A pajta kiállítás Vasváron
A tárlatmegnyitón tiszteletét tette Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, a Pajtaszínház és a Tündérkert megálmodója
„Viszák Vasban” címmel nyílt tárlat a magyar festészet napja alkalmából a Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériáján, október 14-én. A KAPSZ Tárt kert Galéria és az NGKK jóvoltából megvalósult, 12 alkotó munkáját bemutató tárlatot Supka Manna, Széchenyi-díjas művészettörténész emlékének ajánlották. A rendezvényen tiszteletét tette a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színész, Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, akinek nevéhez a viszáki Pajtaszínház és galéria, valamint az első Tündérkert is fűződik. A friss Supka Manna-díjas művész mellett a megjelenteket köszöntötte Sejber Mihály alpolgármester, Majtényi László, a megyei közgyűlés elnöke, Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója is. A megnyitót követően „Fórum a megye képzőművészeti életéről” címmel tartottak beszélgetést.
Az őrségi galéria értékeit Vasváron bemutató kiállítás megnyitóján stílusosan a viszáki asszonykórus énekelt. A tárlaton Atlasz Gábor, Biczó Antal, Hegedűs Endre, Horváth János, Horváth Nóra, Sulyok Gabriella, Szántó István, Szenteleki Gábor, Szkok István, Tenk László, Varga Patricia Minerva, Verebes György munkáit láthatta a közönség.
Sejber Mihály alpolgármester köszöntő beszédében a hazaszeretetről, a szülőföld szeretetéről, mint meghatározó kötődésről szólt, ami összetartó kapocsként közösségi erővel is bír. Felhívta a figyelmet arra, hogy a viszákiak a kiállítás által mutatják be azt a lokalizált területet, közösséget, ahonnan érkeztek. Beszédében pontosan rámutatott a lokális területek meghatározó erejére.
Majtényi László, a megyei közgyűlés elnöke megnyitó beszédében Viszákot egy kolostorhoz hasonlította. Megjegyezte: sok-sok ilyen kolostorra van szükség, ahol olyan szellemi munka folyik, mint amit Szarvas József színművész Viszákon 10 esztendővel ezelőtt elkezdett. A művészt befogadta a falu, ahol immár érezni, hogy van megtermékenyítő ereje a kultúrának. Majd hozzáfűzte: ilyen kolostor Vasvár és benne a Nagy Gáspár Kulturális Központ is. Minél több ilyen lokális kolostor vesz bennünket körbe, annál erősebbek leszünk kulturális területen. Kiemelte: első alkalommal érkezett a pajta kiállítás Vasvárra: 12 művész különböző technikával készített képeit láthatjuk a Castrum Galérián. A közgyűlés elnöke beszélt arról, hogy a megyében az első művésztelep a zsennyei volt, de azóta számos közösség, kezdeményezések jött létre. Bükön például idén roma művésztelep jött létre. Bízik abba, hogy a pajta kiállítás anyagának vasvári bemutatójából hagyomány lesz a Hegyháton.
Gergye Rezső felhívta a figyelmet arra, hogy Szarvas József októberben Supka Manna-díjat vehetett át a Józsefvárosi Galériában. A Széchenyi-díjas művészettörténész nevét viselő emlékdíjat olyanok számára ítélik oda, akik a kultúra területén „Manna szellemében” érnek el kimagasló eredményeket. Idén Szarvas József viszáki közösségépítő munkáját ismerték el. A Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója személyre szóló borosüveget nyújtott át a Nemzeti Színház színészének és egy szintén egyedi, a vasvári jelenlétük előtt tisztelgő bonbonos dobozt adott át a viszáki asszonykórus tagjainak.
Ezt követően meglepetésként Szarvas József elmondta Kányádi Sándor: Fekete-piros című költeményét, ami a megjelentek számára óriási élményt, érzelmi többletet nyújtott. (Kányádi e verse is megtelik az erdélyi magyarság közösségi gondjaival, kisebbségi létének mozzanataival. Így a vers közvetve illeszkedik a lokális közösségi lét témaköréhez.)
Szarvas József elismeréssel szólt a vasvári munkáról
Vasvári kötelékeiről kérdeztük a Nemzeti Színház színművészét, aki elmondta, hogy a kapcsot Gergye Rezső személye jelenti.
– A viszáki kulturális tevékenységünk szerencsére egy idő után kinőtte a pajta falait, a község határait mind zenében, mind táncban és képzőművészetben egyaránt. Volt egy gondolatom, érzésem, szándékom: milyen jó lenne, ha más is hallaná például a nyíregyházi Cantemus Énekegyüttest. Ekkor, hét-nyolc évvel ezelőtt egyeztettem Gergye Rezsővel arról, mi lenne, ha a nyíregyháziak itt, Vasváron is megállnának és művészetüket bemutatva fellépnének a helyi közönség előtt. A központ igazgatója magától értetődő, természetes nyitottsággal állt a kezdeményezés mellé. Nyilván azért is, mert Rezső egy szivacs, egy kovász, akinek a munkáját a városra és a régióra kiterjedően is fantasztikusnak tartom. A színjátszó fesztiválokon ez a kapcsolat csak erősödött közöttünk.
