2020.06.04. Megújulnak a szentkúti stációk

Vasváron a Mária-kegyhelyhez vezető úton 2011. augusztusában szentelték fel azt a 15 stációból álló keresztutat, amelyet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Dunai Nemzetközi Alkotóköre művészei, fafaragói készítettek.  A stációk oszlopai Mária óvó, az országot védő kezeit ábrázolják, s egyben az imára kulcsolt kéz szimbólumai is. A vasvári keresztút 15 stációból áll: nemzetközi összefogással öt ország tizennyolc fafaragója munkájaként készült.

Az alkotások jelenleg nem láthatók a szentkúti úton, mivel többségük nagyon rossz állapotban volt. Daruval szállították el Sejber Mihály művésztanárhoz, hogy rengeteg kétkezi munka után száradjanak és szépüljenek. A négy-öt mázsás tölgy tömbök zárt térben vannak.

–        Sajnos három  stáció annyira tönkrement a szentkúti nedvességtől, esőtől és attól, hogy nem tudtak a tölgyek rendesen kiszáradni, hogy azok „megpudvásodtak”, már használhatatlanná váltak. A többi sincs túl jó állapotban, vannak olyan stációk, amelyekről készítésükkor a szijácsot nem szedték le megfelelően, ezt most kell megtenni.  Az is látszik, hogy nyersek voltak ezek a fák, s nagyon nehezen száradnak. A stációk a Szentkúton korábban szinte alig kaptak napot, ha jött egy nagy esőzés, a víz nem tudott kiszáradni a fából – mondta Sejber Mihály Góré-dombi otthonának műhelyében, majd hozzáfűzte: – Meglátszik, mely stációkat készítette Csoma Gergely szobrász és melyeket fafaragók – majd megmutatja az igényes művészi munkával készített domborműveket.

–        Az önkormányzat megvásárolta a kártevők elleni, 50 liter impregnáló anyagot, az erdészet pedig felajánlotta a szükséges rönköket. Külön érdekesség, hogy a rumi erdőn Vasvárra vezető, egykori búcsújáró út mentéről fognak ezek származni. Orbán Lajos igazgató és Szalay Bence műszaki vezető erdészekkel már voltunk is a helyszínen – zárja gondolatait alpolgármesterünk.

Most tehát száradás után lehet impregnálni, a hiányokat pótolni és eső ellen lekezelni a régieket és elkészíteni az újakat, hogy idővel visszakerülhessenek eredeti helyükre.

Széchenyi2020