Cigánytábor, zötykölõdõ szekér, égbe kapaszkodó, fehérre meszelt törzsű fák, az ódon utcán anyóka söpröget. Úgy, ahogyan ez szokás volt a hajdani békebeli Magyarországon.
Mert az idõ megállt odaát. Innen nézvést, az óhazából szemlélve pedig úgy tűnhet, miután kipihente magát Idõ uraság, tovább is ballagott. Vissza a múltba, jó 70-100 évet, magára hagyván egykor szeretett gyermekeit.
Mi végre is vagyunk a világon? Utazóban, átutazóban, határok átrajzolása közepette, európaiságot emlegetvén… Mert nagyon is látható kezek eltörölni készülnek ezt a virtuálisan elénk tárt, de nagyon is élõ, valós világot. Ami nem sikerült soha egyetlen hódítónak: tatárnak, töröknek, újkori hordáknak, a Ceausescu-éra falurombolóinak sem, az úgy tűnik, most bevégeztetik. Mielõtt megtörténne e visszafordíthatatlan gyalázat, az élõk még egyszer belenéznek a fényképezõgép lencséjébe, itt hagyván a jövendõbeli holdbéli krátertenger
helyén ma még élõ nagyon is kézzelfogható világ képi lenyomatait. Mert illúziónk ne legyen! Amint az esõerdõk indiánjai is eltűntek esõerdeikkel együtt, a multinacionális cégek profitéhségét követõen, a globális õrület e tájat sem kíméli. Amint a nyolcvanas években a zömében magyar falvak felszámolását sem sikerült megállítani – a falvak népét végül embertelen panelbörtönökbe kényszerítették -, manapság e paneltenger kockaházainak ajtai-ban esténként kóbor medvék kukáznak – minõ paradoxon! Most egy másfajta barbárság ismét ott csörtet a kertek alatt, fennen hirdetve a globalizáció jelszavait. Sõt, már arra is rest, hogy véka alá rejtse mindent eltörlõ szándékát. Csak az arany számít, amit megkaparintani készül most egy román-kanadai konzorcium. Már nem Klondájk-völgyérõl szól a történet, nem Jack London írja azokat, hanem a valós jelen. Az arany. Igen ez a „bűne” Verespataknak és népének. Mert Benkõ Sándor Fekete-Körös mentén készült fotóit nézvést ez jut eszünkbe önkéntelenül is.
Mert errõl van szó, nem másról. S ehhez a barbársághoz – bárcsak tévednék – az ottani politikai „elit” segédkezet nyújt, vagy legalábbis behunyja szemét. Hisz minden legális, az engedélyek, minden valós. a szándék, a politikai
összefonódás, a pénzmosás, ahogyan az a nemzetközi forgatókönyvekben meg van írva. S valós, nagyon is valós nemzetközi cég akar ciános bányaművelést indítani. Hát megveszlek kilóra, s szedd a sátorfádat szász, évszázados tárgyi kultúráddal együtt! Szedd a sátorfádat magyar – házaiddal, temetõiddel, ha-lottaiddal együtt! Még ír-magja se maradjon Transsylvaniában ennek az ezeréves közös múltnak! Õrület! S akkor még finoman fogalmaztam.
Üzenet – Message, írtam a címben. És tegyük hozzá: Segítség! Help! Benkõ Sándor dokumen-
talista és lírai tömörségű fotói ezt üzenik nekünk. Mementói egy letűnőben lévõ világnak. De kitõl is várhatnak segítséget a képen látható emberek ott, a Fekete-Körös mentén? A kérdést mi fogalmazzuk meg önmagunk számára, s a választ is tõlünk várják. Odaát, ide-átról.
– bodorkós –
