2011.10.11. Túráról túrára, avagy a Vasvári Természetjáró Sportegyesület mindennapjai

A Vasvári Városi Sport Egyesületből – ahol szakosztályként működtek  – 2010. április 15 -vel váltak ki a természetjárók, és alakultak önálló sportegyesületté. A VVSE keretében 1968-tól működött a szakosztály – Varga Jenő vezetésével, aki a jelenlegi egyesületben is elnökségi tag -, a jelenlegi elnök Kiss Gábor, aki fiatalos lendülettel vette át a stafétát.

Gábort a sportszerető vasvári olvasóknak nem kell különösebben bemutatni. Sportolói múltjára visszatekintve a DSK (Diák Sport Kör) tagjaként focizott, itt lettek megyei bajnokok, sok-sok kupa és érem tulajdonosai.  Innek került 13 évesen a Vasvári VSE-be, ahol a korosztályokat végigjárva, végig az egyesület színeiben, 2009-ig rúgta a labdát. A vasvári labdarúgásban végzett munkájáért megkapta a VVSE által alapított az „Év sportolója 2002” kitüntető oklevelet labdarúgás sportágban, majd az „Év természetjárója 2008” kitüntető oklevélben részesítette az egyesület. A túrázással baráti társaságban ismerkedett meg, főként a környező országok magashegységeit járták.  Megtetszett neki a túrák hangulata, a természet. 2008-ban egy ismerőse mutatott neki egy túratervet, amit szemlélve úgy döntött, hogy belép a VVSE túra szakosztályába. Már a kezdetektől aktívan részt vett a munkában, főként a szervezési feladatokban.

Gábor egyébként szakképzett túravezető – a tavalyi évben tették le a vizsgát Takács Judittal együtt – valamint a Magyar Természetjáró Szövetség ezüstjelvényes túrázója (itt az egyes fokozatokat-   bronz-ezüst-arany – a megtett túrák és kilométerek függvényében adják.)

Visszatérve a Vasvári Természetjáró Sportegyesülethez, arról kérdeztem, hogyan és miért alakultak önálló egyesületté, mik voltak ennek az előnyei:

 

„A Magyar Természetjáró Szövetség szervezett egy képzést, és ezen – már gyakorlott túrázóként – vettem részt, ahol megerősítették bennem azt a gondolatot, hogy önálló egyesületként sokkal több előnyt tudunk élvezni, mint szakosztályként. Gondolok itt a pályázatokon való részvételre, a támogatók megnyerésére és egyéb jogosultságokra. Az elhatározást tett követte, és 2009. december 18 -án megtartottuk alakuló közgyűlésünket. Akkor 25 fővel alakultunk meg, a jelenlegi tagság 115 fős. A túráinkon változó intenzitással vesznek részt a tagjaink, ahogy erre időt tudnak fordítani.”

 

Milyen elgondolás, tervek alapján vesztek részt az egyes túrákon? Milyen gyakran túráztok?

 

„Éves túraterv alapján – nyár kivételével – majdnem minden hétvégén túráink vannak. Ezek országosan meghirdetett rendezvények, a Teljesítménytúrázók Társasága szervezésében. A TTT éves naptárt ad ki, és mi ehhez igazítjuk a saját programjainkat.

Vannak saját szervezésű rendezvényeink: az egyik a május 1-i Nagy Gáspár Emléktúra, a másik pedig a szeptember második hétvégéjén lévő Hegyhát Túra.

Jelentős események az egyesület életében az éves táborok. Ezek közül egy tavasszal, egy pedig nyáron van (tavaly Pécsen és környékén, illetve nyáron Hollókőn, az idei évben pedig Döbröntén és Szanazugban – a Fekete és a Fehér Körösök összefolyásánál, a Nádas Kempingben).

Nagyobb érdeklődésre számot tartó túráink a Somló-hegyi éjszakai túra, a Kőszegi-hegységben megrendezett Kubát Hugó emléktúra, az év első túrái között lévő, sajátos hangulatú kincsesbányai téli túra, a tavaszi Tihanyi Gejzírit teljesítmény túra, a bázakerettyei túra, az őszi gyenesdiási túra.

Tagjaink harcba szállnak az Észak-Dunántúli Természetbarát Szövetség által kiírt Kupáért is, amit a kiírt túrák teljesítéséért lehet megszerezni.

