Egy jubileumi találkozásnak különlegesnek kell lennie, az idei, a tizedik a komédiák és kamara-előadások fesztiváljának ígérkezett. Anyagiak ide vagy oda: tudtuk, a csoportok idén is beveszik Vasvárt. Nem tévedtünk. A fesztivál lila kendőjét viselő színjátszók visszatértek. Tizedszer hoztak színt, vidámságot, játékot. Vasvár négy napra ismét az amatőr színjátszás fellegvára lett.
Április 28. csütörtök kora délután: a Castrum Galériáról a lengyel intézettől erre az alkalomra kölcsönkapott Jerzy Grotowski-kiállítás tekint a belépőkre, a színfalak mögött lázas készülődés: a csehimindszenti Pöttyös Hagyományőrző Gyermekcsoport az utolsó simításokat végzi a díszletén. Az előtérben az öröm hangjai: nevetés kísérte kézfogások, baráti ölelések. Lassan a külső szemlélő számára is világossá válik: tíz év története bújik meg ezekben a mozzanatokban. Aztán előkerül Rajner Ágota, a fesztivál egyik „motorja”, rövid köszöntőt mond, majd felgördül a függöny, s úgy is marad. Négy napon át, csütörtöktől vasárnapig a színpad nem pihen.
„Barátaim. Itt az ideje, hogy összeszámláljuk a hűségeseket a még nyitott lélekkel és emberi arccal tüntetőket – írja a Hegyhát szülötte, a vasvári kulturális központ névadója, Nagy Gáspár költő. A tízediknél egy kicsit megállunk és számlálunk. Egyben visszanézünk a távoli múltba is. Az újabb kori színjátszó fesztiválok X. találkozójánál tudnunk kell, hogy ennek közvetlen előzménye az a sorozat, amely 1987-1994 között zajlott a Hegyháton évente.
Háromnapos fesztiválok helyszíne volt Vasvár, Gersekarát, Csehimindszent. Azoknak az éveknek a szerves folytatása a jelenlegi” – írja a fesztivál programfüzetében Gergye Rezső, a központ igazgatója.
– Az elmúlt tíz esztendőben csaknem 100 csoport lépett színpadra Vasváron. Az élet természetes velejárójaként nem volt két egyforma fesztivál. Az új elem mindig megjelent: csoportok tűntek el és születtek, változott a szakmai zsűri összetétele, a darabok színvonala – véli az igazgató. S az elmúlt évek még nagyobb változásokat is hoztak: látható jelei lettek annak, hogy közelít egymáshoz a profi színházi struktúra és az azon túli színházi világ. Lassan mindkét terület belátja, hogy a másik szférában is vannak olyan elemek, amelyekre érdemes hatást gyakorolni, vagy éppen abból meríteni. Éppen ezért is rendkívül fontos a vasvári találkozó: hiszen volumenében, minőségében, mennyiségében, vendégszeretetében, földrajzi kiterjesztettségében az ország egyik legnagyobb színjátszó fesztiválja – hangsúlyozza az igazgató. Az idei fesztivál az anyagiak terén is újat hozott, hiszen fele annyi támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól, mint a korábbi esztendőkben, de ez sem riasztotta el a csoportokat, akik önköltségen vállalták a vasvári utat és tartózkodást. Ez is a szakmai fórum fontosságát mutatja – mondja az igazgató, majd hozzáteszi: úgy gondolja, ha a fesztivál megrendezésére egy fillér sem jutna, a vasvári találkozó akkor is működőképes lenne. Hiszen a részt vevő csoportok gondolkodásának sajátja, hogy itt akar lenni, sokuk tudatos, egész éves szakmai munkával tervezi meg, gazdálkodja ki azt, hogyan tud ezen a fesztiválon részt venni. Ennek ellenére elképzelhetetlennek tartják, hogy ne legyen nagyobb a rendezvény támogatottsága az anyagiakban is – emeli ki Gergye Rezső. A nagy érdeklődés ellenére a szervezők évek óta nem fogadnak be minden előadást, idén már mintegy meghívásosként „működött” a fesztivál. Ennek oka a színvonal biztosításán túl az időhiány, éppen ezért felmerült annak a lehetősége is, hogy jövőre öt naposra bővítik a rendezvényt, még nagyobb teret adva ezzel a csoportoknak.
