2018.08.30. Szakmai fórum kistermelőknek, őstermelőknek

Őstermelőknek, kistermelőknek szervezett fórumot a Dél-Vasi Foglalkoztatási Paktum és a Pannon Helyi Termék klaszter közösen a városháza nagytermében Vasváron. Köszöntőt Tóth Balázs, Vasvár polgármestere mondott. Arról beszélt: Vasvár is csatlakozott ahhoz a folyamathoz, amely terjed már az egész országban is. A helyi termelők piacra segítése, a helyi termékpiac, illetve annak első lépcsőfoka, a vásár infrastrukturális megteremtése a város célja. A polgármester hangsúlyozta: Jellemzően a helyi termékvásárok először a turisztikailag frekventált helyeken alakultak ki. Mára azonban ez a folyamat szélesebb körű. Tendencia ugyanis, hogy a helyi lakosság egyre inkább keresi azokat a termékeket, amelyek felé bizalma lehet.  Bizalom övezheti az őstermelőt, hiszen áruja, terméke az ő személyéhez köthető, bátrabban vásároljuk azt a terméket, amelynek származásáról, hátteréről tudunk.  Bár napjainkban nem kerülhető ki, hogy multinacionális élelmiszer áruházban is vásároljunk, de a többség, így Vasvár városvezetője is gyakran keresi fel ezek mellett a helyi termelők áruit árusító zöldséges kisboltokat, pékeket vagy hentest. Tóth Balázs úgy vélte és köszöntőjében is kitért rá, hogy nagy jövője van a helyi termékek eladásának, vételének több szempontból is. Az egyik legfontosabb ezek közül az egészségügyi szempont. Sok allergén betegségtől szenvedünk, minden családban van minimum egy családtag manapság, akit valamilyen ételallergia, érzékenység kínoz,  és az, hogy ki mire érzékeny, nagyban összefügg azzal, hogy milyen táplálékot fogyaszt. Ezért is kell az egészséges alapanyagok, élelmiszerek beszerzésére törekednünk. A vasvári önkormányzat szervező erőt és infrastruktúrát igyekszik biztosítani a helyi termelői piac feltételeinek kialakításához. Helyi termékek megvásárlásához teret, vásárteret biztosítanak egy pályázatnak köszönhetően augusztustól, amit lehet, hogy a köznyelv már piacnak nevez, de a helyi termelői piac minden kritériumának teljesítéséhez, annak teljes körű kialakításához még van tennivalója Vasvárnak. Az első fontos lépés azonban megtörtént.  A középiskolával szemben kialakított a város egy  pályázatból egy teret, az egységes megjelenés miatt elárusító pavilonok készültek és vizesblokk épült. Heti egy alkalommal már lehet itt olyan vásár, ahol a helyi termelők, őstermelők portékái kelhetnek el. Ez a helyi termék vásár már fizikailag is elkülönül a nem elsősorban élelmiszereket árusító vásári részlegtől.
” Azonban, bár fontos, de nem elégséges feltétele egy helyi termék vásárnak az infrastruktúra” – emelte ki Vasvár városvezetője. Az is kérdés, hogy lesz-e elég termelő, áru a vevők megelégedésére a helyi termék vásáron. A Városházán a Dél-Vasi Foglalkoztatási Paktum által megszervezett fórum is ezt hivatott segíteni.  Hogy a megjelent kistermelők, őstermelők minél többet tudjanak meg egy termelői piac kritériumairól, a piacra jutás jogi és szakmai háttereiről, feltételeiről.  „Bízom abban, hogy egyre több őstermelő jelenik meg a vasvári vásáron. Olyanok, akik eddig is piacoztak, de most rákerülhet a jelképes térképükre a város és olyanok is, akik eddig csak fontolgatták az árusítást. Remélhetően ez a fejlesztés nekik is bíztatást ad arra, hogy próbálják meg magukat a helyi termékárusítás piacán. Célunk, hogy Vasváron állandó helyi termelői vásár, majd piac legyen, minél szélesebb termelői körrel, termékkel és elégedett vevőkkel.”- zárta beszédét  Tóth Balázs.
Ezt követően a kistermelés, őstermelés szabályairól, a termék útjáról a fogyasztóig témában dr. Sélley Erzsébet, a Vas  megyei Kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági Hivatalának Főosztályvezetője beszélt teljes körűen.  A helyi termék megjelenésének gyakorlati tapasztalatairól dr. Csenár Márton járási főállatorvos tartott informatív előadást. A termelői piacok nemzetközi jó gyakorlatait, a helyi termékek értékét Szabadkai Andrea elnök, a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete nevében mutatta be vetítettképes előadásban. A szakember nem csak a jelen helyzetet elemezte, hanem a jövő lehetőségeit is bemutatta a megjelent hegyháti kistermelők, őstermelők számára, alternatívát mutatva abban, hogy tényleg érdemes a helyi termék előállításra alapozni, arra egzisztenciát építeni.  A kistermelővé válást segítő pályázati forrásokról és a térségi Leader programok támogatásairól Zágorhidi Czigány Ákos,  a Vasi Hegyhát-Rábamente Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke beszélt a grémium előtt. A fórumot konzultáció zárta.
A DÉL-VAS MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS SZOLGÁLATÁBAN
PROJEKT AZONOSÍTÓ: TOP-5.1.2-15-VS1-2016-00001
A projekt kedvezményezettje Vasvár Város Önkormányzata.
Széchenyi2020