Mozart Requiemje csendült fel a plébániatemplomban a Zalaegerszegi Vegyeskar, a szombathelyi Szent Márton Kórus és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar valamint Megyimorecz Ildikó szoprán, Fürjes Anna mezoszoprán, Pálmai Árpád tenor és Mányoki-Kántor Bence basszus szólisták közreműködésével. A művet Horváth Imre karnagy vezényelte, telt ház előtt.
A Requiem nem más, mint a belső megtisztulás hihetetlen szép zenéje. A Requiem – gyászmise – azt mutatja be a zene nyelvén, hogy hogyan gondolkodunk azokról, akik már eltávoztak. Mozart 1791-ben, 35 évesen halt meg, élete utolsó szakaszában a Varázsfuvolán dolgozott, ekkor kereste meg egy titokzatos idegen, akiről azóta már tudni, hogy egy gróf volt, hogy felesége eljövendő temetésére gondolva megrendelje tőle a Requiemet. Mozart ekkor már beteg volt, és utolsó művét nem is tudta befejezni, ezt egy másik fiatal zeneszerző, Franz Xaver Süssmayr tette meg helyette.
„Vajon írt volna Mozart ilyen zenét, ha tudta volna, hogy halála után egy nappal belökik a tömegsírba és leöntik mésszel?” – tette fel a költői kérdést Horváth Imre karnagy a koncert elején mondott bevezetőjében. Hozzátette: Mozart ekkorra már felnőtt, nem volt többé csodagyerek, nincstelen volt. A Requiem úgy indul, mint egy ima, a visszafogott gyász hangjai ezek, majd a zene egyre teltebbé válik, és az egész mű olyanná válik, mint egy dráma, mintha színpadon játszanának a színészek. A latin szövegre írt zene szoprán, alt, tenor és basszus hangon egyszerre szólal meg, ezzel pedig Mozart jelképesen a világmindenséggel énekeltette el gyászmiséjét. A rövid bevezető után kezdődött a hangverseny. A karmester és a közreműködők olyan elementáris erővel közvetítették a zeneszerző életének utolsó művét, hogy már az első percektől megrendítő hatással volt a zene minden jelenlévőre és a csaknem egy órás hangverseny alatt mindez el nem múló érzés maradt. Valószínűleg a zeneművet a műélvezet mellett többen könnyekre fakadva hallgathatták. Mindez a mozarti zenemű, az énekkarok és a zenekar mellett a karnagynak volt köszönhető. Horváth Imre minden egyes tétel előtt rövid bevezetőt mondott, a zenemű latin szövegének magyar fordításával, ráhangolva a tételekre a hallgatóságot. Mindjárt az elején egyik, a közelmúltban elhunyt kórustársukra emlékezett a bevezető elmondása közben, könnyeivel küszködve. Ez a „felütés”, folytatva az életről-halálról szóló Rekviem első tételével, érzelmileg bizonyosan nem hagyott senkit érintetlenül. Jó volt, hogy a karnagy végigvezette a hallgatóságot Mozart művén, mint egy idegenvezető, minden egyes tétel előtt néhány szót mondva, aztán teljesen visszamerülve a zene áradatába. Segített megérteni, segített megszeretni a művet. Az élmény újra élhető december 14-én a Bartók teremben, Szombathelyen. A szervezők pedig, látva a teltházas érdeklődést a kórusok és a filharmonikusok koncertje iránt, már tervezik újabb hangversenyek meghívását a koncertek számára akusztikusan ideális helyszínnek bizonyuló templomba.
A karnagy, Horváth Imre a Nagy Gáspár Művelődési Központ közösségi oldalán a koncertet követő napon a következőket tartotta fontosnak leírni, így bizonyosan nem csak a közönségnek, hanem az előadóknak is különleges élmény volt a vasvári novemberi vasárnap délután:
„Tele lett a vasvári templom! Gyönyörű élmény volt itt előadni Mozart Requiemjét. A hosszan tartó taps mindnyájunk számára örömet adott, jelentett.
Az egész évi befektetett munka, a próbák, a szorgalmas készülődés meghozta eredményét, a hangverseny sikerét. A tételek latin szövegének fordítását ismertetve, értő közönség előtt szólalt meg Mozart gyászmiséje. Hálás volt a közönség! Lélekkel, kimagasló figyelemmel, odaadással muzsikáló hangszeres művészek, s a két kórus kifejező, érzékeny, zenei finomságokra, zenei hangsúlyokra, deklamációra, a latin szöveg szép kiejtésére is figyelő énekkari szólamok, megteremtették, életre keltették Mozart hangjait, zenei útravalóját, kottába rejtett mondanivalóját, üzenetét: Az élők és a holtjaink iránti mélységes szeretet vágyát, örök fontosságát, igazságát! A csodálatosan, teljes szívvel átélten éneklő szólisták, megkoronázták hangjukkal e gyönyörű mű lírai tételeinek hangulatát, megszólaltatását. Ünnep volt számomra ily énekesek, kórustagok, zenészek, muzsikusok, s a hallgatóság előtt állni, vezényelni! Átadni, amit a partitúrából kiolvasva, tanulva megkaptam Mozart hangjaiból, e szeretettől áradó muzsika léleképítő, átformáló, s az élethez boldogságot hozó, adó erejéből. Nagy köszönet Gergye Rezső igazgató úrnak, aki a vasváriakat, s a környékről érkezőket becsábította e meghitt, szellemi, zenei előadásra, hangversenyre. Innen már csak folytatni kell, s a komolyzene, még a Requiem, egy gyászmise is, a széles közönség örömét jelentheti! Hadd teljenek meg a hangversenyek, koncerttermek, a komolyzenét megszerető, érte rajongó közönséggel, s lehessen újabb ünnep számunkra, szereplőknek és hallgatóságnak, a befogadó közönségünknek örömére! Köszönöm minden résztvevő közreműködést, segítségét!”