A bővítésre a csoportok szerint is szükség van, hiszen kevés az olyan szakmai fórum, amely valódi támpontot ad a további munkához. A Mohácson működő Forrás Művészeti Stúdió két csoportja mutatkozott be a fesztiválon, a stúdió egyik vezetője, a Vasváron színpadra vitt darabok rendezője, Antoni Andrea elmondta: alapvetően a szakmai zsűri jelenléte, véleménye az, ami miatt részt vesznek a vasvári fesztiválon. Mint mondta: ma a diákszínjátszásban nagyon kevés az olyan lehetőség, amikor valóban hozzáértők mondanak véleményt. Két éve résztvevői a fesztiválnak, s számukra az a legszimpatikusabb, hogy rendezők, színikritikusok mondanak véleményt a bemutatott darabokról. S pontosan ebben áll a fesztivál erőssége. Hozzátette: ha nem is mindig tudatosan, néha csak indirekt módon, de a csapatok munkájában, játékában, a következő rendezésben megjelennek, beépítődnek az itt elhangzott javaslatok, tanácsok. A tíz éve működő mohácsi stúdió egyébként közel száz növendéket számlál, a megye, a térség és a város rendezvényein fellépőként megjelennek. De a legjobb visszacsatolási lehetőségnek a színházi fesztiválokat, országos versenyeket tartják, csoportjaik az Országos Diákszínjátszó Szövetség, vagy az Országos Színjátszószövetség által meghirdetett versenyeket célozzák meg és nem a területi, vagy megyei találkozókat, hiszen azokon már túlnőttek – vélekedik Antoni Andrea, majd hozzáteszi: a vasvári fogadtatás tavaly és idén is nagyon szívélyes volt, emellett a szakmai visszacsatolás rendkívül fontos számukra, így jövőre is résztvevői lesznek a fesztiválnak. A mohácsi rendező véleményét osztja Cziczó Attila is, aki a budapesti Hegyhát Színpad és a bugyi Fészek Színház rendezőjeként érkezett a fesztiválra. Ők már szinte hazajárnak Vasvárra, hiszen az elmúlt tíz esztendő mindegyik találkozóján színpadra léptek, s színvonalas produkcióikat évről évre hatalmas siker koronázza.
– Az elmúlt esztendők alatt nagyon megszerettük a környéket, a szervezőket, a fesztivál hangulatát, s ez az, ami évek óta visszahoz minket, itt szinte otthon vagyunk – mondja Cziczó Attila. – Itt minden évben együtt tölthetünk négy napot, ami remek tere a közösségépítésnek. Igyekszem minden esztendőben a lehető legtöbb előadást végignézni. Úgy gondolom, hogy az idei fesztivál „színesebben volt színvonalas”, mint az eddigiek, tehát minden műfajból voltak nagyon kiemelkedő előadások – teszi hozzá.
Hasonló összegzést fogalmazott meg a szakmai tanácsadó testület: Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, Katona Imre rendező és Pataki András rendező is. Ahogy mondani szokták: a zsűri nehéz helyzetben volt, ám ezúttal sem az építő kritikák, vagy éppen a minősítések odaítélése okozta a legnagyobb nehézséget. A négy nap 22 előadást végignézni, majd a darabot követően rögtön kiértékelni, nem kis szellemi és fizikai megterhelés volt számukra. Mindebből a csoportok semmit sem vettek észre: a kibeszélésre szánt idő, a figyelem egyformán járt mindenkinek. A vasárnapi díjátadón a négy nap tapasztalatait, érzéseit, gondolatait Pataki András öntötte szavakba.
Mint mondta: tíz alkalom valóban nem kis teljesítmény, létező fesztivállá nőtt a vasvári találkozó. Érezhető a fejlődés, s nagyon-nagyon jó programsort láthattunk idén. Majd egy bibliai példával élve elmondta: a közelgő Pünkösd kapcsán leírja az Apostolok cselekedetei, mikor eljött a Szentlélek, nagyon sok ember sok helyről összegyűlt, nyelveken szóltak, ámde mégis mindenki érette egymást. Ebben a sokféleségben valamilyenfajta azonosság, közös gondolkodás, közös szociális tudás kell, hogy legyen közöttünk, színháziak között. S ez itt megvolt. A produkciók döntő többségén, mintegy kilencven százalékán látszott, hogy a játszók a színházat ügynek tekintve, hivatásként élik meg azt a tevékenységet, amit folytatnak. Hozzátette: két produkció professzionális színvonalú volt, ha ránézünk a produktumra, akkor nem jut eszünkbe, hogy amatőr keretek között jött létre, amatőr színészek játsszák. Hangsúlyozta: ez fantasztikus erőforrás a jövőre nézve. Mint mondta: a fesztivál erőssége, hogy évről évre látva a csoportokat egy olyan szocializáció részesei a nézők, aminek a katarzisa kitapintható. Remek dolgok sorát láttuk, tele sokszínűséggel – mondta, majd hozzátette: kifejezetten élvezetes volt ez a négy nap, melynek során katarzissal teli pillanatok sokaságát éltük meg.
