A Parlament alelnöke, Dr. Világosi Gábor javaslatára Szacsvay-díjat adományozott az országgyűlés jegyzõje Németh Zsolt országgyűlési képviselõnek, parlamenti jegyzõnek.
A felterjesztõ szakmai értékelésében az alábbiak olvashatók: „Németh Zsolt képviselõ úr 1998-tól 2004. november 8-ig az Országgyűlés jegyzõje volt. Õ kezdeményezte, hogy a jegyzõk kutassák fel nagy elõdjük, Szacsvay Imre emlékének dokumentumait.” (Mint ismert, az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Debrecenben megtartott országgyűlésen Szacsvay Imre volt a jegyzõ, amikor is a Kossuth vezette magyar kormány függetlenségi nyilatkozatában mondta ki Magyarországnak a Habsburg-háztól való elszakadását, a Habsburg-ház trónfosztását. Az akkori országgyűlés jegyzõje Szacsvay Imre volt, aki az aradi 13 tábornok mellett a világosi fegyverletételt követõen szintén hõsi halált halt.)
„Németh Zsolt nevéhez fűződik a jegyzõk dolgozószobájának Szacsvay Imrérõl történõ elnevezése, s õ tett javaslatot arra is, hogy a parlamenti jegyzõk évente szervezzék meg a nagyváradi, illetve budapesti Szacsvay-emlékünnepséget. Õ volt a kezdeményezõje annak is, hogy az Országgyűlés jegyzõi kétévente Szacsvay-emlékplakettet adományozzanak az arra érdemes határon túli fiataloknak. Hat éven át komoly munkatársa volt a Parlament jegyzõi karának, akire mindig számíthattunk. Ilyen elõzmények után, mint volt jegyzõ, tisztelettel kezdeményezem az Országgyűlés jegyzõjénél, hogy Németh Zsolt képviselõtársunk hatéves munkájáért kapja meg a Szacsvay-díjat.”
A Parlamentben Németh Zsolt országgyűlési képviselõ november 9-én vehette át a díjat.
Ebbõl az alkalomból beszélgettünk vele.
– Képviselõ úr, polgármester úr, miként fogadta a Szacsvay-díjat, s milyen érzések foglal
koztatják e kitüntetés birtokosaként?
– Azért esett nekem jól e díj, mert azok a kollégáim döntöttek odaítélésérõl, akikkel évek óta együttműködök, s akik négy parlamenti pártba tagozódnak. S a díjat a Magyar Országgyűlés szabaddemokrata alelnöke, Dr. Világosi Gábor, régi jegyzõtársunk kezdeményezésére kaptam meg. S tulajdonképpen a tiszteletemre megváltoztatták annak odaítélési módját. Ugyanis ezt a díjat eddig csak határon túli fiatalok kaphatták. A mai egymásnak szembeszegülõ világban ez nem egy szokványos történet.
– Számtalan sztori fűződhet az elmúlt hat év parlamenti jegyzõi munkájához. De azt is kérdezhetném, hogy a parlamenti folyosón milyen a viszony egymással, s milyen a hangulat?
– Ez talán nem látszik a parlamenti közvetítéseken, de a bizottságokban, de még inkább a jegyzõi karban közel sem volt ilyen éles egymásnak szegülõ a viszony, mert egymásra voltunk utalva. Mind ezt példával megvilágítva: Mi parlamenti jegyzõk szoktuk a jegyzõkönyveket hitelesíteni. Valamenynyi oldalt aláírjuk. A parlamenti munka és felszólalás hevében néha történik olyan, hogy képviselõtársunk megfeledkezik hol errõl, hol arról, s egy cifrát
káromkodik. Ezekben az esetekben nem tehetjük meg, hogy csak az ellenfél képviselõinek elszólását vesszük észre, a másikét nem. Nem volt ebbõl még vita. Ha újra átnézzük ezeket a nagyon kényes részeket, mindig meg tudtunk egyezni korrekt módon. De azok az élmények is egybekovácsolnak bennünket, amikor egy este kezdõdõ költségvetési vita kapcsán, a pulpituson ülve egyszer csak azt vesszük észre, hogy megvirradt, mert besüt az ab
lakon a kelõ nap. Ez nem is egyszer elõfordult az elmúlt hat év alatt.
