2018.09.12. Vasvárnak is van már helyi termelők számára kialakított vásártere

A nagy meleg ellenére is sokan voltak azon az avatóra, amelynek során Vasvár leendő helyi termelői piacának első lépcsőfokaként egy, a helyi termékek árusítását lehetővé tevő vásárteret adtak át a középiskolával szembeni parkolónál. A program szervezésében a Dél-Vasi Foglalkoztatási Paktum is részt vett, hisz a kezdeményezésnek munkaerőpiacot érintő elemei is vannak: Sokakat vonzhat a lehetőség, hogy kistermelővé váljon, így alapozza meg jövőbeli egzisztenciáját. Egy jól működő helyi termelői piac nagyban segítheti ezt.  A terület díszkő burkolatot kapott, vizesblokk készült és egységes árusító állványok, árnyékolókkal. Fontos infrastrukturális eleme egy leendő, helyi termelői piacnak. De hogy valami helyi termelői piac státuszt kapjon a hatóságtól, annak még sok feltételnek kell megfelelnie. Vasvár sorra fogja ezeket teljesíteni a jövőben. De a vásártér jó kezdete mindennek. Tóth Balázs, Vasvár polgármestere kezdte az átadóbeszédek sorát. Arról szólt: A piac izgalmas mindenkinek, fontos, több funkciós területe a városnak. Hol parkoló, hol búcsú színhelye, hetente egyszer pedig vásárt tartanak itt. A köznyelv nem különbözteti meg a vásárt és a piacot, holott utóbbi összetett jogi kategória. Vasvár egy európai uniós forrást  ragadott meg, mikor  pályázott a helyi termelői piac kialakítására. Hiszen e téren sok hiányossága volt.  Eső esetén az aszfaltburkolattal el nem látott területen sár volt,  pocsolyák. A mosdók, a vizesblokk kialakítása is nagy és jogos igény volt vásárlók, piacozók részéről régóta. Előre kellett lépnie a városnak a külső feltételek biztosításában.  A hely infrastruktúrájának kialakítására 56 millió forintos támogatást nyertek pályázaton, amelyhez a város is tett hozzá még jelentős összeget. „Ezzel most a helyi termékvásár egyik fontos kritériuma, az infrastruktúra nagy részének kiépítése teljesült”- hangsúlyozta Tóth Balázs, majd hozzátette: ez csak egy része a piacnak. De egy másik szükséges elem, hogy termelő legyen, kell a vásárló is. Vásárló pedig akkor van, ha termék van. Vasvár polgármestere azt fogalmazta meg: bízik abban, hogy lesz elég termelő, elindulhat a piaci folyamat. Egyelőre marad a tervek szerint a szerdai piaci nap, de a helyi termelők  fizikailag elkülönülve az új vásárlásra kialakított téren árusíthatják portékáikat.
Hogy a helyi termékek iránti kereslet miért ilyen intenzív manapság, arra Tóth Balázs összetett választ adott. Kezdetben az ilyen piacok kialakulását a turizmus generálta. De a helyi lakosságnak is fontos, mit fogyaszt. A biztonságos élelmiszer és hitelesség garanciája, hogy a termelő személyével, arcával áll a portéka mögött. Ezért vásárlunk nála szívesebben. „Ha mindenki, eladó és vevő megtalálja számítását, egyre több termelő lesz. A vevő keresi az árut, az árusnak megéri termelni, így növekedhet ez a piaci szegmens az itt élők javára.”- zárta köszöntőbeszédét Tóth Balázs.
