2015.07.06. Tanévzáró ünnepség

A Himnusz közös éneklése és a köszöntés után az igazgatónő a következőkkel kezdte az ünnepséget: „Elérkezett a nap, amikor kezetekbe kapjátok bizonyítványotokat és sokan örömmel, néhányan szomorkodva nézitek az eredményeket. Egy éves munka betűkkel kifejezett értékelését látjátok a dokumentumban.
Az eddigi napokban Ti jelentettek tanáraitoknak az óra elején, most átveszem a feladatot és mint a hetes, most én jelentek Nektek. Nagyon röviden értékelem a tanévet.
Elvégeztük azokat a feladatokat, amit célul tűztünk kis magunknak. Voltak vidám és szomorú pillanataink, voltak ragyogó sikereink és néha kudarcaink is. …A tanév során számos jól sikerült programon vehettünk részt. Hagyományos programjaink és ünnepeink idén is sikeresek voltak. Ökoparkot avattunk, regionális találkozót szerveztünk.  Pályázatainknak köszönhetően Zalaszabarban tölthetett 28 tanuló egy hetet. A „Határtalanul” program segítségével pedig a Vajdaságban voltak a 7. osztályos diákjaink.
A tanév során több alkalommal vettünk részt más iskolák diákjaival való megmérettetésen. Helyezéseinkről a helyi és a megyei sajtóban adtunk tájékoztatást, illetve iskolánk honlapján tájékozódhatnak az eredményekről. A csapatsportokban területi szinten minden korosztályban a vasvári iskolások nyertek. A Diákolimpia megyei döntőjébe is bejutottak diákjaink, ahol helyt is álltak. Számítástechnikai versenyek megyei fordulójáról szinte minden esetben továbbjutottak tanulóink az országos megmérettetésre, ahol szintén büszkék lehettünk eredményeikre.
Tanulmányi versenyeken is részt vettek diákjaink, s a legkiemelkedőbbek eljutottak az országos szintig.”
Hallhattunk az igazgatónőtől az országos kompetenciamérések idei évben megjelent (tavalyi adatok) eredményeiről. Kiemelte, hogy 3 diák is a 7. szinten teljesített – ami nagyon ritka – és nincsenek szint alatt teljesítő tanulók. „Persze javítani valónk van.” – folytatta, majd „Az idei tanévtől emellett idegen nyelvi kompetenciamérésen is részt vettek a 6. és 8. évfolyamosok. Azt már tudjuk, hogy 100 %-ot is teljesített diákunk és a 90 % felett is 7 fő (a mérésben résztvevő gyerekek 10 %-a). … Köszönöm a gyerekek hozzáállását, kollégáim munkáját, akik kötelező óráikon túl segítették a rászorulókat, vagy azon munkálkodtak, hogy a tehetséges tanulók megkapják azt a többletet, ami segíti kibontakozásukat. Köszönöm kedves szülők, nagyszülők, az Önök segítségét is.” – hangzott el.
Külön szólt az elsősökhöz és a legnagyobbakhoz, majd néhány adatot hallhattunk: „A 2014/2015-ös tanévben 17 osztályunkban 331 tanulónk volt. 6 délutáni tanórás csoportot működtettünk.331 tanulóból sikeresen zárta az évet 330. Az iskola legeredményesebb tanulói az alsó tagozaton: 2.a, felső tagozaton a 7.b osztályosok. Ők érték el a legjobb tanulmányi átlagot. Nagyon szép eredményeket értek el a Némethné Auer Valéria által irányított alsóújlaki tagintézmény tanulói is. Az idei tanévben alapos és pontos munka jutalmaként ma 11tanulónk vehet át jeles és 46 tanulónk pedig kitűnő bizonyítványt. Tantárgyi kitűnő 2 diák lett.” Ezt követően Sejberné Szabó Marianna igazgatónő átadta a kitűnőknek járó okleveleket és jutalomkönyveket a következő tanulóknak.
1.aBognár Kincső, Frigy Marcell,  Orbán Vanessza, Szalai Benedek
1.bKanizsai Olívia, Tavasz Panna, Szabó Réka, Schermann Luca, Vinkelbauer Ákos
2.aBaranyai Máté, Szekeres-Catomio Emma, Varga Virág
2.bKiss Rebeka, Purgai Zsolt, Soós Evelin, Szalai Panka Tőke Anna
3.aBoromisza Anita, Wessely Bálint
3.bGerencsér Luca, Forrai Luca, Szatmári Emese, Török Kiara
4.aJakab Diána, Márton Sára, Tánczos Kornélia, Tóth Gabriella
4.bKoppán Alexa, Végh Franciska
5.aHorváth Lili, Gerencsér Orsolya
5.bKáldi Léna, Szatmári Soma,
6.a-
6.bDienes Ádám, Tóth Andor
7.a-
7.bKrisztánovics Adrien, Magyar Éva, Szatmári Örsi, Varga Ádám
8.aPónácz Petra
8.bVincze Dorina, Végh Elizabet
Kovács Milánnak és Frigy Bencének is gratulált, mint tantárgyi kitűnőknek. Elmondta, hogy 53 tantárgyi dicséret született a tanévben és van, aki 4 tantárgyból is kapott. Az énekkar Szalainé Kiss Viktória irányításával két kánonnal köszöntötte a szép eredményt elérő tanulókat, majd az igazgatónő átadta a tantestületi dicséretet Magyar Évának, Szatmári Örsinek és Dienes Ádámnak kiemelkedő tanulmányi eredményéért, tanulmányi versenyeken elért kimagasló helyezéséért és példamutató magatartásáért. Vince Flóra a sport különböző területein elért kimagasló eredményéért és példamutató magatartásáért vehetett át nevelőtestületi dicséretet, Tóth Andor példamutató közösségi munkájáért, kiemelkedő kulturális, művészeti tevékenységéért és a rendezvényeken való aktív részvételéért részesült nevelőtestületi dicséretben.