– Az Ön javaslatára született meg a Szacsvay-díj. Ez lehetõséget biztosít tán arra is, hogy a határon túli magyarság helyzetérõl is ki cseréljék nézeteiket az eltérõ táborban lévõ politikusok?
– A Szacsvay-ünnepségek Budapesten és Nagyváradon felváltva zajlanak. Az elmúlt években, e két városban a reformkor törvényhozásáról rendeztünk konferenciát neves elõadókkal, történészekkel. Szabad György egykori elnökkel, s másokkal is. S minden évben felkeressük Szacsvay Imre sírját Nagyváradon, s megkoszorúzzuk. Ez az
együttműködés immár intézményesített, minden második évben Nagyváradon a színházban adjuk át a díjakat. Ezen a díjátadó ünnepségen, szerencsém volt többször is közreműködni. Most az a furcsa helyzet állt elõ, hogy azt a díjat, amit másnak átadtam, most én is megkaptam. A nagyváradi eseményen az összes magyar képviselõ és szenátor részt vesz. Az ünnep és megemlékezés pedig az erdélyi, a partiumi magyarság ünnepei között igen jelentõs. Október 24-én, hazai forradalmunk másnapján zajlanak ezek az ünnepségek, mivel 1849. október 24-
én végezték ki Szacsvay Imrét, kinek bűne csupán egy tollvonás volt.
A kupolacsarnokból nyíló termet 1999-ben, a debreceni függetlenségi nyilatkozat megtételének 150 éves jubileumán róla neveztük el. E teremben emlékét festmény is õrzi. Ezzel egy idõben mi Nagyváradon a Szacsvay Imre szobornál tartottunk emlékünnepséget, amelyen én mondhattam az elsõ beszédet. Az emlékszobor a Kõrös partján található, amelyre az alábbi sorokat vésték: „Csak egy tollvonás volt a bűne.” Ez utal arra, hogy Kossuth mellett õ volt az, aki a függetlenségi nyilatkozatot ellenjegyezte. Ezen ünnepségen Tempfli József és Tõkés László püspök úrral együtt róttuk le tiszteletünket Szacsvay Imre elõtt 1999-ben. Ezen ünnepségnek mindig aktív résztvevõje voltam. Hol beszédet mondtam, hol a zenekarral a Kossuth-nótát húztuk a Kõrös partján.
– Némi szófordulattal élve azt mondhatnám, hogy a magyar parlamentarizmus legutóbbi történetébe vasváriként beírta a nevét, míg saját rendszerváltó pártjából, az MDF-bõl pedig kiírta.
– Hogy beírtam nevem a magyar parlamentarizmus történetébe, az túlzás. Mindenesetre, amikor majd pár évtized múlva kellemes emlékekkel gondolok vissza képviselõségemre, ez lesz az egyik olyan momentum, amely jó emlékeket ébreszt bennem. De visszakanyarodva a kérdés azon részére, amely a volt MDF-tagságomra utal, elmondhatom, hogy a párt markáns változáson ment át az elmúlt idõben, amelyet egy jó darabig fegyelmezett magyar demokrata fórumosként követtem. Követtem akkor, amikor az MDF európai uniós kampányában mellszélességgel részt vettem. Ennek köszönhetõen rekordokat döntögetett itt Vasvár és környékén az MDF. A párt 17,6%-os eredményt ért el a városban, és 78 település átlagában is 8%-os eredményt produkáltunk, tehát senki sem vetheti szememre, hogy én ebben szívvellélekkel nem vettem részt.