A díjak átadása előtt a résztvevők néma főhajtással tisztelegtek azon színjátszók emléke előtt, akik ezúttal már nem állhattak a színpadra. Majd Kovács Tilda polgármesterasszony emlékplakettel köszönte meg Katona Imre rendező munkáját, aki az elmúlt tíz év minden fesztiválján részt vett a zsűri munkájában.
A fesztivál előadásait szakmai szemmel kísérte végig Regős János, aki 2011 szeptemberétől Magyar Szín-Játékos Szövetség soros elnöke. A csoportok tőle vehették át az emléklapokat. Majd a minősítéseket Katona Imre adta át. Bronz minősítést kapott: a Vasvári Színi Egylet, a budakeszi Verkli Csoport, a pápakovácsi Szó és Kép Színpad, a vasvári „Üss a hasadra!” Színpad, valamint a veszprémi Alig Színpad.
Ezüst minősítést érdemelt ki a mohácsi Forrás Művészeti Stúdió Dagart Csoportja, a krasznai Tinikomédiások, a budapesti AHA Színpad, és bugyi Fészek Színház előadása.
Arany minősítést vehetett át a budapesti Hegyhát Színpad, a celldömölki Soltis Lajos Színház, valamint a Körmendi Kastélyszínház Társulat. Különdíjat érdemelt ki Góra Róbert, a „Beugrás” című előadás főhadnagy szerepének megformálásáért, Major Ágota, a Ludas Matyi című előadásban végzett munkájával, valamint Cziczó Attila, a színházi nevelési tevékenységéért. Színészi alakításáért vehetett át különdíjat: Bűdi Annamária, Kohut Zsanett, Sipos Veronika, Tatár László, Madlena László, Mondok Péter és Németvölgyi Péter. A legjobb rendezésért járó különdíjat Szegezdi Róbertnek ítélte oda a zsűri. Kiemelkedő színészi alakításért különdíjban részesült: Tahin Zsolt, Vörös Attila, Szép Dániel, Bruckner Roland, Károly Bálint, Pesti Arnold. Emellett a celldömölki társulat a Merlin Színházba, a budapesti AHA Színpad a veszprémi Petőfi Színház egy előadására nyert meghívást. A vándordíjat a Körmendi Kastélyszínház Társulat vihette haza, s egyben meghívást kapott a Weöres Sándor Színháztól darabja bemutatására.
A díjak átadását követően Gergye Rezső, az intézmény igazgatója egy, a hangulathoz illeszkedő zárszóban foglalta össze a jubileumi esemény felvetett, s talán nyitva is hagyott kérdéseit. Gondolatait az intézmény mottójául választott Nagy Gáspár idézettel nyitotta, majd a körmendi társulatot idézve hozzátette: az igazán fontos dolgok a racionalitáson túli tartományban vannak. Köszönetet mondott kollégáinak: Ágotának, Jóskának, Ildikónak, Tamásnak, Georginak, Melindának, Jutkának, Erzsikének, Kornélnak, a tavalyi javaslatok eredményeképpen Attilának a szombati házigazdaságért. A zsűrinek a rendkívüli munkabírást és kegyetlenül őszinte kritikáját. Majd útravalóul kérdéseket adott: „160 x 12 cm méretű fehér vászon. Művészet vagy sem? Ki merjük e mondani az általunk igaznak hitt dolgokat? Vagy a XX. századi civilizált európai ember udvarias modorában enyelgünk egymásnak? Kell-e színház a XXI. században? Kell-e színház és fesztivál Vas megyének, benne Vasvárnak? Felmerjük-e tenni a kérdéseket? Kinek játszunk? Miért nem nézte meg a 22 előadást több ezer ember? Hol van a helyi értelem sok-sok képviselője? Kikapcsolni kell a színházban, vagy bekapcsolni? Mit gondol a ma embere, hangzott el tegnap is? Miért mennek színházba az emberek? Illemből megyünk színházba, vagy, mert igazabbul akarunk élni?”
Hozzátette: öt éve még az általános iskolában egy egyszerű mondat hangzott el Katona Imrétől: Szeretem Vasvárt! Most egy kicsit itt mindannyian vasváriak vagytok. Szeretem a Nagy Gáspár-túrázók reggeli üde arcát. A fúvósok május elsejei zenéjét, amivel ébresztették a várost és altatták a reggel nyugovóra térő színjátszókat. Szeretem a három napos gyűrött arcotokat. Ez a hely a mi hazánk. Rendben lesznek a dolgaink. Dolgozni csak szépen, ahogy csillag?
Majd a búcsúzás pillanatai előtt még közösen felvágták a fesztivál szülinapi tortáját.
Vojnovics Viktória