Az idei év legeredményesebb tanulója, Siposné Káldy Gyöngyi tanítványa, Ambrus Márk lett, aki példamutató közösségi munkájáért, a rendezvényeken való aktív részvételéért és a tanulmányi versenyen elért kimagasló eredményéért részesült nevelőtestületi dicséretben.
A jogelőd iskola egykori igazgatója Zöld Gáborné és férje Zöld Gábor tiszteletére alapított leányuk Rásóné Zöld Gabriella egy díjat, melyet minden év végén az a diák kap meg, aki a természet, a környezet védelmének érdekében tevékenykedik akár szakköri munkával, akár a tantárgyi hozzáállásával. A „Zöld-díjat  idén Szökrön Krisztina érdemelte ki.
Két diák vehette át példamutató magatartásáért és példás szorgalmáért az igazgatónőtől a Díszoklevelet. Pónácz Petra és Vincze Dorina a 8 évben mindig kitűnő bizonyítványt vihetett haza. Nekik Laczó Zoltánné a Vasvári Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke is gratulált és emlékplakettet adott át. Elmondta, hogy az idei évtől nem könyvtutalványt osztanak ki a legeredményesebb tanulók között, hanem szeptember egy tanítási napján jutalomkiránduláson vehetnek részt ezek a tanulók.
Jakabné Varga Ildikó diákönkormányzatot segítő tanár átadta az okleveket és jutalomkönyveket a diákönkormányzat munkájában való aktív közreműködésért Barbalics Boglárkának, Pónácz Petrának és Szökrön Krisztinának.
Sejberné Szabó Mariann igazgatónő megköszönte a szülők részéről kapott önzetlen segítséget, szervező munkát, együttgondolkodást, -munkálkodást, és külön megköszönte azon 8. osztályos diákok szüleinek a tevékenységét, akik az átlagon felül segítették, támogatták az iskola munkáját, programjait. Pónáczné Horváth Andreának, Kunfalvi Anitának és Keresztesné Varga Nikolettának egy-egy virágcsokorral kívánt további aktív életet, benne sok sikerrel és boldogsággal.
Török Ildikó tanító, fejlesztő pedagógus kolléga búcsúzott iskolánktól, de nemcsak a nyárra, hanem egy életre. „A fővárosi pályakezdés 3 évétől eltekintve a vasvári iskola nevelője volt. Kiemelt figyelmet fordított a sajátos nevelési igényű tanulókra, segítette őket úgy a tanulásban, mint a mindennapos problémáik megoldásában. A tehetségesebb gyerekeket vetélkedőkre készítette. Pályázataink megvalósításának egyik legaktívabb résztvevője volt. Alsó tagozatos oktató-nevelő munkája mellett rendszeresen részt vett az egész iskolát érintő szabadidős programokon.
Gyermekközpontúság, innováció, példaértékű igényesség jellemzi szakmai munkáját. Osztályfőnökként, szakköri csoportvezetőként is lelkesen, odaadóan végezte feladatait. A kompetenciaalapú oktatási módszerek kipróbálásában elsőként vett részt, amit azóta is lelkesen alkalmazott munkája során. Fő célja a tanítás során: tanítványaival megszerettetni a tanulást.
Folyamatos önfejlesztésének köszönhetően mesterpedagógus besorolásban szaktanácsadói munkát is ellát. Önszorgalomból elvégezte a fejlesztő pedagógia szakot is, ahogy sok más akkreditált továbbképzést is a pedagógia különböző területein.
Sok évig óta táboroztatta diákjainkat. Idei évben koordinálta a TE IS programot, s szervezett számos sporttevékenységet a diákokkal.
Kedves Ildikó! Sajnáljuk, hogy itt hagysz bennünket, de megértjük. Sok sikert, boldogságot, jó egészséget kívánok Neked a budapesti életedhez!” –búcsúzott az igazgatónő és Szalai Benedek 1.a osztályos tanuló egy szál virággal. A pedagógust búcsúztatták a szülők is Keresztesné Varga Nikoletta és Pölöskei-Nagy Zsuzsanna személyében.
Branduardi: Legyetek jók című dalával búcsúztak az énekkarosok a tanévtől, s az igazgató a Szózat előtt bezárta a 2014-2015. tanév szorgalmi idejét.
Széchenyi2020 Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi2020