E címmel tartott előadást a helyi Iván Henrietta, aki Dél-Koreából ősszel költözött haza szeretett szűkebb hazájába, Vasvárra. A tűzoltóság által szervezett rendezvényt a Nagy Gáspár Kulturális Központ színháztermében tartották, ahol Heni érzelmektől sem mentes előadásában egy merőben más kultúrába, tradíciókba, szokásrendszerbe és felfogásmódba engedett bepillantást vetített előadásával.
A tűzoltók által szervezett előadássorozat immár hetedik állomásán Bozzai Lajos egyesületi elnök köszöntötte a megjelenteket. Rövid önéletrajzzal bemutatta a sokak számára ismert és szeretett előadót. Iván Henrietta az ELTE magyar-olasz szakán végzett, utána idegenvezetést tanult. Hat idegen nyelven beszél, sok időt töltött Olaszországban, Finnországban, egy évtizedet pedig Dél-Koreában.
Heni elszorult torokkal, meghatottsággal a hangjában mondott köszönetet Vasvárnak és a helyi embereknek, akik mindig biztos pontot jelentettet számára, s a szeretetüknek köszönhetően hazajött, annak ellenére, hogy úgy ment ki a távol-keleti országba: talán ott éli le az életét.
-Ősz óta újra itthon vagyok, leülepedett benne sok minden: mi az, ami jó volt kint, s mi okozott nehézséget. Nagyon sok pozitívummal járt ez a tíz év. Más gondolkodásmódot kaptam, tulajdonképpen egy elemző táborként is felfoghattam a kint létemet. Ez által még jobban tudtam értékeli azt, amit itthon hagytam – kezdte vetítéssel egybekötött előadását.
— Dél-Korea olyan gyorsan változik, hogy lehetetlen követni. Már februárban is más volt, mint korábban. Szédületes fejlődésen megy keresztül. Szimbolikus kapun jutunk az országba, amely az 1930-as években a kínai császártól a hajnali nyugalom országa nevet kapta. Valóban, Dél-Korea hajnalban adja ki a legszebb arcát. Egy-egy álmatlan éjszakán személyesen is megtapasztaltam, hogy csak három és öt óra között van csend és nyugalom. Sokan úgy gondolják, hogy keleten mindenki meditál, de az igazság az, hogy Koreánál idegesebb országot alig lehet találni. Amikor én kimentem, egy évtizeddel ezelőtt nem nagyon lehetett tudni semmit erről az országról, amelynek a másik neve: elzárt királyság. A nagy Kína szomszédjaként nehéz volt megtartaniuk identitásukat. A 19. században kezdték meg kinyitni a kapuikat, a túlélés záloga ugyanis az elzárkózás volt. Ők nagyon büszkék arra, hogy nem keveredtek senkivel, külön fajként gondolnak önmagukra. A televíziós sorozatoknak – így A korona hercegének, vagy A palota ékkövének – nagyon nagy szerepük volt abban, hogy a külvilág embere egyre többet tudott meg erről az országról. Emellett nyilván a mamutvállalatok- LG, Hyundai, Samsung – is hozzájárult a megismeréséhez, s a „Gangnam style” nagysikerű dal is vitte az ország hírnevét.
Iván Henrietta kitért Dél-Korea bemutatására, amelynek 5000 éves múltja van, s mongol, sámánizmust gyakorló törzsek alapították.
-Dél-Koreát Ázsia Svájcának is hívják, amely alig nagyobb, mint Magyarország, mégis 50 millióan élnek itt, lakóik 83 százaléka városban. Szöulban laknak a legtöbben, a hegyvidékes ország területének csupán 20%-a művelhető. Japánnal ellentétben itt nincs földrengés, négy évszaka van. Sok rizst és tengeri herkentyűt fogyasztanak, valamint népszerű a vad ginseng. A véres, tűzszünettel véget érő koreai háború után a legszegényebb országok egyike volt. Még a férjem is éhezett. Megtapasztalták, milyen az, amikor nincs ennivaló, míg ma a 10 leggazdagabb ország között vannak a világon. Ezzel a fejlődéssel egy társadalom nem tud lépést tartani. Az emberek iszonyatos elszántsággal dolgoznak, nem érdekli őket, hogyha személyesen tönkremennek, csak a gyerekeknek jó legyen. Igazi húzó ágazat a hajógyártás, az autóipar, az elektronika. Az emberek nagyon büszkék, nemzeti öntudatuk erős, szenvedélyesek, tabuk határozzák meg mindennapjaikat. Ezen kötöttségek agressziót eredményeznek, s emiatt a japánok le is nézik a koreaiakat. Véleményük szerint a koreaiak nem tudnak uralkodni magukon, indulataikat nehezen kezelik.
Iván Henrietta érdekes előadásában a koreai és a magyar történelem párhuzamait is felállította, emellett meglátása szerint a hangok képzésében is vannak hasonlóságok annak ellenére, hogy a magyar agglitunáló nyelv, míg a koreaiak képi gondolkodással alkotnak szavakat. Mint mondta: a Hangul, a világ legegyszerűbb ábécéje. Fél óra alatt bárkit meg tud tanítani koreaiul olvasni.