Ezt követően Szarvas Józsefet a Tündérkertről kérdeztük, aminek megvalósításával a vidéki világ gyümölcsfajtáinak megőrzése volt a célja. Az első Tündérkert megálmodója elmondta:
-Nagy öröm, hogy a viszáki kezdeményezést sok más követte, így ma már közel kétszáz tündérkert van, azaz gyarapszik a „gondolat”. Nagyon bízom abban, hogy a kiállításnak is ilyen ereje lesz és Majtényi úr szavait idézve hagyomány lesz a viszáki kiállításból is.
A Pajtaszínházzal kapcsolatban elárulta: – A munkát szeretném továbbvinni, összművészeti bázisban gondolkodom. A jövőben intenzívebben szeretnék fiatalok, gyerekek felé is fordulni.
Fórum a képzőművészet hatásáról
A megnyitót követően a képzőművészetnek, a kultúrának a közösségre gyakorolt hatásáról tartottak fórumot. A rendezvény beszélgetőpartnerei voltak: Tóth Csaba festőművész, Nádler László festőművész, Szarvas József színművész, Kovács Tilda, a Nagy Gáspár Alapítvány kuratóriumi tagja, Merklin Tímea újságíró és Vincze Bence egyetemista.
-Tíz évnyi mondanivalóm van a Pajtaszínházról – kezdte a beszélgetést Szarvas József. – Talán ez idő alatt észre sem vettem, de lett egy családi és közösségi históriám. Egy évtizede dolgozunk, a munkánknak rengeteg olyan momentuma volt, ami katartikus jelentőséggel bírt. Nem haszonelvű a munka, amit Viszákon végzünk. A kezdetekben azt gondoltam: szeretnék részt venni Viszák, a falu megmaradásában, a hagyaték- és hagyományápolás erősítésében. Ehhez a gondolathoz, ehhez az érzelemhez ragaszkodom, történjen bármi. Akármilyen interjút olvashatnak, hallhatnak tőlem a harmadik, de lehet, hogy a második mondatom már Viszák. Ezt nem trendiségből teszem, hanem amiatt, mert így is gondolom. Nekem szükségem van egy lelki középre, egy közösségre, amit itt megtaláltam. Hiszem, hogy amit gondolok a világról, amit hozzá tudunk tenni, azt kizárólag közösségben lehet megfogalmazni, megvalósítani, kiteljesíteni. Ha szétszedem a munkánkat mozaikokra, így a Tündérkertre, a népi építészetre, a képzőművészet, az előadóművészetre, akkor is az a szándékom, hogy ezeket a különböző művészeti ágakat még inkább egymás felé fordítsam.
Vincze Bence egyetemista kámi fesztiváli kezdeményezésüket a fiatalok szemszögéből közelítette meg. Elmondása szerint sokan azzal társítják a fiatalokat, hogy a technológia fogja őket össze, pedig számukra a kultúra és a művészet is összetartó erő. Megjegyezte: több esetben a világ nem engedi, hogy kiteljesedjenek, pedig a fiatalok a saját, újszerű gondolataikat individuálisan szeretnék megvalósítani e téren.
Kovács Tilda – Vasvár előző polgármestere, aki korábban óvónő volt – elmondta: a művészet határait tágan szemléli. Például, amikor megszületik a gyermek, akkor dalolunk neki, s az első művészeti megnyilvánulások között ott van a mese. A művészet egy egészségesen élő ember életét meghatározza. A fiataloknak is megvan ez a belső igényük, s amíg ki nem alakul a teljes, egészséges személyiségük, amíg nem merik felvállalni kezdeményezésüket, addig követnek valamit, így egy trendet. Úgy hiszi, a magabiztos személyiség kialakulása az, amit magunkkal hoztunk, amit egy nagyon kemény világ sem tud kiirtani belőlünk, éppen ezért is optimista a jövőt illetően. A Munkácsy-díjas Tóth Csaba Csengey Dénes 1989-es szavait idézte: „Európába, de mindahányan.” A vidékiek is. Tóth Csaba falun él, így ismeri, milyen az élet a községekben. Megjegyezte: a falu utolsó pillanatban van. Majd a közösség összetartó szerepéről és a művésztelepek kialakulásáról is szólt. Ezt a gondolatmenetet vitte tovább Nádler László grafikus, az oszkói képzőművészeti tábor megálmodója és vezetője, a vasvári alkotótábor és immár az alsópáhoki művésztelep vezetője, aki arról is szólt, hogy hozza közelebb a művészet az embereket.
Merklin Tímea újságíró véleménye szerint a közösségi fejlődés attól függ, hogy van-e az adott közösségnek lelke, motorja, aki tűzön-vízen át a hátán viszi az ügyüket. Beszélt a Hegyháti Értékfeltáró Kollégium munkájáról, amelyet egyetemistákkal együtt végzett, együtt járták a vidék falvait, hogy megmentsék, átörökítsék az jövő nemzedékei számára az értékeket. Hamvas Béla: Ünnep és közösség című írására is utalt, miközben kifejtette, fontosnak tartották: amit elértek, azt megosszák mással, másokkal is, mivel ez a boldogság. A munka ideje alatt a fiatalok „leszálltak” a telefonjukról, így ők maguk is közösséggé kovácsolódtak. Együttesen keresték fel a fafaragót, vagy hallgatták a helyi nótát, ellesték a málé készítés lépéseit. Úgy hiszi, ha van ember, akire egy közösség támaszkodhat, akkor az adott faluban van élet.
