2012.04.15. Szellem-fény-játék

1. Kard: nagy, fényes tér, szemlélődő alakok és árnyaik, átjárhatóság portrék és tájképek között, jazz-jelek, fényképezőgép-kattanások és vaku-villanások

2. Kard: kör, ma is folymatban lévő Örkény-gondolkodás, kérdezz és én felelek

3. Kard: Család-életfa, genius loci, civilizációt visszafogó természet- és távolságkeresés, ének, trombita, Liszt, Mozart, Weiner, Székely és lány és fiú

4. Kard: spontán-őszinte, igazságkereső és -tartó, energiával áldott, érzelmi alapú cselekedet, csendes emberszeretés, esztétikai ízlés, nyitott porta

5. Kard: elhatárolódás: piros és kontúr, szomorú fűzfa reinkarnáció

6. Kard: Moszkva téri asztalon a „Földfejlődés szellemi háttere”, jó felé törekvés

7. Kard: művészet avagy annál több?

Végfaluban, egy Makovecz-házban él, a ház üvegfalán át az őrség zöldje szüremlik be, hajnalban a napsugarak fényezte ágak játékával, éjszaka holdas megvilágításban. A ház úgy aránylik a térhez, mint a végfalu az egész őrséghez. Mozgalmas csend van. Felváltotta a fővárosi zajt. A gyermekek így csupán nemcsak átugranak az édesanyához, hanem lelki tartalommal és felkészüléssel érkeznek Illés Judit fetőművészhez.

A család öröksége a zene és a képzőművészet: a hang, a hangsor, a harmónia, a szín és a fény, a jelek és a formák. Székely Miklós, a férj a Zeneakadémiára jár, mikor Judit a Képzőművészeti Egyetemre. Két gyermeke, Ágnes és Balázs zenészek.

Fák: szén-dioxidot megkötő, oxigént kibocsátó lények, életet adó organizmusok. „Minden növényi ábrázolás közül az életfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát a ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. A világfa a magyar népmesék világképében az ÚT, amelyen a mesehős az égbe vagy az alvilágba jut.” A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovas kultúrák népei a világmindenség isteni rendezési elvét látták, amelyet világfának neveztek. A világfa felső ágán található a nap, a hold, a nap anyja és a hold anyja. A veleméri Sindümúzeum (sindü=tetőcserép) egy százéves tetőcserépen őrzi az őrségiek elképzelését az égig érő fáról.

Fény: A nap, mint a fény, és isten szimbóluma számos kultúrában megjelenik. A szabadkőműves szimbolikában az erények, az igaz fény, a legfőbb elöljáró. A felvilágosodás korában az értelem világosságának szimbóluma, amelynek segítségével legyőzhetők a sötétség erői. Az alkímiában a Nap az intellektus, a Holddal együtt az arany és az ezüst, a király és a királyné, a lélek és a test szimbólumai. A hermetikusok Istennel azonosították. A fény és melegség égiteste, az élet forrása. Aktív őselem, yang, teremtő princípium; a kozmikus értelem és az igazság egyetemes szimbóluma. Látszólagos Föld körüli útja az élet, a halál és az újjászületés jelképévé avatta.

A fák és a fény találkozása: olajfestmények a Castrum Galérián, melyek nyugodtá és békéssé változtatják a tonnányi szürke lépcsőt, a citromsárga és szürke falak ridegségét. Bennük rejlik az igazságkeresés harmóniája, a fényváltozások ritmikája, az emberszeretet. A fatörzsben születő angyal immáron körvonalai nélkül. Az „Alföld nagy öregje” vaskos, ám megtekeredett törzsével, óvó, védelmező, elterülő lombkoronájával. Van a képekben elsőre valami misztikusnak tűnő, valami titokzatos és megfejthetetlen erő, egy vonzás, ami a tekintetet leköti, aztán az észlelésen túl figyelmet kér a lélek számára, végül eljut a szellemig.