-Közlekedésük hihetetlenek fejlett, nyolc-tíz sávos autópályák hálózzák be az országot. Könnyű használni a fejlett metrót, míg az incheoni repteret a világ legjobb repterének választották többször is. Nagy pozitívum, hogy gördülékeny az ügyintézés, pillanatok alatt elintézhetők a hivatalos ügyek. Az emberek nem panaszkodnak, fizikailag is nagyon erősek. Rendkívül biztonságos országról van szó, annak ellenére jelentem ki ezt, hogy engem már egyszer megtámadtak. Emellett érdemes megemlíteni, hogy különleges a filmművészetük is. Mindenki lakásba lépés előtt leveszi a cipőjét. Padlófűtés van a házakban, bár a lakberendezésben jelenleg is tapasztalható egy váltás, amely a tárgyak feljebb helyezésében nyilvánul meg. De vannak természetesen negatívumok is. Ilyen a pénz imádata. Ehhez mérik az emberi értéket is. Ha valakinek például nincs Gucci táskája, az nem ember. Gyakran előfordul, hogy valakinek az autója szebb, mint a lakása, mert a járművét többen látják, mint az otthonát. Régi épületek nincsenek, mert azok fából épültek, s elpusztultak. Ebben az országban el kell hordani egy hegyet, hogyha építeni szeretnének egy új területre. A dél-koreaiak nem kötődnek dolgokhoz, tárgyakhoz. Ételeik táplálóak és nagyon finomak. Az emberek az állandó stressz miatt rengeteg alkoholt fogyasztanak. Szinte nem lehet kikerülni a részeg embereket. Dél-Korea valóban a hajnali nyugalom országa, mert akkorra már hazamennek az utcán ordítozó részeg emberek. Az állandó társadalmi nyomásra az itt élők egészsége rámegy. Az agressziónak számos formáját láttam. Szerencsém volt, mert jó családnál lakhattam, anyósomék, apósomék nem bántottak. De volt olyan üzbég, akit az anyósa agyonvert. Volt, hogy a férjem véres fejjel jött haza, mert a tanára megverte. Majd a tanár térden állva könyörgött éjjel az ajtónk előtt, hogy ne szóljunk erről senkinek, ne tegyük tönkre az életét. Dél-Koreában nincs szociális háló, fizetős az óvoda, az iskolai költségekre egy ember fizetése is rámegy, rámehet. Az egyetem pedig iszonyatosan drága. Nincs nyugdíj, munkanélküli segély. Az emberek nem mutathatják ki az érzelmeiket egymásnak. Egy családi összejövetelen a nagypapa előtt például megsimogattam a férjem vállát, s kiderült: ez tabu. Nem lehet kilógni. Nem tolerálják, ha valaki más. Ennek ellenére elterjedtek a plasztikai műtéteknek. Pici gyerekeket akár 10 évesen is műtenek a szemük környékén, vagy az orrnyergét alakítják ki, ugyanis ez nekik nincsen – ismerteti. – Jobb, hogy nem tanultam meg a nyelvet, ugyanis akkor igazán bele kellett volna olvadnom a tabuk világába. Így a férjemet a nevén sem szólíthattam volna, ugyanis ott címeken – sportvezető elvtárs, tanár úr – szólnak egymáshoz.
Őszintén beszélt mélypontjáról, amikor úgy érezte: nincs tovább. Kapott egy jezsuita atyától egy 14 pontos írást, amelyet a missziósoknak írt. Ez a missziós Seba atyát is tanította. Az írások magukba foglalták: hogyan kell egy idegen kultúrához alkalmazkodni. Ilyen például: Ne kritizálj! Kerüld az összehasonlítást! Inkább hallgass, mint kérdezz! Légy kész tanulni!, vagy éppen Fogadd el, hogy idegen vagy, örökre! Ezt követően más módon közelített az emberekhez, felhívta a figyelmet egyebek mellett arra, hogy mennyire jók az ételeik. A fiatalok nem tudnak főzni, bátorította az időseket, hogy adják át tudásukat.
-Nagyon nehéz volt látni, mennyire lenézik azokat az embereket, akik kétkezi munkából élnek. Például a biztonsági őrt szolgának tartják, volt, hogy kiabáltak vele. Tudtam, hogy nem fogok beilleszkedni, tudtam, hogy ilyen környezetben nem lehet családot vállalni. Nagy törés volt a két évvel ezelőtti szörnyű szöuli kompkatasztrófa, amelyben több száz gyermek halt meg. Az állam nem tett semmit, hogy megmentsék őket. Valószínűleg biztosítási csalás állt a „baleset” hátterében – jegyezte meg. – Nagyon furcsa helyzetek alakultak ki a tabuk miatt egy családi ünnepségen is. A férjem például nem szólhatott a fiatalabb unokatestvéreihez, csak bölcs tanácsokkal láthatta el őket, ha az unokatestvérek kérdeztek tőle – emlékezett. – Itthon ugyan szerényebbek az életkörülmények, de tiszta a levegő, az étel és vannak emberi kapcsolatok – állapította meg.
Majd a vallásokról szólt.
– A dél-koreaiak 47 százaléka nem hívő, 23 százalék buddhista, 18 százalék protestáns, 11 százalék katolikus. Az országban a zen buddhizmus honosodott meg. A templomok a hegyekben találhatók. Látványos a Buddha születésnapjára rendezett lámpafesztivál Szöulban. A keresztényég megjelenése egy koreai diplomatának köszönhető, aki e vallást Kínából hozta át. 1835-ban érkeztek az első papok, míg 1846-ban 8000 katolikust öltek meg. Mára már szimbolikus vallási helyszín a vörös téglás Mjondong katedrális, ahol a pápa is itt járt. Az egyik ünnepen a katolikus templomban láttam, amikor áldozati asztalt készítnek, amelyre disznófejet helyeznek el.
Iván Henrietta emellett még számos érdekességgel tájékoztatta a vasváriakat előadásában, amely egy koreai teakóstolóval zárult.
Simon-Németh Adél
