2012.04.05. Valóban él, feltámadott!

A húsvétvasárnapi evangélium beszámolóját hallva szinte megelevenedik előttünk a jelenet, ahogy Mária Magdolna és a tanítványok lélekszakadva rohannak Jézus sírjához. A mély megdöbbenés, a szavakkal ki nem fejezhető öröm és a biztos tudat lesz úrrá rajtuk: Jézus él!

Milyen sokat mondó tény az, hogy feltámadása után Jézus Mária Magdolnának jelenik meg először, akiből korábban hét ördögöt űzött ki. Az emberi logika azt tartaná természetesnek, hogy elsőként a tanítványoknak jelenjen meg Jézus, hiszen később belőlük lettek az apostolok, a küldöttek. Mégiscsak ők töltöttek el több időt Jézussal, Jézus legbensőbb köréhez tartoztak, több szállal kapcsolódtak az Úrhoz, mint Mária Magdolna. Mégis, a feltámadás legelső tanúja – az apostolok apostola – Mária Magdolna lett, a tanítványokat, sőt Jézus édesanyját, Máriát is megelőzve!

Két mozzanat különösen is elgondolkodtató ebben a jelenetben. Az egyik, amikor Mária Magdolna így szól ahhoz, akit ő a kertésznek vél: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal.” A tanítványok Jézus halálakor elfutottak, csak akkor kezdtek lelkesedni, amikor már találkoztak a Feltámadottal. Mária Magdolna még holtnak hiszi Jézust. Mégis, még a halottnak hitt Jézushoz is ragaszkodik. Annyira, hogy magával akarja vinni. Nem csak akkor szerette Jézust, miután hét ördögöt kiűzött belőle, hanem ugyanaz a szeretet marasztalta őt Nagypénteken a kereszt alatt, és ugyanaz a szeretet vitte a sírhoz is. Talán ezért is lett jutalma az, hogy elsőként láthatta a feltámadt Jézust.

A másik sokat mondó mozzanat, amikor Jézus nevén szólítja Máriát. Mária Magdolna ekkor ismeri fel Őt, megszólítására pedig válaszol. Testvérek, a feltámadás mindenkinek egy személyre, névre szóló ajándék Jézustól. Mária neve helyére behelyettesíthetjük saját nevünket… A keresztségben és a szentgyónásban mindannyiunkat nevünkön szólít, és megajándékoz önmagával. A szentségekben való részesüléskor ugyanez a személyes találkozás valósul meg, ami megvalósult a húsvét hajnali eseményekben. Az élő Krisztus és én. „Krisztusban mindnyájan feltámadtatok” – hallottuk Szent Páltól. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. A nevemen szólít, és én válaszolok neki. Nem szavakkal, hanem egész életemmel.  S elmondhatom Mária Magdolnával: „Láttam az Urat!” Legyen meg bennünk Mária Magdolna síron és halálon átívelő szeretete és ragaszkodása Jézushoz!

Húsvétkor az igazi szabadítót, az új Mózest, Jézus Krisztust ünnepeljük. Korunk embere a korlátlan szabadság után vágyakozik. Mindentől és mindenkitől független akar lenni. Ha azonban mindentől és mindenkitől, még az Istentől is, függetleníteni akarjuk magunkat, ha elfordulunk egymástól, akkor egyre inkább önmagunkkal leszünk elfoglalva. Ez pedig megkötöz, önmagunk rabjává tesz bennünket. Vajon önmagunktól ki szabadít meg minket, hogy csak egyedül Istentől függhessünk? Nemde Jézus Krisztus, aki bűneink kötelékeit elvágta, és szabadulást szerzett nekünk? Ő „a” Szabadító! Nem diktátor, nem kényszeríti magát és tanítását senkire sem. De ha mi önként elfogadjuk felénk nyújtott szabadító kezét, akkor valóban szabaddá válunk.