És a szellemtudomány (antropozófia) helyet követel magának a kisterem falain portrék formájában. Mikor megérkeztek a galériára, még nem tudtam róluk semmit. Csak nyílt, tiszta tekintettel, harmóniában környezetükkel néztek rám. Nem tudtam kik ők. Ismeretlenül helyeztem el őket a teremben. S mikor „belakták” a teret, megkerestem őket az internet tudkozójában, „google” barátom könyvtárában. Antropozófusok, azaz tudósok, művészek, akik szakmájukon túl még többre vágytak a világ megértéséhez. Mi is az antropozófia? Szellemtudomány, mely vallja, hogy a megismerés lényegében határtlanul bővíthető, hogy a jelemlegi tudomány nem képes közvetlenül megismerni sem a vegetatív életet, sem a lelki, sem a szellemi életet, csupán ezek fizikai szinten megjelenő hatásait. A „kutatás” forrásai: a tudomány, művészet, gondolkodás (filozófia), hitvilágok és vallások. Mondhatnánk azt is, hogy egy út, egy megismerési út, mint népmeséinkben az életfa. Követői vallják, hogy az ember gondolkodása és lelki élete képessé válhat lelki-szellemi észlelésre, érzékfeletti megfigyelésre. A képen Ita Wegman. Indonéziában született holland orvosnő, aki Európában és Kis-Ázsiában is otthagyta névjegyét, kórházakat alapított, és 1913-ban Rudolf Steinerrel előállította rékellenes készítményüket, amit azóta is gyártanak Iscador néven.

Illés Judit találkozása az antropozófiával: Moszkva tér, kisasztal. Könyv. Címe: „A Földfejlődés szellemi háttere.” És ami elsőre megfogta: nem volt ősrobbanás, teremtés történt, az embernek feladata az újjászületés, a létezés nem igazságos, okokat hozunk létre, melynek következményei vannak (karma). A jó felé kell törekednünk.

A művészet: „Nehéz helyzetben van ma a művészet, mivel eddigi kifejezési formáit korszerűtlennek találja, és helyette új formák sokaságát tálalja a nézők elé. Egyértelműen nem azt érzik művészetnek ami által az ember lelkét táplálja és ezáltal szellemi síkra emelkedik. A csúf lépett a szép helyére, ez már nem szépművészet, -Beaux Art.

Magam szempontjából azt vallom, amit elődeim, a régi korok művészei, hogy a művészet célja valami magasabb rendű létrehozása, ezáltal az emberi lélek felemelése. Amit az ember „ihletett” állapotban, meditatív módon lehoz a magasságokból,- mint egy létra Ég és Föld között -az rokon a széppel, jóval, nemessel, igazzal; s ez a tartalom a képi keretet áttörve hat a nézőre, aki a kép előtt áll és ad neki valamit, ki-ki mennyire tud azonosulni a művész lelkével, az abban létrejövő érzésekkel, gondolatokkal. Korunk nehézségei, sokkoló drámái közepette azt érzem feladatomnak, hogy béke, nyugalom, transzcendentális jelenlét áradjon a képeimből a néző felé.” (Illés Judit)

Úgy gondolom sikerült Juditnak. És sikerült Bejczi Ritának, aki az Örkény István születésnapján nyíló tárlat megnyitóján egy egypercessel teremtett hangulatot, és sikerült Kröell-Dulay Emőkének, aki a művésznőről és festészetéről mesélt, beszélgetett vele. Az apró titkok természetesen még megfejtésre várnak. Például az, hogy a alkotó miért nem fest soha pirossal és miért nem használ kontúrt? Miért nem szignózza a képeket? És sikerült Laki Lászlónak, a tárlat házigazdájának, aki pozitív kisugárzásval nem először teremt harmóniát alkotó és közönség között, és aki töretlenül lencsvégre kapja a pillanatokat.

Rajner Ágota
Nagy Gáspár Kulturális Központ