Az elmúlt év novemberében városunk ismételt várossá nyilvánításának 30 éves évfordulójára szervezett ünnepségen, ülésen dr. Zágorhidi Czigány Balázs múzeumigazgató nagy érdeklődést kiváltó előadást tartott Vasvár történetéről. Akkor ígéretet tettünk arra, hogy a beszéd anyagát közzétesszük, amit most teljesítünk is: az alábbiakban olvashatják rövidített és szerkesztett változatát.
A felületes olvasónak kissé talán hangzatosnak tűnhet a cím, de ha mélyebben belegondolunk városunk múltjába, akkor igazából Vasvár évezredes történetéről kellene beszélnünk. Hogy ezt belássuk, elegendő szép tavaszi időben felmenni Vasvár környékén a Hegyhát egyik jó kilátó pontjára: az elébünk táruló látvány valóban a legendák évezredes világába vezet! Messze északnyugaton, a Kőszegi hegyeken túl szinte világít a Schneeberg havas csúcsa, a napsütéses valóban úgy csillog, mint a mesék Üveghegye. Ha nem is látjuk pontosan, de tudjuk, hogy valahol az előtérben, Vaskeresztes táján ott van a Vashegy. Arról már nem is beszélve, hogy messze a háttérben – ezt már csak sejtjük – terül el az Óperencia, a Duna völgyében az Enns folyón túli terület, a kalandozások óta a magyarok számára el nem érhető mesés gazdagságú vidék! A Vashegy, az Üveghegy és az Óperencia, a magyar mesék és mondák világa – ebből a perspektívából nézve valóban évezredes múltba nyúlik vissza városunk története!
Ha a szorosabb értelemben vett várostörténetet felé irányítjuk figyelmünket, akkor vizsgálatainkat egy történelmi kifejezés köré csoportosíthatjuk: „Vasvár királyi város”. Ennek a kifejezésnek az elemeit – a vas, a vár, a város szót és a királyi jelzőt – külön-külön érdemes megvizsgálni.
Első a vas. Itt megint csak a mondák világa térünk vissza: gondoljunk a Vaskapura, a Vasvári sáncon nyíló átjáróra, amely a sánc felépítésétől – valamikor a kilencszázas évek második felétől! – napjainkig őrzi ezt a nevet. Az elnevezés értelmetlennek tűnhet, hiszen köztudott, hogy a sánc földből és fából épült, és valószínűleg kapuja is fából volt. Egészen más jelentést kap viszont a név, ha tudjuk, hogy a „vaskapu” a keleti, elsősorban török népek mondavilágában a birodalom végvidékét jelenti, amelyen túl a vérszomjas ellenség lakozik, akit vaskapuval kell elzárni, hogy ártó szándékától megőrizzék a népet!
Természetesen a település nevében a vas- előtagnak van konkrét jelentése is. Régészeti és történeti kutatásokból tudjuk, hogy a Nyugat-Dunántúlon már az avar kortól kezdve a magyar államalapítás idején át egészen a 13. századig folyt vasfeldolgozás, sőt közvetlenül a város határában is tártak fel az 1960-as években Árpád-kori vaskohókat. Valamikor az államalapítást megelőző időkben ennek a nyugat-dunántúli vasvidéknek lett az adminisztratív – mai kifejezéssel mondhatnánk logisztikai – központja Vasvár: ide szállították be a környéken feldolgozott nyersvasat, amit aztán innen osztottak szét a megfelelő célokra, mindenekelőtt a katonaság ellátására. Még az 1220-as évekből is van adat arról, hogy pl. a pannonhalmi apátság kovácsai Vasvárra jöttek vasat vételezni.
