megérkeztünk Koltóra. Itt az irodalom óráról jól ismert Teleki-kastélyt néztük meg, hiszen itt volt Petőfi és Szendrey Júlia nászútja, és itt írta meg Szeptember végén című versét, amit el is mondtunk. Következő megállónk Érmindszent volt, ahol Ady szülőházában rájöttünk, hogy nem volt szerencsés magasnak születni (mindig hajolva kellett közlekednie a házban). Sűrűre sikerült utolsó napunkon még ellátogattunk Nagykárolyba. Köztudott, hogy nagy költőink életének fontos eseményi kötődnek e városhoz. Itt járt Ady gimnáziumba, és itt találkozott Petőfi az ő Júliájával. A haza vezető hosszú útra vehettünk magunknak valamit, aztán indultunk haza. Végül, mikor Vasvárra értünk, hulla fáradtan (az élmények súlyától roskadozva) cammogtunk haza.
Tanáraink „Milyen volt a kirándulás?” kérdésére csak ennyit tudtunk válaszolni: Jó volt!!!!!
Nyári Virág 7.a
