Negyed évszázad a színpadon: kiállítással, kiadvánnyal, találkozóval ünnepelt a Vasvári Játékszín
Negyed évszázados a vasvári színjátszás: 1987-ben indult útjára, s magával sodort játszót és nézőt, közösséget teremtve határon innen és túl. Így hát egy esztendőt átszőve újabb premierrel, kiállítással, találkozóval, s kiadvánnyal formálódott az ünnep, a múltba révedős ünnepélyesség helyett a Vasvári Játékszíntől megszokott szabadsággal és szenvedéllyel.
„Színésztelenkedéseink” – hirdeti az október 3-ig látogatható, jubileumi tárlat címe. A Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériáján hetekig épült a kiállítás: ezúttal nem volt cél a szigorú történetiség, sem a kronologikus rend, sokkal inkább az ember- és élményközpontúság, s az üzenet, hogy néző és játszó, sőt, akár a Vasvári Játékszín történetével először szembekerülő vendég is magénak érezze a tárlatot. Így az időszaki kiállítás tablóira bárki feltűzhetett egy régen őrzött fotót, cikket, vagy plakátot, mellyel maga is részese tett a huszonöt esztendő megelevenítésének. Az üzenet: „szabadság és szenvedély” itt is érződött. Az emlékek, relikviák kutatásával együtt elindult a több hónapon át tartó kutatás is az egykori tagok után, melynek során negyed évszázad több mint félszáz színjátszóját találta meg és invitálta találkozóra a játékszín ma is aktív közössége. Így szeptember 14-én a Vasvári Játékszín nagycsaládként gyűlt össze a kulturális központ színháztermében, ahol filmkockák pörögtek, fotók, prezentációk vetített képei idézték a legendás alakításokat, felejthetetlen pillanatokat, a történet máig ható elemeit.
-Tulajdonképpen ennek a történetnek nincs eleje és vége. S bár a mai nap mindannyiunk számára felejthetetlen, megismételhetetlen lesz, de akkor is csak egy folyamat része, egy történet apró állomása – mondja Gergye Rezső, játszó-rendező, a játékszín mozgatórugója. – A mai kor sajátossága, hogy még a próbák életre hívása, egy maroknyi ember összefogása is olykor lehetetlennek tűnik, ezért is nagy eredmény, hogy két kivétellel az összes egykori játszónkat felkutattuk, hírt kaptunk róluk, s akik nem ünnepelnek velünk, üzenetet küldtek, hírt adtak magukról, így tudjuk, hogy lélekben velünk örülnek, legyenek bárhol a világban. Ez a jubileumi találkozó teret ad az emlékezésnek, s ezáltal a rég nem látott játszók történetei, emlékei inspirálhatják egymást, lesznek, akik megerősítést kapnak arra, hogy érdemes visszatérni a színpadhoz, vagy akár újra kézbe venni színdarabokat, verseket – mondja, majd miután az utolsó filmkockák is leperegnek, előkerül a jubileumi kiadvány. A játékszín történetét legutóbb tíz esztendeje, 2002-ben vetették papírra, így a jubileum alkalmat adott az újabb összegzésre. „De szabadok vagyunk” hirdeti a cím folytatva az előző „Szabad Szegények” című összegzés gondolatmenetét, s dizájnját.
– A kiadvánnyal az volt a célunk, hogy az ne csak a színjátszó számára legyen érdekes, és értékes, hanem bárki, még a színháztól távol álló ember számára is. Ezért a szerkesztés elve sem hagyományos: itt-ott felborítottuk a szerkesztési szabályokat, sok-sok képpel illusztráltuk a mondanivalót, néhol megfordítva, máshol ismételve a szöveget, vagy épp kihagyva abból. Mindezzel arra akarjuk sarkallni az olvasót, hogy ne csak olvasson, hanem fordítson is energiát a kiadványra, mely ezáltal egy kicsit a sajátjává is válik. A kötet emellett egy fontos üzenetet is hordoz: örülnénk annak, ha a gazdasági-vállalkozói szféra is felfigyelne erre az mondanivalóra, a multinacionális cégek szalagja mellett állók, a gépek mellett ülők, a napi monoton munkájukat végző szakemberek is akkor válnak minél jobb és igazabb emberré, ha valami mást is csinálnak a napi monoton munka mellett, a művészetek felé fordulnak. Ebben a másban próbál segíteni a kiadvány is, mely minden érdeklődő számára elérhető, hozzáférhető – hangsúlyozta Gergye Rezső. Majd az összegyűlt színjátszóknak Kerekes Ferenc Béla, a Vas megyei Közgyűlés társadalmi és civil kapcsolatok bizottságának elnöke a megyei közgyűlés jókívánságait tolmácsolta, s kiadvány lapjai nyomán sorra előkerültek a történetek: s a mosoly, az emlékezés, a múltidézés ezúttal is utat nyitott a jövőnek.–vv –
