Idén ünnepeljük Batthyány Lajos egykori miniszterelnök újratemetésének 145., valamint a Püspökmolnárihoz és Vasvárhoz is kötődő Piry Cirjék halálának 135. évfordulóját. A cikk az évfordulók tiszteletére íródott:
205 éve született – a vasi kötődésű – mártír miniszterelnök, Batthyány Lajos hamvainak őre és újratemetője, a szintén vasi Piry Cirjék szerzetes főpap. A születésüket tekintve kortársak voltak, földrajzilag is közel lehettek egymáshoz Ikervár és Püspöki településekhez kötődésük miatt. Társadalmilag azonban messze állt egymástól a gróf és a jobbágyfiú. A hátrányt azonban a később főpapi pozícióba került Piry Cirjék végül ledolgozta.
Piry János – aki Piry Cirjék néven lett ferences szerzetes, házfőnök és tartományfőnök – 1810. április 15-én született Püspökiben, (ma: Püspökmolnári). Az elemi osztályokat a szomszédos Szenttamáson, ami szintén Püspökmolnári része, Vasváron és Körmenden végezte, majd a kőszegi gimnáziumban tanult, ahol szelíd kedélyével és jeles tanulmányi eredményeivel tűnt ki. Piry 16 évesen lépett be a ferencesek közé, ekkor vette fel a Cirjék nevet. Teológiai tanulmányait Pozsonyban és Esztergomban végezte, utóbbi helyen 1833-ban szentelték áldozópappá. Először hitszónok volt Komáromban, majd teológiai tanár lett Esztergomban. 1842-ben az érsekújvári gimnázium tanárává nevezték ki. Itteni évei alatt, 1843-ban talált meg egy jelentős kódex-töredéket, amit 1850-ben az MTA-nak adományozott. Hálából azt a megtalálója nevéről Piry-hártyának nevezték el. A nyelvemlék a 15-16. század fordulóján pergamenre, igényes gótikus könyvírással készült dupla levél. A fennmaradt lapokon Krisztus passiójáról olvashatunk, s a szöveg azt az evangéliumokból is ismert pillanatot állítja elénk, amikor Krisztus a Gethsemáni kertben imádkozik. A szabadságharc kitörése után Piry atya papi személyként viszonylag szabadon mozgott a hadak között, és a látottakról-hallottakról, illetve a lapokban olvasottakról naplót vezetett. Ezt 1998-ban Pozsonyban könyv formájában kiadták. A napló írása során a szerző az eseményekért lelkesedő stílustól kezdve fokozatosan jut el a radikális dinasztia-ellenességig. (Ha Haynau idején megtalálják a naplót, Piry Cirjék aligha ússza meg épp bőrrel…) A szerző a szabadságharc bukása kapcsán elfogadja azt a – Kossuth és hívei által terjesztett – nézetet, mely szerint Görgey volt az áruló. Piry Cirjéket 1852-ben Szentantalra küldték házfőnöknek, majd 1854-ben Pestre került. 1863-ban a magyarországi ferences rend tartományi főnökévé (provincialis) választották, amely tisztséget 3 évig töltött be. 1869-től pesti házfőnök, 1872-75 között pedig újra tartományfőnök volt. A pesti rendház lakójaként megismertették vele azt a tényt, hogy – Dank Agáp akkori házfőnök közbenjárására – 1849-ben titokban a rendházban temették el a kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. A mártír kormányfő újratemetésére csak a kiegyezés után, 1870. június 9-én került sor. Piry Cirjék adta át a hamvakat, a gyászmisén pedig ő mondta a gyászbeszédet. A gyászmisét Szabó Imre szombathelyi püspök celebrálta. Az ünnepélyes gyászszertartáson megjelentek az Andrássy-kormány tagjai, országos előkelőségek, a kivégzett politikus kortársai és egykori honvédek is. Egy leírás szerint a gyászbeszéd elmondása során Piry igyekezett mérsékelt, tapintatos lenni, a beszédben pl. nem szerepelt a kivégzés szó, és megpróbálta beilleszteni Batthyány személyét, politikai irányvonalát a kiegyezés utáni dualista monarchia szellemébe. Piry Cirjék munkásságához tartozik, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának 36 Komárom megyei népdalgyűjteményt küldött be. Ezen kívül írt több verset, teológiai munkát és szentbeszédet, továbbá megjelent egy értekezése is a tájszavakról az MTA Értesítőjében. Megírta a ferences rend hazai történetét latin nyelvű művében, illetve a magyarországi fogolyváltó szerzetesrend történetének vázlatát. Piry Cirjék 1880. október 6-án hunyt el Budapesten. Ugyanazon a napon, mint amikor 31 évvel korábban Batthyány Lajost kivégezték. Batthyányhoz hasonlóan ő is a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (közkeletű nevén a Kerepesi temetőben) nyugszik, rendtársaival közös sírban.
Kuglics Gábor történész, helytörténeti kutató