Az átadón jelen volt és köszöntőt mondott Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés elnöke is, aki arra buzdított, mindenkit, hogy lehetőség szerint a helyi termékeket keresse. Annál jobb, ha a hozzánk minél közelebbi termelőtől vásárolunk terméket. Annál jobb, ha az áru minél közelebb van hozzánk, kertünkben, vagy a közeli termelői piacon. ” Évszázados hagyományai voltak ennek, ezt a hagyományt kell éltetni tovább is”- hangsúlyozta az elnök.   Azzal, hogy Vasvár a helyi termelőknek biztosít eladási teret, fontos hatással van a Hegyhát egészére is. A termelői piac nem arc nélküli, bizalommal fordulunk az ilyen termékek iránt. A közgyűlési elnök maga is gyakorlott piacozó, a szombat reggeljeit a celldömölkin kezdi hétről hétre és vásárol a hétvégére családjának.   A vevő érdeklődésével, vásárlásával segítheti a folyamatot,  a helyi termelőket, őstermelőket, hogy piacképesek legyenek és működhessen az egymás közi árucsere és kereskedelem. Majthényi László arra bíztatott: A valódira költsük, ne a hamisítottra, a nem megfelelőre a pénzünket. Ezért is, ha van választás, inkább a  helyi terméket, élelmiszert vegyük.
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő megnyitóbeszédében szintén örömének adott hangot, hogy ilyen sokan kijöttek az avatóra.  Arról beszélt: Hisz a fejlődések  szervességben. A piac is ilyen fejlődésen ment keresztül Vasváron. Korábban a Zöldfa étterem előtt, a buszmegálló felé tartó sétány jelentette a piacot. Később a város úgy döntött, hogy a Posta mellé, a térre helyezi át a vásárt. Ám egyre több árus és vevő érkezett, így ez a hely is szűknek bizonyult. Akkor döntött az önkormányzat arról, hogy a jelenlegi helyére, a középiskolával szembeni nagyparkolóba helyezi át. Ám a szerdai, piacnapi nagy forgalomhoz nem volt méltó az itteni  infrastruktúra. Most, a terület egy részének térkövezésével, vizesblokk kialakításával, árusító standok elkészítésével a szerves fejlődés oda juthat el,  hogy a jövőben a helyi termékek piaca is megveti itt is a lábát. V. Németh Zsolt azt is elemezte: hogy segítették kormányzati szinten is a kistermelők, őstermelők piacra jutását. 2010-ig ugyanis ezt sok felesleges szabály nehezítette, de kidolgoztak egy feltételrendszert, amelyben a bizalom lépett sok akadályozó szabály helyébe. Azóta megháromszorozódott a kistermelők száma, 17 ezer regisztrált kistermelő van és háromszáz helyen van már termelői piac az országban.  Ezeket a piacokat a személyesség teszi vonzóvá. Látjuk, kitől vásárolunk, ha kérdés van az áruval kapcsolatban, vele beszélhetjük meg. „Ízek, hangulatok, színek, amit szeretünk a piac világában. Egyben közösségi hely is, ahol jó találkozni vevőnek az eladóval és a vevőknek egymással is.”- fogalmazta meg esszenciaként a helyi termelői piacról V. Németh Zsolt. Végül azt kívánta a vasvárinak: bővüljön minél dinamikusabban a hely, legyenek vásárlók, jöjjenek az árusok a Hegyháttól az Őrségen át Szombathelyig és lássa meg a helyben élő is a lehetőséget, hogy ha helyi terméket állít elő, abból meg lehet élni. Az országgyűlési képviselő a Vas megyei Önkormányzat segítő, koordináló szerepét is megköszönte, támogatásukkal Vasvár pályázati forrást kaphatott a terület kialakítására.  A város ennek köszönhetően térségi központ szerepét ezentúl ezen a téren is betöltheti. A köszöntőbeszédek után a megjelentek birtokba vették a helyi termékek vásárát. Sajtok, kolbászok, szörpök, kézműves áruk, mézek standjairól, zöldségesektől, gyümölcstermesztőktől, helyi termelőktől vásárolhatták meg a finomságokat. Ezen a napon senki nem ment haza üres kosárral.
A DÉL-VAS MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS SZOLGÁLATÁBAN 
PROJEKT AZONOSÍTÓ: TOP-5.1.2-15-VS1-2016-00001
A projekt kedvezményezettje Vasvár Város Önkormányzata.
Széchenyi2020