Azonban olyan képviselõként, aki most már több cikluson keresztül az MDF-FIDESZ közös színeiben indul, nem vállalhatom azt a politikát, amelynek középpontjában az engem jelölõ másik párt bírálata áll. Még akkor sem, ha a párt vezetése mögött levõ kommunikációs szakemberek azt is gondolják, hogy így különböztetjük meg markánsan magunkat, számomra ez erkölcsileg fölvállalhatatlan. Ugyanakkor az idõközi választások azt mutatták, hogy nem is feltétlenül célszerű ez a fajta politizálás. De sokkal súlyosabb kérdés ennél, hogy én tartalmilag sem tudok azonosulni egy olyan felfogással, amely az állam szerepét visszaszorító nézeteket vall, bár magát konzervatívnak nevezi, de amúgy egy neoliberális politika. Véleményem szerint Magyarországon az államnak nagyobb, s nem kisebb szerepet kell adni. Így a privatizációt befejezettnek kell tekintetni, és nem egyfajta iskolaszagú, konzervativizmus mellett kiállni. Ezt a fajta politikát nem tudom támogatni, mert akkor, amikor buszmegállóban sajtótájékoztatót tartok a Volán-társaságok privatizációjával szemben, nem érvelhetek amellett, hogy amúgy most nem időszerű ez, de majd késõbb az lesz. Mert nincsen késõbb. Állami tulajdonban kell tartani a közszolgáltatásokat. Ha kiálltam a kisposták mellett, faluról falura érvelve megmaradásuk mellett, akkor csupán pártpolitikai fegyelemtõl vezérelve nem érvelhetek a postaszolgáltatások privatizációja mellett. Én tartalmilag sem értek már egyet ezzel a politizálással. Mindamellett az MDF eredeti szellemiségétõl nem kívánok elszakadni, mert a Nemzeti Fórum Egyesület alapító tagja vagyok, amely kvázi frakcióként működik a Parlamentben. Nem célom az, hogy egy ellen-MDF-et csináljunk. Én a barátaimnak is azt mondtam, maradjanak e pártban, és hiszek abban, hogy ez a politikai irányvonal nem végleges. Viszont olyan politikát kell folytatnunk, amely biztosítja azt, hogy 2006-ban jobboldali fordulat legyen Magyarországon.
– Ezek után marad a tagsága az MDF-ben?
– Én megvárom azt, amíg megtörténik a kizárásom az MDF alapszabálya értelmében, melyszerint törlik a tagok közül azokat, akik a párt valamely frakcióját elhagyják. Hogy ezt a törlést a helyi szervezet megteszi-e, no azért azt kíváncsian várom.
– Mennyire sínyli meg a város ezt az állapotot, hogy a parlamenti frakcióból most Ön kikerült? De azt is mondhatnám, hogy közel állt Ön által a város ahhoz a tűzhöz, amelynek fényénél azért lehetett melegedni, lásd eredményes pályázatok, beruházások, stb.
– Kijelenthetem, hogy e sikerek azon önkormányzati kollégáimnak köszönhetõk, akik sikeres pályázatírók, kiváló szakemberek. E siker nekik köszönhetõ. Ellenzéki képviselõként elmondhatom, hogy a város fejlõdése 2002-tõl
sem tört meg. Mivel az európai uniós csatlakozással jelentõs területeken szigorúbbá váltak a pályázati feltételek, s kevesebb teret ad az elvtelen diszkriminációra, ezért duplán sem érzem azt, hogy légüres térbe kerültem volna. Körzetemben a választópolgárok hatalmas számban igazolták vissza ezt a döntést, és azonosulnak velem, így nem látok bizalomvesztést. Ezért eszem ágában sincsen most háttérbe vonulni.
– A hazai gyakorlat azt mutatja, hogy ilyenkor a Fidesz soraiban látjuk viszont az illetõ jobboldali politikust. Ön is így tesz majd?
– Eszem ágában sincsen háttérbe vonulni, a város és a megye politizálásában továbbra is részt kívánok venni. Természetesen mindezt nem úgy teszem, hogy az elsõ lehetséges alkalommal átsétálok a Fidesz soraiba. Az elkövetkezõ más fél évben nincsen terveim között ezt megtenni. Lehetséges, hogy hónapok múltán a most szerve
zõdõ Nemzeti Fórum Egyesület frakcióvá alakul. Ez egy jobbfajta parlamenti megjelenés miatt válna szükségessé, hiszen a független képviselõk megjelenési lehetõsége jóval szűkebb, mint a frakcióba szervezõdött képviselõké. Bí
zom abban, hogy az általunk létrehozott szervezõdés tud olyan partneri viszonyt teremteni itt a jobboldalon, hogy egy hasonló konstrukcióban, támogatást kapjak a következõ országgyűlési választásokon is.
– Nem fél attól, nem félnek attól, hogy a rendszerváltó párt a Kisgazdák sorsára jut?
– Én szeretném, ha nem így történne.
– sok –