A következő szó a vár. A vasat – amely a korabeli viszonyok között jelentős értéket képviselt – természetesen egy várban őrizték: ez a vár a település névadója. Magát a várat valahogy úgy kell elképzelnünk, mint a Vasvári sáncot: föld-fa szerkezetből épült sáncok öveztek egy viszonylag nagy területet. A nagy területre azért volt szükség, mert háborús időkben sokféle értéket – többek között a lábas jószágokat is – beszállítottak ide, és bizonyár békeidőben is sok minden őriztek itt. A legfontosabb itt őrzött érték azonban a vas volt, erről kapta nevét a vár: Vasvár. Mint ahogy a korabeli Magyarországon voltak Sóvár nevű települések, illetve várak is, ahol pedig a vashoz hasonlóan nagy értéket képviselő sót őrizték és osztották szét. (Csak érdekességként jegyzem meg, Vasváron is van adat arra vonatkozóan, hogy sót is őriztek a várban!)
Hol állt Vasvár vára? Erre sokféle elképzelés született, de legvalószínűbb, hogy a mai temető és szűkebb környéke lehetett az terület, amelyet megerődítettek. Erre régészeti nyomok is utalnak, de maga a hely is – mint nagyszerű kilátópont – erre mutat: innen belátni a fél vármegyét, a hegyeket Németújvártól Kőszegig, és a Rába-völgyet nagyjából a Répce folyóig. Az egykori vár leglátványosabb emléke a temetői templom lehet, amelynek 13-14. századi formája éppen a közelmúltban végzett műemléki kutatásoknak köszönhetően bontakozott ki a vakolat alól. Feltehető, hogy a mai templom alatt rejtőznek egy korábbi épület, egy Szent István király korában épült esperesi templom maradványai is. Az idei évre tervezett régészeti ásatások feladata lesz eldönteni a kérdést: itt állt-e Vas vármegye egyik első temploma?
A vár és a város fogalma szorosan összekapcsolódik, hisz maga a város szó is annyit tesz: várral, erődítésekkel rendelkező település, váras hely. A korai ispánsági – azaz megyeközponti – várak mellett alakultak ki ugyanis azok a települések, amelyek későbbi városaink magját alkották. A vár mellet laktak a vár védelmét és a megyeközpont adminisztratív feladatait ellátó katonáskodó és vezető rétegek, továbbá szolgálónépek, mesteremberek és kereskedők. Itt alakultak az első piachelyek és természetesen ezek voltak az első egyházi központok is. A váralja településeknek külön plébániatemploma volt, ez lehetett talán a Szent Mihály-templom, a későbbi káptalani templom a Kisköves-hegyen, amelynek helyét ma a Millenniumi kettős kereszt jelzi. Éppen e miatt a templom miatt gondoljuk, hogy Vasvár első településmagja a mai buszpályaudvar környékén lehetett, innen terjeszkedett idővel tovább a mai Főtér és Árpád tér irányába.
A vár, a város, a templomok és a piachely egysége alkotta a korai települést, amely katonai és adminisztratív központ, egyházi székhely és polgári település volt egyben. Nem tudjuk, hogy a vár mikor vált megyeközponttá: Vasvár a közeli Pinkaóvárral, Locsmánddal, a kissé távolabbi Kapuvárral, Magyaróvárral és Sopronnal együtt a 10-11. század fordulóján egy volt a Nyugat-Dunántúl határvédő erődítményei között. Az említett várak közül nem mindegyik vált megyeközponttá. Talán maga Szent István király jelölte ki Vasvár várát, hogy az általa kialakított vármegyerendszer egyik központja legyen.
A megyeközponti funkcióval együtt járt az egyház igazgatási szerep is: a középkorban az egész Északnyugat-Dunántúl egyetlen püspökséget képezett, melynek központja Győr volt. Ehhez a nagy kiterjedésű egyházmegyéhez tartozott Győr,- Moson-, Sopron- és Vas megye egésze, továbbá kisebb részek Veszprém és Komárom megyéből. A püspökségen belül alacsonyabb szintű igazgatási egységek, ún. esperességek jöttek létre, amelyek többnyire egy-egy megyének feleltek meg. Vasvár mint a püspöki központtól legtávolabb eső esperesi székhely különös jelentőséget kapott, az esperes személye körül idővel egy papi testület, ún. káptalan jött létre. Ez a testület elsősorban az esperes munkáját segítette, de jelentős világi feladatokat is ellátott: hivatalos ügyeket intézett, okleveleket állított ki és őrzött levéltárában. A vasvári káptalan az egész középkoron át megőrizte jelentőségét, sokan keresték fel ügyeikkel a vármegye területéről, sőt a szomszédos megyékből is, így az intézmény nagyban hozzájárult a település tekintélyéhez és forgalmához.