A sportegyesület főként olyan teljesítménytúrák közül válogat, melyeket egy nap alatt lehet teljesíteni, de persze ez alól is vannak kivételek, például a fent említett táborok. Túráinkat főként 6 megyébe szervezzük: Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, de több alkalommal is túráztunk Pest megyében, és Baranyában is. (Budai-hg, Mecsek)”

 

Milyen egyéb feladataitok vannak a túraszervezéseken kívül?

 

„A programszervezés mellett a tevékenységünk kiterjed a Vasvár és térségében, a Vasi-Hegyháton kezdeményezésünkre létrehozott mintegy 180 km hosszúságú turistaútvonal karbantartására is. Lehetőséget biztosítunk a természetjárás rendszeres gyakorlására, megfelelő keretek között, és fontosnak tartjuk a természet, a haza és más országok, tájegységek és az ott élő népek megismerését a túrák kapcsán, valamint a természet és környezetvédelmet.

Saját belső hírlevelünk van. Ezt havonta adjuk ki tagjainknak, amin tájékozódhatnak az aktuális túráinkról.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy 2011 nyarától közhasznú egyesületként működünk!”

 

Mondanál pár szót az idei Hegyhát Teljesítménytúráról? Hogy sikerült a lebonyolítás, milyen volt az érdeklődés?

 

” Az idei évben 28. alkalommal került megrendezésre a Hegyhát túra 50 km-es szakasza, 20. alkalommal a 30 km-es szakasz, kielencedszer a 20 km-es szakasz, harmadszor a 10 km-es szakasz. Összesen 172 fő vett részt túráinkon. Az ország különböző pontjairól érkeztek turisták, legmesszebbről érkező induló Gyuláról jött, de sokan érkeztek Budapestről, Székesfehérvárról, Dunaújvárosból is. A legnépesebb csoport 26 fős volt, ők Püspökmolnáriból érkeztek az általános iskolából. A legnépesebb család 5 fős, a legfiatalabb induló 2 éves volt, igaz ő a táv egy részét alva teljesítette. Legidősebb induló Horváth Jani bácsi volt 78 évesen teljesítette a 10 km-es távot. Legidősebb hölgy túrázó pedig 1925-ben született. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen egy nagyon jó időben túrázhattak a résztvevők a Vasi-Hegyháton, ellenőrzőpontokon kaptak csokit, cukrot, almát, sajtos pogácsát, célban pedig zsíros kenyeret, teát. Nagyon sokan éltek a lehetőséggel, hogy túra után lazíthattak a Szentkút Fürdő medencéiben. Sokan úgy búcsúztak, hogy jövőre is Vasvárra jönnek túrázni, pedig ezen a hétvégén rengeteg túralehetőség volt a közeli városokban is.”

 

Milyen korosztályok vannak tagjaitok között, kik azok, akik szívesen járják a természetet?

 

„A sportegyesület tagjai sorában tudhatja a 6-87 éves korig mindazokat, akik szeretik a természetet, s szabadidejüket szívesen áldozzák arra, hogy hazánk és a környező országok tájait végigbarangolják, egészségi állapotukat a rendszeres mozgással fenntartsák.

Sportegyesületünkben van egy fő ezüstjelvényes túravezető, és három fő bronzjelvényes túravezető. Sajnos a fiatalok létszámaránya nem túl nagy, jó lenne, ha ebből a korosztályból is többen szeretnék meg a természetjárást! De nyitottak vagyunk, szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!”

 

Végezetül álljon itt pár adat a Vasvári Természetjáró Sportegyesületről:

 

A sportegyesület létszáma a 2010-es évben 89 fő volt, (2011-ben jelenleg 115 fő) ebből 61 felnőtt, 13 nyugdíjas, és 15 diák. A 2010-es évben 41 túrán vettek részt.

2009-ben a túráikon 491 fővel voltak tagjaik, a 2010-es évben a gyaloglók létszáma 423 fő plusz 50 vendég volt. A megtett kilométerek száma a 2009. évi 7756 km-rel szemben 2010-ben 7636 kilométer volt. Ezeket az adatokat a 61 túrajelentés igazolja.

                                                D.B.

Széchenyi2020 Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi2020