A káptalan – a vármegyeközponttal együtt – csak a török korban, a 16. század második felében települt át a védettebb Szombathelyre, s idővel részben erre az intézményre alapozva jött létra a Szombathelyi püspökség. Érdekes módon azonban mindkét intézmény a mai napig őrzi vasvári eredetének emlékét: Vas megyét Vasvárról nevezi Vasnak, a szombathelyi püspök mellett működő papi testület pedig ma is a Vasvár-szombathelyi Székeskáptalan nevet viseli.
Végül pedig lássuk a királyi jelzőt: mit is jelent tulajdonképpen az, hogy Vasvár királyi város volt. A kora Árpádkori vár és település természetes módon királyi birtok volt, hisz abban az időben az ország jelentős része még az uralkodó magánbirtokához tatozott. A királyi birtoklásnak akkor lett igazán jelentősége, amikor egyre nagyobb területek kerültek egyházi és világi földesurak kezébe. Az hogy egy településnek a király volt a földesura, ekkor már eleve kivételes helyzetnek számított, amelyet az uralkodó még további adományokkal erősíthetett meg. Vasvár 1279-ben IV. László királytól kapott városi kiváltságlevelet, amely többek között bíráskodási, adózási és kereskedelmi kedvezményeket jelentett az ekkor már méltán városnak nevezhető település számára. Városunk királyi városi státuszát egészen 1423-ig megőrizte, ekkor adományozta el Zsigmond király a Gersei Pethő családnak. Bár ettől kezdve már csak földesúri mezővárosról beszélhetünk, de Vasvár mégis a megye egyik legjelentősebb városa maradt, hanyatlása és majdhogynem teljes pusztulása csak a török háborúk idején következett be.
A királyi jelzőt könnyen kiegészítjük „szad királyi”-ra, de valóban szabad királyi város volt Vasvár a középkorban? A szavak általános értelmében szabad és királyi volt, hiszen királyi városok egyik jellemzője volt, hogy szabadok voltak mindenféle bíróság joghatósága alól, kiváltságaik egyik lényeges pontja szerint csak a király ítélkezhetett felettük. A szó jogi értelmében vett szabad királyi városok késő középkorra kialakult szűk körébe azonban már nem tartozott bele Vasvár – már csak azért sem, mivel ezt a kort már nem érhette meg királyi városként.
De legyen nekünk elég a királyi jelző, ez is jelentős történelmi rangot képvisel! Hadd hívjam fel a figyelmet itt ennek egy képi, címertani megjelenítésére. Vasvár címere is nagy múltra tekint vissza, a háromtornyú vár szimbóluma az Árpád-kor óta a királyi városok jelképe: ezt viselte Soprontól Székesfehérváron át Kolozsvárig szinte valamennyi jelentős városunk. Vasvár mai hivatalos jelképe ennek egy kicsit leegyszerűsített, szerény, 20. század eleji megjelenítése. Kevesen tudják, hogy a középső torony tetején látható sátortető és kereszt helyén eredetileg kereszttel díszített királyi korona – egyes ábrázolásokon egyenesen a Szent Korona – volt látható. A városi pecséteken ennek a „koronás címer”-nek a különböző változatait használták egészen a 19. század végéig, a mai sátortetős-keresztes változat csak a 20. század elején alakult ki.
Történelmi évfordulók kapcsán – legyen az akár harminc, akár hétszáz vagy ezer éves jubileum – érdemes elgondolkodni történelmi jelképeink használatán. Ajánlom minden vasvári polgár figyelmébe városunk koronás címerét, úgy is mint egy lehetséges hivatalos címert, vagy mint egy értékes történeti információkat tartalmazó ábrázolást: ez az egyedi címerkép méltó módon jeleníti meg Vasvár ezer éves történelmét.
